SPAR – Idén is több gyűjtés indul a menhelyi állatok megsegítésére

Folyamatosan zajlik 2024-ben is a menhelyeken élő cicák és kutyák támogatása a SPAR Magyarország és az Országos Állatvédőrség Alapítvány együttműködése keretében. A kezdeményezéssel tavaly többek között 32 ezer kilogramm száraztáp és több mint 45 ezer darab konzerv gyűlt össze számukra.
Tesco – A Tesco a nemek közötti munkaerőpiaci egyenlőtlenség felszámolásán dolgozik

A Tesco áruházlánc és a Tesco Business Solutions & Technology is csatlakozott az Amnesty International „Egy lépéssel közelebb” kampányához, amelyet a szervezet a nemek közötti bérszakadék felszámolására indított. Sokszínűségi jelentésének részeként a Tesco már évek óta önkéntesen nyilvánosságra hozza a nők és férfiak össz-bérkülönbségére vonatkozó adatait: a legfrissebb jelentés szerint a Tescónál a nemek közötti összkereset-különbség az előző évhez képest 0,4 százalékponttal csökkent.
Ökotárs – Új pályázati felhívással jelentkezett a Közös Értékeink Program

Fejlődésben+ néven ismét megnyílt a lehetőség lelkes állampolgároknak és civil szervezeteiknek, hogy hatékonyan lépjenek fel a számukra fontos ügyekben, megvalósítsák saját ötleteiket és szervezetként is fejlődjenek.
Ökotárs – Emlékösztöndíj Foltányi Zsuzsa tiszteletére

Az Ökotárs Alapítvány emlékösztöndíjat alapított a szervezet tavaly elhunyt munkatársa, Foltányi Zsuzsa tiszteletére. Az ösztöndíjjal olyan kiváló, felsőoktatásban résztvevő hallgatókat szeretnének támogatni, akik környezettudományokhoz kapcsolódó területeken tanulnak, és aktívan tesznek a fenntarthatóság és a környezet védelmének népszerűsítéséért.