fbpx

Tesco – Közel félmilliárd forint támogatás a helyi szervezeteknek

Tesco – Közel félmilliárd forint támogatás a helyi szervezeteknek

A Tesco eddig közel 450 millió forintot osztott szét országszerte 1742 helyi szervezet között a 2016-ban indított „Ön választ, mi segítünk” pályázati programjának keretében. A most induló 13. fordulóban az áruházlánc ismét összesen 42 millió forinttal járul hozzá a közösségi projektekhez, ezzel közel 500 millió forintra nő a program támogatási összértéke. Az Effekteam Egyesület szakmai közreműködésével megvalósuló pályázatra április 28-ig lehet jelentkezni.

A Tesco „Ön választ, mi segítünk” programjának 12 fordulója alatt a vásárlók több mint 27,6 millió zsetonnal szavaztak a lakóhelyük közelében élő közösségek támogatásáról. Ezek össztömege pont annyit nyomna a mérlegen, mint egy felnőtt szürke bálna. A voksokkal a döntésben részt vevők 323 magyarországi település 1742 pályázati projektjének kivitelezéséhez járultak hozzá, melyekhez az áruházlánc biztosított közel 450 millió forintos forrást.

„Elkötelezettek vagyunk abban, hogy többféle módon, így helyi szinten támogatott projekteken keresztül is valódi változást hozzunk azokban a közösségi kérdésekben, melyek fontosak kollégáink és vásárlóink számára. Ezért is hirdetjük meg 2016 óta rendszerint évi két alkalommal pályázati programunkat. A mostani a 13. forduló, melyben ismét 42 millió forintnyi pénzügyi forrást biztosítunk mintegy 180 kezdeményezés megvalósításához, legyen szó közösségi terek fejlesztéséről vagy állatvédelmi, művészeti, hagyományőrző, edukációs, környezetvédelmi, terápiás, esetleg jótékonysági programról. Öröm látni, hogyan válnak évről évre az ötletekből és elképzelésekből valódi, értékteremtő projektek, melyekről mi is folyamatosan beszámolunk a közösségi médiában. Büszkék vagyunk rá, hogy egyre több egyedi, kreatív pályázat érkezik be hozzánk, melyek közül eddig 14-et különdíjjal is jutalmaztunk. Ugyanígy számos visszatérő pályázó is van, akiknek az egyik fő finanszírozási formát a Tesco által biztosított támogatás nyújtja, ezért rendszeres résztvevői programunknak” – mondta Hevesi Nóra, a Tesco Magyarország kommunikációs vezetője.

A Tesco pályázatára olyan helyi szervezetek, baráti közösségek, alapítvánnyal nem rendelkező bölcsődék, óvodák és iskolák, továbbá nonprofit kis- és középvállalkozások, akár társasházak és lakásszövetkezetek jelentkezhetnek, akik kezdeményezésükkel a helyi közösség életének fejlődéséhez szeretnének hozzájárulni. A program különlegessége abban rejlik, hogy az aktuális fordulóban rendelkezésre álló pénzügyi keret elosztását a Tesco a helyben élő vásárlókra bízza, ők tudják ugyanis a leginkább megítélni, hogy az előzsűrizett kezdeményezések közül melyiket tartják a támogatásra legérdemesebbnek. Szavazataik alapján a körzetben első helyezett 400 ezer, a második legtöbb voksot gyűjtő 200 ezer, míg a harmadik 100 ezer forintos támogatásban részesül.

Az aktuális fordulóban április 28-ig lehet benyújtani a jelentkezést a program weboldalán keresztül. A beérkezett pályázatokat az Effekteam Egyesület független szakértői bírálják el, valamint választják ki, hogy mely kezdeményezések juthatnak tovább az áruházi szavazási szakaszba. Ezt követően, július 10. és augusztus 6. között a Tesco vásárlói voksaikkal dönthetnek arról, hogy melyik kezdeményezés mennyi támogatást kapjon. A független szakértők szakmai szempontok (kidolgozottság, innovativitás, kreativitás és fenntarthatóság) alapján egy vagy akár több pályázót további különdíjra javasolnak, amelynek nyertesét a szavazási időszak elindulásával egyidőben hirdeti ki a Tesco. A pályázati téma kiválasztásánál és az anyag összeállításánál ezért érdemes figyelembe venni ezt a plusz támogatási lehetőséget is.

A program korábbi fordulóihoz hasonlóan, ezúttal is az Effekteam Egyesület menedzseli a teljes pályázati folyamatot a pályázat kiírásától és a projektek adminisztrációjától kezdve a szakmai előbírálaton, a pályázókkal való kapcsolattartáson át, egészen a szerződéskötésig. Az egyesület független szakértői választják ki a szavazási szakaszba továbbjutó projekteket, majd a pályázat lezárultát követően szintén a szervezet végzi a támogatottak beszámoltatását, a beszámolók kiértékelését, valamint az eredményekről és hatásokról szóló riportok elkészítését.

A jelentkezéssel és a korábbi győztes pályázatokkal kapcsolatos további információ itt olvasható: www.tesco.hu/kozosseg

Iratkozzon fel hírlevelünkre!