A Salva Vita Alapítvány idén is meghirdette a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést, amelynek célja a fogyatékos emberek és a munkáltatók egymásra találásának elősegítése.

Mit kell tudni a díjról?

A Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést a Salva Vita Alapítvány 2010-ben vezette be, együttműködésben az Emberi Erőforrások Minisztériumával, az Amerikai Kereskedelmi Kamarával és a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesülettel, azzal a céllal, hogy elősegítse az álláskereső fogyatékos emberek és a foglalkoztatásukra nyitott munkáltatók egymásra találását, valamint ösztönözze és elismerje azon szervezeteket, amelyek folyamatos fejlesztéseket valósítanak meg a fogyatékos, illetve megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásában.

Az elismerésre és a kapcsolódó logó használatára bármelyik nyílt munkaerő-piaci munkáltató jelentkezhet az üzleti szférából, a közszférából és a non-profit szervezetek köréből egyaránt, 2020. július 31-ig.

Miért éri meg pályázni a díjra?

A logó, amely a vállalat külső és belső kommunikációjában egyaránt felhasználható, egyrészt azt üzeni, hogy a munkáltató örömmel fogadja a fogyatékos álláskereső emberek jelentkezését, valamint elkötelezett a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatása iránt, másrészt nyilvánvalóvá teszi, hogy a szervezet kiemelt figyelmet fordít az esélyegyenlőségi szempontokra, mely elkötelezettség növelheti a cég presztízsét, illetve a szervezet CSR tevékenységébe is beépíthető.

Hogyan tud pályázni?

Pályázni a www.fbm.hu oldalon található Fogyatékosság-barát Munkahely elismerés pályázati adatlap kitöltésével lehet.

A pályázat benyújtása előtt minden esetben tekintsék meg a pályázati útmutatót, vagy konzultáljanak a Salva Vita Alapítvány munkatársaival!

Ha szeretne inspirációt nyerni mások jógyakorlataiból, az Alapítvány e célból közzé tett egy jógyakorlat gyűjteményt is a honlapján.

Amennyiben a pályázattal vagy a programmal kapcsolatban kérdése merül fel, forduljon bizalommal a Salva Vita Alapítványhoz az alábbi elérhetőségeken!