fbpx

Meghosszabbított határidővel, július 31-ig lehet pályázni az Effekt 2030 díjra

Meghosszabbított határidővel, július 31-ig lehet pályázni az Effekt 2030 díjra

Az Effekteam számára nagy öröm, hogy idén is élénk érdeklődés kíséri az Effekt 2030 – A közösségi befektetések díjának pályázatát. Az egyesület vezetősége éppen ezért úgy döntött, hogy meghosszabbított határidővel, egészen július 31-én éjfélig fogadja a nevezéseket.

Az Effekteam Egyesület azzal a céllal alapította az Effekt 2030 – A közösségi befektetések díját, hogy elismerje és a lehető legszélesebb körben megismertesse az üzleti szektor szereplőinek társadalmi felelősségvállalási és fenntarthatósági kezdeményezéseit, egyúttal arra ösztönözze őket, hogy közösségi befektetéseik során tartsák szem előtt a valós, mérhető hatások és pozitív változások szempontjait. Évről évre egyre több prominens hazai cég vesz részt a megmérettetésen, ami a vállalati felelősség vállalás növekvő szerepét jelzi és felhívja a figyelmet az ilyen jellegű programok fontosságára.

A díjra Magyarországon működő nagyvállalatok, kis- és középvállalkozások, startupok, valamint az általuk létrehozott vállalati alapítványok pályázhatna. Nevezni lehet az ENSZ fenntartható fejlődési céljaival (Sustainable Development Goals, SDG-k) összhangban kialakított négy általános (Esélyteremtő üzlet, Jövő gazdasága, Zöld egyensúly és Mindenki társadalma) kategóriában, illetve az orosz-ukrán háborús helyzetre tekintettel idén bevezetett három speciális (Példamutató munkáltató, Kiemelkedő támogató és Felelős partner) kategóriában. Ez utóbbiakban azokat a vállalati intézkedéseket és kreatív megoldásokat díjazzák, melyek a fegyveres konfliktuskárosultjainak és menekültjeinek jobblétét, magyarországi munkavállalását és beilleszkedését segítik elő. A speciális kategóriákban benyújtott pályázatok regisztrációs díjából befolyó teljes összeget a Kárpátok Alapítvány Gyorssegély Alapjának ajánlja fel az Effekteam, hogy ezzel is hozzájáruljon a háború okozta krízis és menekültválság kezelésére irányuló kezdeményezések finanszírozásához.

A beérkező pályaműveket öttagú szakmai zsűri bírálja el. A testület tagjai: Horváth Áronfenntarthatósági vezető, CBRE Magyarország; Matolay Réka PhD, egyetemi docens, Budapesti Corvinus Egyetem; Pogány Éda regionális fenntarthatósági és kommunikációs vezető, Syngenta; Schubauer Krisztina elnökségi tag, Effekteam és CSR szakértő, Future Mind; valamint Szabó Gyulakuratóriumi elnök, Ökoszolgálat Alapítvány. Az értékelés során a szakértők – az Effekteam szlogenjével összhangban – a közösség, hatás, jövő dimenziói mentén vizsgálják a programok kölcsönösségét, mérhető eredményeit és innovatív szemléletét.

A zsűri szeptember 15-ig dönt a nyertesekről, illetve a kategóriánként shortlistre kerülő pályázatokról. Ez utóbbiakra a nagyközönség is leadhatja szavazatait és kiválaszthatja az idei közönségdíjas programot. Az ünnepélyes eredményhirdetésre és a díjak átadására október 6-án kerül sor az Effekteam által szervezett hagyományos szakmai konferencia keretében.

Az idei pályázatról és a korábbi győztes programokról bővebb információ érhető el ide kattintva.

Az idei pályázat kapcsán dr. Molnár Klárával, az Effekteam igazgatójával, szakmai vezetőjével készült interjú itt olvasható.

További részletek a pályázati kategóriákról a következő oldalakon találhatók:

Iratkozzon fel hírlevelünkre!