fbpx

Tesco – A helyi közösségek számára fontos ügyek megoldásához nyújt támogatást a Tesco

Tesco – A helyi közösségek számára fontos ügyek megoldásához nyújt támogatást a Tesco

A Tesco 15. alkalommal indította el „Ön választ, mi segítünk” pályázati programját a helyi közösségek életének fejlődését segítő projektek támogatására. Az Effekteam Egyesület szakmai közreműködésével meghirdetett program eddigi fordulóiban az áruházlánc már több mint félmilliárd forinttal járult hozzá közösségépítő, környezetszépítő, oktatási és képesség-fejlesztő, illetve egészséges életmódra ösztönző kezdeményezések megvalósításához. A mostani fordulóban május 3-ig lehet beadni a nevezéseket.

Helyi szervezetek, baráti közösségek, alapítvánnyal nem rendelkező bölcsődék, óvodák és iskolák, nonprofit kis- és középvállalkozások, társasházak és lakásszövetkezetek, valamint informális csoportok számára nyújt finanszírozási lehetőséget a Tesco „Ön választ, mi segítünk” közösségi pályázati programja. Az áruházlánc 2016 óta évente rendszerint két alkalommal hirdeti meg a kezdeményezést, melynek most indult, 15. fordulójában ismét összesen 42 millió forint támogatást oszt szét országszerte mintegy 150-200 szervezet között.

A vállalat április 8. és május 3. között várja olyan civil szervezetek jelentkezését, akik kezdeményezésükkel a helyi közösség életének fejlődéséhez szeretnének hozzájárulni. A program különlegessége abban rejlik, hogy az aktuális fordulóban rendelkezésre álló pénzügyi keret elosztását a Tesco a helyben élő vásárlókra bízza, ők tudják ugyanis a leginkább megítélni, hogy az előzsűrizett kezdeményezések közül melyiket tartják a támogatásra legérdemesebbnek. Szavazataik alapján 60 körzet mindegyikében az első helyezett 400 ezer, a második legtöbb voksot gyűjtő 200 ezer, míg a harmadik 100 ezer forintos támogatásban részesül. A független szakértők emellett szakmai szempontok (kidolgozottság, innovativitás, kreativitás és fenntarthatóság) alapján egy vagy akár több pályázót további különdíjra javasolnak.

A Tesco az eddigi 14 forduló során közel 2100 helyi közösségi projekt kivitelezését támogatta összesen több mint félmilliárd forinttal. Ez idő alatt 5300-nál is több pályázat érkezett be, melyek közül az áruházlánc közel 2400-at díjazott, 22-t különdíjjal is jutalmazva. A legtöbb támogatást a Csepel-szigeti kistérségben fogyatékosok számára szabadidős tevékenységet szervező CSEFOSZ SE, a Mosonmagyaróváron és a környező falvakban krízishelyzetben élőknek ideiglenes otthont és munkahelykeresési támogatást nyújtó Lehetőség Családoknak 2005 Alapítvány, valamint a rászorulóknak országszerte több helyen többek között ételt és tanszereket biztosító Re-Formáló Egyesület nyerte.

A most futó, aktuális fordulóban május 3-ig lehet benyújtani a jelentkezéseket a program weboldalán keresztül. A beérkezett pályázatokat ezúttal is az Effekteam Egyesület független szakértői bírálják el, valamint választják ki, hogy mely kezdeményezések juthatnak tovább az áruházi szavazási szakaszba. Ezt követően, július 15. és augusztus 11. között a Tesco vásárlói valamennyi áruházban voksaikkal dönthetnek arról, hogy melyik kezdeményezés mennyi támogatást kapjon.

További információ és jelentkezés: www.tesco.hu/kozosseg

Iratkozzon fel hírlevelünkre!