fbpx

OTP – Kórházak, iskolák eszközbeszerzését támogatja az OTP Bank

Az OTP Bank közel 200 millió forintos támogatásról döntött az elmúlt év végén, amellyel az egészségügyi és oktatási intézmények munkáját igyekszik segíteni a koronavírus jelentette kihívások leküzdése érdekében. A támogatásból megvásárolt eszközök a Humanitás Szociális Alapítvány közreműködésével jutnak el az érintettekhez.

Kárpátok Alapítvány – Egy gyereket sem hagyunk hátra?

Két esettanulmány készült a szlovákiai és magyarországi koragyerekkori képességgondozás, képességfejlesztés, és koragyerekkori nevelési-oktatási, gondozási szolgáltatások és programok bemutatása és elemzése céljából az „Esélyt a hátrányos helyzetű gyerekeknek” elnevezésű projekt keretében.

Coca-Cola – Papírpalackot fejleszt a Coca-Cola

100% papír, 100% újrahasznosított anyagok – ezen dolgozik a Coca-Cola vállalat, hogy megvalósuljon a Hulladékmentes Világ. A célok elérése érdekében a Paboco startup céggel közösen megalkották az első papírpalack-prototípust.

UNICEF – Gyermekvédelmi kisokos a bántalmazás ellen

Ismerd fel, és tegyél ellene! Gyermekvédelmi kisokos a bántalmazás ellen címmel online kiadványt jelentetett meg az UNICEF Magyarország. A november 20-i Gyermekjogi Világnapra időzített útmutató hasznos gyakorlati tanácsokkal szolgál mindenkinek, akit foglalkoztat a gyerekek biztonsága.

Tesco – 128 tonna élelmiszer és 15 millió forint adomány egyetlen hétvége alatt

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület a vírushelyzet okozta rendkívüli körülmények között is megszervezte szokásos karácsonyi tartósélelmiszer-gyűjtő akcióját, amihez az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is csatlakozott a Tesco. A vásárlóknak köszönhetően 128 tonna élelmiszer gyűlt össze a rászorulók számára, amit az áruházlánc 15 millió forint adománnyal egészít ki, ezzel is támogatva az egyesület munkáját.

Kárpátok Alapítvány – 5000 gyermeket ajándékozott meg a Kárpátok Alapítvány

A karácsonyi ünnepek előtt újra akcióba lendült a Kárpátok Alapítvány, hogy felhívja a figyelmet a szegénységben, nélkülözésben élő családok, gyermekek helyzetére. Az egri székhelyű szervezet az északkelet-magyarországi térségben dolgozó, aktív közösségekkel, civil szervezetekkel, kórházakkal és egyéb intézményekkel szoros együttműködésben 5000 szociálisan hátrányos helyzetű kisgyermeket lepett meg egy-egy csomag játékkal.

Provident – Folytatódik a Provident Odafigyelünk Rád Programja

A Provident a koronavírus-járvány első hulláma alatt indította el Odafigyelünk Rád Programját a munkatársak fizikai és mentális egészségének megőrzése céljából. A program az ünnepek közeledtével is folytatódik: a vállalat egyebek mellett online sportolási lehetőségekkel, mentális egészségvédelemmel, évzáró műsorral és ajándékozással igyekszik támogatni és megerősíteni a munkahelyi közösséget.