2020. október 27-én, 9:00-12:00 között a United Way Magyarország online rendezvényt szervez, amelynek célja, hogy „közösen vonjuk le a Covid-19 járványhelyzet által kikényszerített távoktatás konzekvenciáit, és platformot teremtsünk jövőbeli együttműködések születésére.” Az esemény magyar nyelvű, de szinkrontolmácsunknak köszönhetően angol nyelv is választható lesz az online felületen.
A Covid-19 járvány következtében hirtelen kikényszerített távoktatás tapasztalatai rávilágítottak azokra a digitális írástudás terén mutatkozó problémákra, amelyek kezelés nélkül az egyébként is segítségre szoruló gyerekek, fiatalok további lemaradásához, leszakadásához vezethetnek.
A pedagógusokat is felkészületlenül érte a távoktatás, kutatások és tapasztalatok szerint a kompetencia, a támogatottság, a digitális tananyagok elérhetősége stb. hiányával küszködtek és olyan szakmai hangokat is lehetett hallani, hogy ilyen körülmények között még a digitális hozzáféréssel és kompetenciával rendelkező gyerekek tudásszintje sem fogja elérni a normál körülmények között év végére megcélzott szintet.
Pozitívumokat is hozott azonban a krízis:
– az oktatás digitális átállása felgyorsult és
– a fenti problémák megoldására példa nélküli társadalmi megmozdulások indultak el: vállalatok, civil szervezetek fogtak össze és indítottak el kisebb-nagyobb kezdeményezéseket , valamint a kormány is hídszerepet vállalt.
De vajon meddig tart(hat) ez a lendület? Mit tanultunk a helyzetből és milyen konkrét akciókra számíthatunk a közeljövőben a digitális szakadék csökkentése céljából? Hogyan segíthet az, aki 2020 őszén vagy azután szeretne tenni a digitális esélyegyenlőségért? Hova fordulhat az, akinek segítségre van szüksége? És főképpen: hogyan tudunk JÓL segíteni?
A tapasztalatok azt mutatják, hogy egy ilyen szintű problémát közös erővel és együttműködéssel lehet megoldani. Az esemény célja, hogy a közös gondolkodáson túlmenően platformot teremtsen együttműködések születésére is.
Az esemény azoknak az oktatási intézményeknek,
cégeknek, szervezeteknek szól, akiknek a United Way Magyarországgal együtt
szívügye a digitális esélyegyenlőség és:
– szívesen megosztják másokkal saját ez irányú tapasztalataikat,
– szívesen inspirálnak másokat és/vagy szívesen tanulnak másoktól,
– keresik, hogy kinek és hogyan tudnának segíteni,
– keresik, hogy kitől és milyen segítséget kaphatnának,
– kíváncsiak arra, hogy hogyan lehet jól segíteni/kérni.
Időpont: 2020.10.27., 9:00-12:00 (3 x 45 perces blokkokra osztva, „szünetekkel”, tanórákat szimulálva).
Az esemény háziasszonya: Dr. Holló Márta televíziós műsorvezető, kommunikációs szakértő, tréner, coach, a szünetekben Harsányi Bence a Momentán Társulat alapítója interaktív tartalmakkal jelentkezik.
Egy digitális platformon keresztül a jelenlévők felajánlásokat tehetnek, illetve szükségleteket fogalmazhatnak meg és összekapcsolódhatnak egymással.
Akik elfogadták a szervezet meghívását és részvételükkel, szakmai tudásukkal, tapasztalatukkal biztosan inspirálják a közös gondolkodást:
- Radó Péter oktatáskutató, CEU Demokrácia Intézet
- Hermann Zoltán tudományos munkatárs, Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézete
- Dr. Kegye Adél elnök, Rosa Parks Alapítvány
- Csépe Valéria pszichológus, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja
- Nádori Gergely tanár, Alternatív Közgazdasági Gimnázium, szerkesztő TanárBlog
- L. Ritók Nóra pedagógus, az Igazgyöngy Alapítvány alapítója és szakmai vezetője, valamint az Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója
- Adriány Kincső ügyvezető igazgató, United Way Magyarország
- Csanak Gabriella marketing és operatív igazgató, Microsoft Magyarország
- Merényi Ádám oktatási területért felelős igazgató, Microsoft Magyarország