Felügyelőbizottság

Hajna Csongor, Felügyelő Bizottság elnöke

Szervezeti kommunikációs, public affairs és fenntarthatósági szakember. 20 éve foglalkozik vállalatok társadalmi felelősségvállalásával, annak menedzsmentjével, külső és belső kommunikációjával, illetve az üzleti, civil és kormányzati szektorok együttműködésével. 2021 februárja óta a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi fogyasztóvédelmi edukációs programjainak menedzsment tanácsadója. 2011 és 2017 között az Effekteam (korábbi nevén Magyar Adományozói Fórum) elnökségi tagjaként, 2010 és 2013 között a Brit Kereskedelmi Kamara CSR munkacsoportjának vezetőjeként tevékenykedett.


Andreas Kovacs, Felügyelő Bizottság tagja

Több mint 40 éve menedzsment tanácsadó Németországban, több nyugati és közép-keleti országban, nagy-, közép- és kisvállalatoknál. Több mint 25 évig volt a magyar Management & Controlling-Service Vezetési Tanácsadó Kft és 10 éve az AKConsulting Bt. tulajdonosa. A Német-Magyar Ipari-és Kereskedelmi Kamarának volt elnökségi és tanácsadói testületének tagja. Szakmai és gyakorlati tapasztalatai kiterjednek a vállalatirányítás és -vezetés, és a szervezetfejlesztés területére. 2015 óta támogatja az egyesületet a működését, a gazdálkodás és stratégia fejlesztésében. Az Effekteam Felügyeleti Bizottság tagjaként feladata az Egyesület alapszabályban rögzített működésének, a stratégia követésének felügyelete, a közhasznú tevékenységének ellenőrzése.


Vörös ÉvaFelügyelő Bizottság tagja

Jelenleg szabadúszóként dolgozik, főként adminisztrációs és oktatási tevékenységet végez digitálisan. Korábban a NESsT-nél dolgozott globális operációs vezetőként 7,5 évig, illetve ezt megelőzően a United Way Magyarországnál programvezetőként a hazai civil szektort támogatta munkájával. Szociális és nonprofit területen 19 éves tapasztalattal rendelkezik.