fbpx

Tesco – A Tesco több mint 89 ezer tonnával csökkentette károsanyag-kibocsátását

A Tesco elkötelezetten küzd a termőföldtől az asztalig vezető út során keletkező élelmiszer-pazarlás ellen, ezért 2017-ben a közép-európai kiskereskedelmi vállalatok közül elsőként adta ki jelentését a működése során keletkező élelmiszer-felesleg mennyiségéről. Az áruházlánc Magyarországon azóta 68 százalékkal csökkentette élelmiszer-hulladékát, ezáltal pedig 89 590 tonnával járult hozzá a károsanyag-kibocsátás mérsékléséhez.

Tungsram – Fákat és virágokat ültetnek a Tungsram önkéntesei

A környezet védelme, a fenntarthatóság fontos érték a Tungsram számára, ezért a vállalat szívesen csatlakozik ilyen jellegű kezdeményezésekhez, illetve maga is rendszeresen szervez erre irányuló programokat. Legutóbb fásítási és virágültetési akciókban jeleskedtek a cég önkéntesei.

UNICEF – TikTokon kampányol az online bántalmazás ellen az UNICEF

Kampányt indít az UNICEF Magyarország az online bántalmazás visszaszorítása érdekében. Az Együtt a sértő hangok ellen címet viselő innovatív program időzítése nem véletlen: a cyberbullying elleni világnapon, június 18-án induló kampány aktualitását adja az is, hogy nemzetközi becslések alapján az elmúlt hónapokban akár 70%-kal is nőhetett az online bántalmazási esetek száma. Ahogyan a járvány nyomán az élet egyre több területén az online térre tolódott a hangsúly, úgy vált egyre több gyerek a cyberbullying áldozatává.