fbpx

Téli szünet az Effekteamnél

Téli szünet az Effekteamnél

Közeledik az év vége, ami egyfelől az ünnepi elcsendesedés, másfelől a számvetés időszaka. Ilyenkor mi is visszatekintünk az elmúlt hónapok eseményeire, és idén ismét megállapíthatjuk, hogy ez az esztendő sem volt kevésbé mozgalmas, mint az előzőek. A vállalatok – köztük tagszervezeteink, szakmai partnereink – számára sokféle változást hozott 2023 a fenntarthatóság, az ESG-elvek szerinti működés szempontjából is. Év elején hatályba lépett az EU vállalati fenntarthatósági jelentési irányelve (CSRD), nyáron elfogadták a jelentés részletes követelményeit szabályozó fenntarthatósági jelentési szabványokat (ESRS), majd ősszel megjelent a nemzeti ESG-keretrendszerről szóló törvénytervezet. Mivel az új szabályoknak való megfelelés komoly kihívások elé állítja cégeket, ezért az év során igyekeztünk – és a továbbiakban is igyekszünk – szakmai támogatást nyújtani a követelmények teljesítéséhez.

Januárban elkészítettük annak az átfogó kutatásnak a szektorális elemzését, melyet a Comlab – ESG Core cégcsoporttal közösen végeztünk, hogy felmérjük, hol tartanak a hazai vállalatok az ESG-szempontok szerinti működés bevezetésében és mennyire felkészültek az erről szóló jelentések elkészítésére. Az elemzés részletes megállapításait személyes és online prezentációk formájában ismertettük az érdeklődőkkel. Továbbfejlesztettük egyesületünk szakmai díját, hogy ezzel is felhívjuk a figyelmet a fenntarthatóság fontosságára és elismerjük a hazai cégek ilyen irányú törekvéseit, eredményeit. A megújult Effekt 2030 – Az ESG megoldások díjára környezeti, társadalmi és vállalatirányítási programokkal pályázhattak a jelöltek. Az ünnepélyes eredményhirdetést és díjátadást éves szakmai konferenciánk keretében tartottuk, ahol áttekintést adtunk a jelen és a jövő főbb környezeti, társadalmi kihívásairól és az ezek kapcsán alkalmazott hatékony vállalati megoldásokról, jó gyakorlatokról. Egyesületünk idei munkacsoportülései, szakmai találkozói alkalmával szintén terítékre kerültek az ESG-elveknek megfelelő működési és jelentéstételi követelmények: folyamatosan megosztottuk a legfontosabb tudnivalókat, aktuális információkat a CSRD, az ESRS és a hazai ESG-törvénytervezet kapcsán. Természetesen, nem csak platformtevékenységeinkkel igyekeztünk támogatni a cégeket, hanem jól ismert szakmai szolgáltatásainkkal is, például tanácsadással, hatásméréssel, pályázatmenedzsmenttel, vagy vállalati önkéntes programok szervezésével.

Most tartunk egy kis szünetet, hogy az ünnepek után újult erővel tudjuk folytatni a munkát. December 15. és január 5. között szabadságon leszünk, leveleinket csak korlátozottan olvassuk, és kommunikációs csatornáinkat is pihentetjük. Honlapunkon addig is elérhetőek maradnak szakmai tartalmaink, köztük ESG-kutatásunk eredményei, a munkacsoportüléseinkről készült írások, az Effekt 2030 pályázat döntős projektjeiről szóló esettanulmányok, éves konferenciánk tartalmi összefoglalója és videóanyaga, továbbá sokféle cikk, tanulmány és szakmai interjú a fenntarthatóság, az ESG, a társadalmi felelősségvállalás és a vállalati önkéntesség témaköreihez kapcsolódóan.

Ezúton kívánunk mindenkinek meghitt, békés karácsonyt, és egészségben, boldogságban gazdag új évet!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!