fbpx

E.ON – Az E.ON idén is várja a civil szervezetek pályázatait

Az E.ON Hungária Csoport 2024-ben is aktív szerepet vállal a hazai civil szektor kezdeményezéseinek ösztönzésében. A korábbi évekhez hasonlóan, a vállalatcsoport idén is összesen hat pályázati forduló keretében dönt a támogatások megítéléséről, az Effekteam Egyesület szakmai közreműködésével. Az egy projektre eső támogatási összeg felső határa 1 millió forint.

Generali – A Generali 7 millió forinttal segíti a fenntartható vállalkozásokat

A Generali Csoport 2024-ben negyedik alkalommal hirdeti meg az EnterPRIZE névre keresztelt fenntarthatósági pályázatot, melynek a gazdasági stabilizáció mellett célja a kis- és középvállalkozások fejlődésének elősegítése, és fenntarthatósági programjaik támogatása. A vállalat idén közösségi-, valamint környezetvédelmi kategóriában várja magyar kkv-k jelentkezését május 13-ig. A kategóriák nyertesei bruttó 7-7 millió forintos támogatásban részesülnek.