Szakmai cikkek, interjúk

Sikeres és felelős hazai vállalat csatlakozott az Effekteamhez

A Bio-Fungi magyar családi vállalkozásként indult több mint 30 évvel ezelőtt és mára Közép-Európa egyik vezető gombaipari vállalatává fejlődött. A cég hosszú távú sikerének alapja a széles körű szakértelem és az innovatív technológia, de működésében fontos szerepet tölt be a fenntarthatóság és a társadalmi felelősségvállalás is. Ez utóbbiakról beszélgettünk Vattamány Ágnes marketing menedzserrel.

Elolvasom

Ez derült ki a hazai vállalatok ESG-felkészültségéről

A Klubrádió ismét interjút készített az Effekteam és a Comlab – ESG Core cégcsoport közös ESG-kutatása kapcsán. A Szerepvállalás című műsorban elhangzott beszélgetés apropóját ezúttal az adta, hogy elkészült a 2022 végén végzett átfogó felmérés eredményeit ismertető tanulmány. Ennek legfontosabb megállapításait és a belőlük levonható következtetéseket foglalta össze dr. Schillinger Attila, az ESG Core Kft. alapítója, a ComLab Kft. vezető tanácsadója.

Elolvasom

Épül a hazai társadalmi, közösségi befektetők szakmai hálózata

Az Effekteam megtartotta éves taggyűlését, melyen dr. Molnár Klára igazgató, szakmai vezető arról számolt be, hogy 2022-ben újabb szervezetek csatlakoztak a tagsághoz és a bővülés várhatóan idén is folytatódik. A társadalmi, közösségi befektetők hálózatának építésével és szakmai támogatásával az egyesület azt szeretné elősegíteni, hogy országszerte egyre több sikeres, valódi pozitív hatással bíró közösségi befektetés valósulhasson meg.

Elolvasom

Ezek a trendek jellemzik a vállalati társadalmi felelősségvállalás és társadalmi hatásmérés területét

A világ több mint 200 legnagyobb vállalatát tömörítő CECP (Chief Executives for Corporate Purpose®) Giving in Numbers™ jelentésének legutóbbi kiadása azokat a globális trendeket összegzi, melyek a járvány lecsengése óta jellemzik a vállalatok társadalmi felelősségvállalási aktivitását, beleértve a társadalmi és közösségi befektetéseket, a fizikai és szakmai önkéntességet, az adományozási tevékenységet, illetve az ezekkel kapcsolatos társadalmi eredmény- és hatásmérést.

Elolvasom

Így állnak a magyar vállalatok az ESG bevezetése terén

Elkészült és honlapunkon már elérhető az a részletes összefoglaló anyag, amely az Effekteam és a Comlab-ESG Core cégcsoport közös hazai ESG kutatásának eredményeit mutatja be. A felmérést az indokolta, hogy az Európai Unió új vállalati jelentési kötelezettségeket fogadott el, melyeket lépcsőzetesen vezetnek be 2024-től. A vizsgálat elsősorban arra irányult, hogy milyen a magyar vállalatok hozzáállása a témához, milyen kihívásokkal szembesülnek, illetve hol tartanak a keretrendszer implementálásának folyamatában.

Elolvasom

„Megtaláltam azt a különleges hivatást, amire pályakezdőként vágytam” – interjú az Effekteam operatív vezetőjével

Szülési szabadságát követően, idén januártól ismét visszatért szakmai feladataihoz Veres-Papp Hajnalka, aki hosszú ideje meghatározó tagja az Effekteam csapatának. Az operatív vezető csaknem másfél évtizede elhivatottan dolgozik az egyesület célkitűzéseinek megvalósítása, a pozitív társadalmi és környezeti változások elősegítése érdekében. Visszatérése kapcsán egyebek mellett arról beszélgettünk vele, hogyan látja a szervezetnél végzett munkáját immár kétgyermekes édesanyaként.

Elolvasom

Búcsúzik az Effekteam, de szakmai öröksége tovább él

Közel két évtizednyi szakmai munka, több száz vállalati és civil együttműködés, rengeteg sikeres CSR és ESG kezdeményezés után egyesületünk egy fontos állomáshoz érkezett. Az Effekteam vezető testületeinek egyetértésével, csapatunk komoly döntést hozott a szervezet működését illetően. A részletekről szakmai vezetőnk, dr. Molnár Klára ad hivatalos tájékoztatást az alábbi videóban.

