fbpx

Tesco – Online is adományozhatunk a Tescónál

A rendkívüli körülmények ellenére sem maradt el a Magyar Élelmiszerbank Egyesület javára szervezett hagyományos karácsonyi tartósélelmiszer-gyűjtés a Tescókban. Az adományokat december 9-ig lehet leadni az áruházakban elhelyezett gyűjtőpontokon, illetve idén először online formában is.

Microsoft – HRBEST díjat nyert a Microsoft DigiGirlz AI Challenge

Kategóriagyőztes lett az ország legjobb HR-megoldásait felvonultató HR Fest-en a Microsoft DigiGirlz AI Challenge. A kezdeményezés, amelynek fő célja, hogy minél több lány előtt megnyissa a természettudományos oktatás és az informatikai szakmák felé vezető utakat, a Future Generation kategóriában érdemelte ki a fődíjat, vagyis a HRBEST-et.

Tesco – Frissdiplomásokból képez vezetőket a Tesco

A Tesco frissen végzett hallgatóknak szóló menedzseri képzéseket indított. A Fiatal Vezetők, illetve a Közép-Európai Frissdiplomás gyakornoki programokban olyan ambiciózus pályakezdők vehetnek részt, akik nemrég fejezték be tanulmányaikat. A két vezetőképző program mellett, az áruházlánc – a koronavírus-járvány ellenére – továbbra is biztosítja az évközi gyakorlati képzést a kereskedelmi szakiskolások számára egy erre alkalmas új, online platformon keresztül.

„Vannak olyanok, akik meglátták a piaci rést”

Az Effekteam október 1-jei konferenciája harmadik panelbeszélgetésének részvevői egyebek között arra keresik a választ, hogy mennyire innovatív és mennyire fenntarthatóság-fókuszú a vállalatok termék- és szolgáltatásfejlesztése, tapasztalható-e valamilyen változás ebben a válság hatására, s egyáltalán, ki, mit ért innovatív ás fenntartható termék-/szolgáltatásfejlesztés alatt. Sok egyébről is szó esik majd a beszélgetésben, amelyek felvillantására a panel moderátorát, Schubauer Krisztinát, a Hiventures marketing és kommunikációs igazgatóját kértük meg.

„A civileknek most nyitottságra és odafigyelésre van szükségük”

A járványhelyzet nyomán kialakult válság a civil szervezeteket sem kímélte: forrásaik számottevő része elapadt, tevékenységük, aktivitásuk visszafogására kényszerültek, nagy hatást gyakorolva ezáltal természetesen az általuk menedzselt jó ügyekre. Nem véletlen, hogy egy panelbeszélgetés keretében ezzel a témával is találkoznak majd az érdeklődők az Effekteam október 1-jei online konferenciáján. Móra Veronikát, az Ökotárs Alapítvány ügyvezetőjét, a panel moderátorát a téma rövid összefoglalására kértük.

Tesco – A Tesco 454 tonna nehezen újrahasznosítható műanyagot vont ki a használatból

A Tesco 2019 februárjában vállalta, hogy 2020 végére sajátmárkás termékeiből eltávolítja az összes nehezen újrahasznosítható anyagot. Másfél évvel a vállalást követően az áruházlánc 454 tonnányi ilyen besorolású műanyagot távolított el Közép-Európában, és a koronavírus-járvány okozta kihívások ellenére tovább folytatja a munkát a minél fenntarthatóbb működés érdekében.

Gondolatok konferencia előtt -kooperáció vagy kompetíció?

Az Effekteam Egyesület október 1-jei A vállalati felelősség 4 arca című online konferenciája egyik panelbeszélgetésének témája, hogy képesek-e a vállalatok, bizonyos magasabb rendű célok érdekében, mint amilyen például a fenntarthatóság, félretenni a saját legszorosabban vett érdekeiket, és a verseny helyett az együttműködésre helyezni a hangsúlyt, még akár a versenytársakkal is. A témáról Bognár Károlyt, az Effekteam kommunikációs munkatársát, a kerekasztal-beszélgetés moderátorát kérdeztük.

Az employee wellbeing mint befektetés – Balaton Anita konferencia-előzetese

Az Effekteam október 1-jei, Közösség.Hatás.Jövő. – A vállalati felelősség 4 arca című online konferenciájának egyik előadója Balaton Anita, a FleishmanHillard Café ügyvezető partnere lesz. Előadásában arról beszél, miért fontos, hogy a vállalatok akár a korábbinál is jobban odafigyeljenek dolgozóik mentális jóllétére. Kedvcsinálónak álljon itt Anita néhány, a témával kapcsolatos gondolata.