Workshopjainkat az az igény hívta életre, hogy a téma iránt érdeklődő vállalatok mélyebben is megismerhessék az előző év legjobb ESG megoldásait, fenntarthatósági és társadalmi befektetési projektjeit: az Effekteam által díjazott felelős és fenntartható vállalati kezdeményezéseket és üzleti-civil együttműködéseket. A rendszerint évente két alkalommal megszervezett beszélgetések valódi eszmecserén alapulnak, a prezentációkat „forgószínpados”, interaktív beszélgetések követik, amelyek során a résztvevők kis csoportokban tehetik fel kérdéseiket az előadóknak.
Közelgő eseményeinkről itt, illetve híreink között is folyamatosan tájékoztatjuk az érdeklődőket.
2024 júniusában két workshopot szerveztünk június 14-én, valamint június 28-án. Az interaktív események első órájában 5 vállalati projekt mutatkozott be egyenként 10-12 percben. Ezt követően a hallgatóságot fix asztaltársaságokba szerveztük, és az előadók forgószínpadszerűen rotálva mind az 5 asztaltársaságot egymás után végiglátogatták 20-20 percben, így minden résztvevőnek lehetősége volt közvetlenül kérdezni minden egyes előadótól. Mindkét workshop 9:00 és 12:30 között került megszervezésre.
A 2024. június 14-i workshop keretében, melynek helyszíne a Vodafone Magyarország Zrt. székház (1112 Budapest, Boldizsár u. 2.)
A 2024. június 28-i workshop keretében, melynek helyszíne a MagNet Közösségi Ház (1062 Budapest, Andrássy út 98.)
Regisztráció
A részvétel térítésmentes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az alábbi gombra kattintva van lehetőség.
További információ
Amennyiben további információra van szüksége, kérjük, keresse munkatársunkat az alábbi elérhetőségeken:
dr. Molnár Klára, igazgató, szakmai vezető
E-mail: workshop@effekteam.hu
Telefon: +36.30.210.3171
Weboldalunk más oldalakhoz hasonlóan ún. cookie-kat (sütik) használ az optimális felhasználói élmény elérésének érdekében. Kérjük járuljon hozzá a sütik használatához. Részleteket az Adatkezelési tájékoztatónkban talál.