A Tesco frissen végzett hallgatóknak szóló menedzseri képzéseket indított. A Fiatal Vezetők, illetve a Közép-Európai Frissdiplomás gyakornoki programokban olyan ambiciózus pályakezdők vehetnek részt, akik nemrég fejezték be tanulmányaikat. A két vezetőképző program mellett, az áruházlánc – a koronavírus-járvány ellenére – továbbra is biztosítja az évközi gyakorlati képzést a kereskedelmi szakiskolások számára egy erre alkalmas új, online platformon keresztül.
Idén ősszel két képzési programot indított pályakezdők részére a Tesco, hogy motiváló karrierlehetőséget teremtsen tehetséges frissdiplomások számára. Az újonnan meghirdetett Fiatal Vezetők gyakornoki program 6-12 hónap alatt készíti fel a résztvevőket a boltvezetői pozíció betöltésére, akik ez idő alatt minden áruházi pozíciót végigjárnak, és elsajátítják azt a tudást és azokat a képességeket, amelyek egy maximum 1 000 négyzetméter alapterületű áruház működésének irányításához szükségesek. A másik lehetőség, a Közép-Európai Frissdiplomás gyakornoki program keretében pedig a központi iroda fő funkcióit ismerik meg a képzésbe bejutott jelentkezők, és 6-9 hónap során a beszerzési, a marketingosztály és az ellátási lánccal foglalkozó terület munkájába tanulnak bele. Hogy az áruházlánc teljes működését átlássák, megismerkednek az áruházak és a logisztikai központ működésével is, valamint betekintést kapnak a Tesco közép-európai működésébe is. Az így kialakított átfogó kép után dönthetik el, hogy melyik területen szeretnének végül elhelyezkedni.
A Tesco évek óta fogad szakiskolásokat évközi gyakorlati képzésre. Számuk két év alatt több mint duplájára növekedett, így az áruházlánc jelenleg mintegy 600 tanuló szakmai képzéséhez járul hozzá. A koronavírus-járvány miatt az oktatás egy olyan egyedi fejlesztésű online szoftver használatával zajlik, amely bármilyen, internetcsatlakozással rendelkező eszközről – akár mobiltelefonról is – kényelmesen elérhető külön alkalmazás letöltése nélkül. A technológia alkalmas a gyakorlati tananyag átadására és számonkérésére is, mivel szimulálni tudja a kereskedelemben használt gépek, rendszerek működését.