Tovább olvasom
E.ON vállalati támogatások: lendület a jó ügyekhez

E.ON vállalati támogatások: lendület a jó ügyekhez

Milyen ügyek mellé áll egy felelős nagyvállalat, és hogyan dönt arról, hogy kit és mit támogat? Osvald Martin előadása bepillantást nyújt az E.ON vállalati támogatási rendszerébe – különös tekintettel a Föld bajnokai pályázati program működésére és az Adományozási Bizottság szerepére. A videóból kiderül, hogy a vállalat hogyan választ ki olyan társadalmi kezdeményezéseket, amelyek tényleges pozitív hatással bírnak – és amelyekbe valóban érdemes pénzt és energiát fektetni.

Tovább olvasom
IKEA

IKEA Veled közösen: vállalati támogatási program

Mit jelent a valódi társadalmi felelősségvállalás egy vállalat részéről, ha nemcsak anyagi támogatást, hanem aktív partnerséget is kínál a civil szervezeteknek? Az IKEA Veled közösen támogatási programja – a helyi közösségek igényeire reagálva – átlátható és együttműködésen alapuló módon segíti elő a pozitív társadalmi változásokat. Az Effekteam június 25-i workshopján elhangzott előadásban Bálint Attila ismerteti a program gyakorlati megvalósítását, az eddigi eredményeket, illetve azokat a tapasztalatokat, melyek más vállalatok számára is tanulságként szolgálhatnak.

Tovább olvasom
Önkéntes közösség: One felelősséggel a társadalomért

Önkéntes közösség: One felelősséggel a társadalomért

A One-nál több mint 20 éve indult az önkéntesség, amikor a vállalat még Vodafone néven működött. Ma már sokféle lehetőség – fizikai önkéntes napok, pro bono projektek, fél napos akciók, SlowVol és NetTündér programok – közül választhatnak azok a munkatársak, akik szeretnének együtt tenni különféle társadalmi ügyek, csoportok érdekében. Flakstad Emőke előadása megmutatja, hogyan válik az önkéntesség élménnyé, belső mozgatórugóvá és közösségépítő erővé, miközben valódi hatást gyakorol a világra.

Tovább olvasom
Tapasztalatok és tanulságok a vállalati pályázat kapcsán

Tapasztalatok és tanulságok a vállalati pályázat kapcsán

Milyen előnyökkel jár, ha egy vállalat pályázati úton osztja el a támogatásokat, hogyan zajlik a folyamat, és mi kell ahhoz, hogy valóban sikeres legyen a kezdeményezés? Többek között ezekre a kérdésekre is választ ad az a beszélgetés, amelyre a One Digitális Díj legújabb fordulója kapcsán került sor. Flakstad Emőke, a pályázatot kiíró One Alapítvány ügyvezetője beszélget dr. Molnár Klárával, a szakmai lebonyolításban közreműködő Effekteam Egyesület igazgatójával, szakmai vezetőjével.

Tovább olvasom
Mennyit ér a vállalati önkéntesség? A hatásmérés megmutatja!

Mennyit ér a vállalati önkéntesség? A hatásmérés megmutatja!

A hatásmérés ma már elengedhetetlen eleme kell, hogy legyen minden társadalmi célú vállalati programnak – így az önkéntességnek is. Ez teszi ugyanis láthatóvá, hogy egy adott kezdeményezés elérte-e a kitűzött célokat, és valóban értéket teremtett-e a támogatott szervezet, közösség, illetve a vállalat és annak munkavállalói számára. Cikkünkben azt mutatjuk be, hogy a vállalati önkéntesség kapcsán hogyan érdemes megvalósítani a hatásmérést: a célok meghatározásától kezdve, a szereplők szempontjainak vizsgálatán át, egészen a konkrét módszerekig alkalmazásáig.

Tovább olvasom
Társadalmi hatásmérés: iránytű a vállalati támogatásokhoz

Társadalmi hatásmérés: iránytű a vállalati támogatásokhoz

A vállalati támogatások igazi értéke abban rejlik, ha azok nem csak jó szándékot tükröznek, hanem tudatos társadalmi befektetést jelentenek. De honnan tudhatjuk, hogy a megvalósított kezdeményezések valóban elérték a kívánt hatást? Az Effekteam azért dolgozik, hogy a társadalmi hatásmérés eszközeivel láthatóvá tegye az eredményeket, segítve a cégeket a felelős és megalapozott döntéshozatalban.

Tovább olvasom