fbpx

Vodafone – 1500 órát önkénteskedtek tavaly a Vodafone dolgozói

A Vodafone-nál sokéves hagyománya van a dolgozói önkéntes programoknak: a cég minden munkavállalója évi 4 munkanapot, azaz 32 munkaórát fordíthat önkéntes programokra a Vodafone Magyarország Alapítvány koordinálásában. Az elmúlt évben a Vodafone Önkéntes Közössége összesen 1500 óra önkéntes munkával közvetve vagy közvetlenül 2000 embernek nyújtott segítséget.

dm – A dm a nehéz helyzetben is támogatja a kisgyermekes családokat

A dm évekkel ezelőtt nemzetközi szinten elköteleződött a nehéz körülmények között élő kisgyermekes családok megsegítése mellett. Ezen elköteleződésében az elmúlt években a járvány miatt megváltozott körülmények sem akadályozták, sőt nagyobb szükség volt a támogatásra, mint korábban. Az Együtt a babákért program keretében a drogéria ismét fél évre elegendő pelenkával támogat 260 nehéz körülmények között élő kisgyermekes családot.

Tesco – 108 ezer élelmiszercsomag a rászorulóknak a Tesco és a Nestlé összefogásával

Idei közös jótékonysági akciójuk eredményeként, a Nestlé és a Tesco 10,1 millió forinttal támogatja a Magyar Élelmiszerbank Egyesület munkáját. A Nestlé a szeptember 30. és október 13. között a Tesco áruházakban eladott Nestlé termékek értékének 1 százalékát ajánlotta fel élelmezési célra, az összeget pedig a Tesco megduplázta. Az összegyűlt támogatást az Élelmiszerbank 108 ezer élelmiszercsomag célba juttatására fordítja azok számára, akiknek igazán szükségük van rá.

Hankook – Kilencedik alkalommal segítettek a Hankook önkéntesei

Kilencedik alkalommal hirdette meg tavaly a Hankook Tire Dolgozói Önkéntes Programját, a KÖSZ, Hankook!-ot (Közösségi Összefogás a Szebbért), amelyre tizedik alkalommal kerül sor az idén. A vállalat 2013-ban azzal a céllal indította el a programot, hogy vidéki települések köztereit, közintézményeit az ott élőkkel közösen megszépítse és fejlessze. 2021-ben a Hankook önkéntesei összesen 30 környezetszépítő projektben vettek részt, három megye kilenc különböző településén.