Pályázati lehetőségek

Tesco – Több mint fél milliárd forint tescós támogatás a közösségi élet fejlesztésére

Újabb 42 millió forintos támogatás talált gazdára a helyi kis közösségeknél a Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázati programjának 14. fordulójában. A vállalat 2016 óta így összesen már több mint fél milliárd forintot biztosított országszerte környezetszépítő, oktatási és képesség-fejlesztési, illetve egészséges életmódra ösztönző projektek kivitelezéséhez. Ahogy az eddigi fordulókban, úgy most is a Tesco vásárlói dönthettek a támogatás elosztásáról, akik mintegy 2 millió szavazatot adtak le 173 közösségépítő kezdeményezésre az áruházakban. A pályázat szakmai lebonyolítását ezúttal is az Effekteam Egyesület segítette.

Elolvasom

E.ON – A zöld jövő és 25 millió forint a tét az E.ON Föld bajnokai pályázatán

Az E.ON Hungária Csoport második alkalommal hirdeti meg „Föld bajnokai” elnevezésű pályázatát az Effekteam Egyesület szakmai közreműködésével. Április 5-ig várják olyan iskolai és óvodai közösségek jelentkezését, akik tennének a szebb, zöldebb jövő megteremtéséért. Az energiavállalat összesen 25 millió forinttal támogatja a legjobb programok megvalósulását, és intézményenként akár 2,5 millió forint is elnyerhető.

Elolvasom

Vodafone – Fiatalok számára hirdet ötletpályázatot a Vodafone

A Vodafone Magyarország Alapítvány második alkalommal hirdette meg Zöld Kód – Kódolj a holnapért! című ötletpályázatát, amelyre két korcsoportban várja a fiatalok jelentkezését. Az Alapítvány idén a fenntarthatóságot jelölte meg oktatási projektjei központi témájának, ennek megfelelően a pályázó csapatok 5, erre reflektáló kategóriában adhatják le ötleteiket.

Elolvasom

Ökotárs – Fejlődésben+ pályázati felhívás

Az Ökotárs Alapítvány – az Európai Unió forrásainak felhasználásával – pályázatot írt ki olyan magyarországi civil szervezetek számára, amelyek az alapvető uniós jogok és értékek megvédéséért és előmozdításáért tevékenykednek. A pályázatok benyújtásának határideje 2024. április 5-én 14 óra.

Elolvasom

E.ON – Az E.ON idén is várja a civil szervezetek pályázatait

Az E.ON Hungária Csoport 2024-ben is aktív szerepet vállal a hazai civil szektor kezdeményezéseinek ösztönzésében. A korábbi évekhez hasonlóan, a vállalatcsoport idén is összesen hat pályázati forduló keretében dönt a támogatások megítéléséről, az Effekteam Egyesület szakmai közreműködésével. Az egy projektre eső támogatási összeg felső határa 1 millió forint.

Elolvasom