A Magyarországon működő civil szervezetek körülbelül fele, mintegy 26 ezer szervezet részesül évről évre az állampolgárok személyi jövedelemadójának 1%-ból. Az egy-egy szervezet által gyűjtött felajánlás összege egy-két ezer forinttól százmilliós nagyságrendig terjed – de egy iskolai alapítvány vagy falusi népdalkör számára a kis összeg is éppoly fontos, mint a beteg gyerekeket gyógyító nagy alapítványoknak a milliók.
Ennek ellenére, az adózóknak még mindig csak alig fele él az 1%-os felajánlás lehetőségével, vagyis a felajánlható összeg egy jelentős része (mintegy 4,5 – 5 milliárd forint évente) „beragad”. Ráadásul az elmúlt 2 évben csökkent is a felajánlók száma (több, mint 300 ezer fővel), ami egyértelműen a 2016-ban bevezetett újfajta, az adóhatóság által készített „automata” jövedelemadó-bevallásnak köszönhető. Noha az adózók életét ez jelentősen megkönnyíti, ugyanakkor könnyebb elfelejtkezni az 1% felajánlásáról is, hiszen ha valaki nem lép be ügyfélkapun keresztül az elektronikus tárhelyére (vagy nem kéri ki a bevallás tervezetét postán), akkor egyáltalán nem is találkozik a megfelelő nyomtatvánnyal.
Bízunk abban, hogy nagyszámú munkavállalót alkalmazó cégek saját kommunikációs eszközeikkel növelhetik azok számát, akik élnek ezzel a lehetőséggel. Ehhez csak annyi kell, hogy felhívják dolgozóik figyelmét arra, hogy lépjenek be az ügyfélkapun, nézzenek rá a bevallás tervezetére, és ha már ott vannak, szánjanak egy percet arra, hogy beírják egy nekik szimpatikus civil szervezet adószámát a megfelelő helyre (ha már valaki belépett az ügyfélkapun, ezt el sem lehet téveszteni, feltűnően figyelmeztet a rendszer). Akinek nincs ügyfélkapuja, az külön a nyomtatvány kitöltésével és a NAV-hoz való eljuttatásával rendelkezhet. Az 1%-ot fogadó szervezetek több gyűjtőoldalon is kereshetők, például itt: https://adjukossze.hu/kereses/?type=5
Az adóbevallások tervezete március 15-től lesz elérhető, tehát ebben az időszakban érdemes a munkavállalókat emlékeztetni, például belső hírlevél, intranet útján – erre a vezetők akár személyes példáikat bemutatva is figyelmeztethetik kollégáikat.