fbpx

Tesco – 41 millió forint tescós támogatás a helyi közösségi élet fejlesztésére

Több millió forint elosztásáról dönthettek nemrég a Tesco vásárlói az áruházakban leadott szavazataikkal az Effekteam szakmai közreműködésével meghirdetett „Ön választ, mi segítünk” pályázati programban. Több mint 2,1 millió voks érkezett 161 közösségépítő kezdeményezésre, melyek megvalósítását a vállalat összesen 41 millió forinttal támogatja.

Holcim – Újabb 12 civil projekt valósulhat meg a Holcim támogatásával

A Holcim Magyarország idén 10. alkalommal hirdette meg Közösségi Érték Programját, melynek célja ezúttal is a helyi, lakossági együttműködést és összetartozást előmozdító projektek támogatása volt. Az Effekteam szakmai közreműködésével lezajlott pályáztatás eredményeként újabb 12 civil program valósulhat meg 7 Királyegyháza környéki településen.

E.ON – Az E.ON egész évben várja a támogatandó projekteket

Az E.ON Hungária Csoport hosszú ideje aktív szerepet vállal a hazai civil szektor kezdeményezéseinek ösztönzésében. A korábbi évekhez hasonlóan, a vállalatcsoport idén is összesen hat pályázati forduló keretében dönt a támogatások megítéléséről az Effekteam Egyesület szakmai közreműködésével. Az egy projektre eső támogatási összeg felső határa 1 millió forint.

Vodafone – Fintech fejlesztéseket és kkv-kat támogató digitális megoldásokat is díjaztak

A Vodafone Magyarország Alapítvány ötödik alkalommal adta át a legjobb digitális innovációknak járó elismerést, az összesen 15 millió forint értékű díjazással járó Vodafone Digitális Díjat. Az innovációs pályázatra idén 107 pályamunka érkezett, a zsűri három kategóriában – Kkv Digitalizáció, Fintech, Fenntartható Energia – értékelte a pályázatokat.

E.ON – Több száz óvodai, általános és középiskolai közösség jelentkezett a Föld bajnokai pályázatra

Nagy érdeklődés kísérte az E.ON „A Föld bajnokai” pályázatát, amely a környezeti fenntarthatóságra nevelés népszerűsítéséhez és terjesztéséhez nyújt támogatást. Az Effekteam szakmai közreműködésével megvalósuló pályázatra a május 1-jei határidőig közel 400 nevezés érkezett óvodákból, általános és középiskolákból.

Tesco – Százezrek sorsáról dönthetnek egy zsetonnal a Tesco vásárlói

Elindult a Tesco „Ön választ, mi segítünk” programjának szavazási szakasza, amelyben az áruházak gyűjtőládáiba bedobott zsetonok száma dönti el, hogy a továbbjutó pályázók közül ki milyen értékű támogatást kap a vállalattól a helyi közösségeket segítő kezdeményezése megvalósítására. Július 10. és augusztus 6. között a Tesco vásárlói így összesen 39 millió forint sorsáról határozhatnak országszerte 57 körzetben.

Tesco – Közel félmilliárd forintból vehetik ki részüket a helyi szervezetek a Tesco programjában

Az elmúlt években a Tesco közel 450 millió forint támogatást nyújtott 1742 helyi szervezetnek 323 magyarországi településen az Effekteam Egyesület szakmai közreműködésével megvalósuló „Ön választ, mi segítünk” program keretében. A május 5-én lezárult 13. fordulóban újabb 42 millió forintra pályázhattak a közösségek, ezzel közel 500 millió forintra nő a program támogatási összértéke, melyből további mintegy 180 szervezet részesülhet. A legkreatívabb, leginnovatívabb pályázatokat a Tesco ezúttal is különdíjjal jutalmazza.