fbpx

Pályázatot hirdet az UNICEF Magyarország, hogy megtalálja Fiatal Nagyköveti Tanácsának új tagjait. A kiválasztott Fiatal Nagykövetek közreműködnek a szervezet programjaiban, képviselik korosztályuk érdekeit, hangot adnak a gyerekek és fiatalok véleményének és részt vesznek a gyermekjogi ismeretek terjesztésében is.

Az UNICEF egy olyan világ építésében kéri a fiatalok segítségét, ahol minden gyermek biztonságban van az erőszakkal szemben, érvényesülnek a jogaik és kibontakoztathatják a bennük rejlő képességeket.

Az ideális jelölt 14-21 év közötti, „szóvivőként” is szívesen képviseli a gyerekjogok ügyét, valamint aktív közösségi életét él az iskolájában, településén, szűkebb környezetében. A közösségszervezésben, diákújságírásban, jótékonysági akciókban szerzett tapasztalat előnyt jelent. Az ország minden pontjáról, bármilyen háttérrel jelentkezhetnek az érintett korosztály tagjai, lényeges szempont, hogy a Tanács sokféle fiatal sokféle világát tükrözze.

A világ egyik legismertebb gyermekjogi szervezeteként az UNICEF különösen fontosnak tartja a fiatalok bevonását az őket érintő döntésekbe. A Fiatal Nagykövet pozíciót az UNICEF Magyarország 2015-ben hozta létre azzal a céllal, hogy a Gyermekjogi Egyezmény szellemében biztosítsa a gyermekek részvételét a munkájában. Az új tagokat minden évben pályázat útján választják ki, jelenleg 18 fiatal alkotja a Tanácsot.

A Fiatal Nagykövetek az elmúlt években szakmai eseményeken, fesztiválokon és konferenciákon osztották meg gondolataikat, döntéshozókkal találkoztak, cikkeket írtak, kampányokban, interjúkban hallatták a hangjukat, részt vettek az UNICEF Magyarország programjainak előkészítésében és megvalósításában. Az utóbbi években kiemelt fontosságú téma volt az iskolai bántalmazás megelőzése és a gyermekek, fiatalok lelki egészsége. Az idei évben a Fiatal Nagykövetek munkája mindezek mellett főként a klímaváltozás témája köré összpontosult. Októberben moderátorként vettek részt a Klímahősök program keretében szervezett, fiataloknak szóló klímakonferencián és a közelgő november 16-i Gyermekjogi Konferencián is fontos szerepet töltenek majd be. A jelenlegi Fiatal Nagykövetek közül sokan elvégezték már az UNICEF Magyarország Ébresztő óra programjának tréningjét is, így már képzett előadóként küzdenek a gyermekjogi edukációért és jogtudatosításért.

Az UNICEF Fiatal Nagyköveteinek Tanácsa fontosnak tartja a hátrányos helyzetből induló fiatalok hangjának képviseletét, ezért a gyermekvédelmi szervezet őket is bátorítja a jelentkezésre.

Az érdeklődők a fiatalnagykovetek@unicef.hu email címre küldhetik el jelentkezésüket, legkésőbb 2023. november 10-ig.

A pályázat további részleteiről ezen az oldalon lehet tájékozódni.