fbpx

Ökotárs – Civil szervezeti jó gyakorlatok a koronavírus-járványban

Ökotárs – Civil szervezeti jó gyakorlatok a koronavírus-járványban

Az Ökotárs Alapítvány 2020 őszén saját forrásból kiírt pályázattal támogatta azokat a civil szervezeteket, amelyek már a járvány első hullámának idején is segítséget nyújtottak a nehéz helyzetbe került embereknek. A pályázat eredményeként 19 kezdeményezés részesült támogatásban, és az alapítvány összesen 25 jó gyakorlatot választott ki, melyek bekerültek a szervezet honlapján elérhető elektronikus kiadványba, hogy útmutatóul szolgáljanak mindenkinek, aki civilként tenni szeretne a bajba jutottak megsegítéséért.

Az Ökotárs Alapítvány szeptember elején tette közzé Második Hullám című pályázati felhívását, melynek célja az volt, hogy a járvány tavaszi hullámában leginkább sújtott, veszélyeztetett célcsoportok számára célirányos és hatásos segítséget nyújtó civil szervezetek munkáját elismerje, és segítő tevékenységük folytatását támogassa. A szeptember 28-i határidőig összesen 93 pályázat érkezett az ország minden tájáról, helyi kisközösségektől és országos szervezetektől egyaránt.

A pályázók kb. negyede Magyarország leszakadó térségeiben, szegény vagy romák lakta településeken, szegregátumokban dolgozó helyi szervezet vagy közösségi csoport volt – ők leggyakrabban élelmiszersegélyt gyűjtöttek és osztottak, (használt) számítástechnikai eszközöket szereztek és újítottak fel, így támogatva a digitális oktatást, bevásároltak, kiszállítottak az időseknek és más veszélyeztetett csoportokba tartozóknak, maszkot varrtak, sőt különféle lakhatási segítséget nyújtottak.

Szintén sokan a digitális oktatásra való átállásból fakadó nehézségeken segítettek, kb. fele-fele arányban eszközadományokkal, illetve emellett a diákok, fiatalok mentorálásával, korrepetálásával a lemorzsolódás megakadályozásáért dolgoztak – különösen a „tanoda-típusú” szervezetek. A kistelepülések lakói mellett a roma ösztöndíjasoknak, de az egészségügyi dolgozók gyermekeinek is segítettek ilyen módon civil szervezetek. A segítséggyújtás további jellemző célcsoportjai voltak még a hajléktalanok, a pszichiátriai betegek, a fogyatékkal élők és családjaik, valamint a munkájukat elvesztő előadóművészeti háttérdolgozók (technikusok, díszítők stb.) is.

A civil tevékenységek széles palettán mozogtak, de a tavaszi időszakban alapvetően a „tűzoltásra”, az azonnali válságelhárításra összepontosítottak. Az élelmiszercsomagok osztása – különösen a leszakadó, szegregált településeken, ahol még bolt sincs – a tényleges éhezés csökkentéséhez járult hozzá, a hátrányos helyzetű gyerekek felkeresése, tanoda-jellegű programokba való bevonása pedig az oktatási rendszerből való kihullásuk, és így lemaradásuk megakadályozásában segített. Más kezdeményezések egyedi, sajátos igényekre voltak képesek reagálni: ilyen volt például a zártkerti övezetekbe kiszorult, elszigetelten és a hajléktalanság küszöbén élő emberek aktív felkeresése, vagy a pszichiátriai betegek számára telemedicina lehetőségének kiharcolása.

A kiírásra beérkezett pályázatok közül végül 19-et talált támogathatónak az Ökotárs Alapítvány adományi bizottsága, de összesen 25 kezdeményezés került bele a Második Hullám jógyakorlat-gyűjteménybe, amellyel az alapítvány azt szeretné bemutatni, hogy a járvány idején milyen létfontosságú munkát végeztek ezek a civil szervezetek. Az elektronikus kiadvány letölthető az alapítvány honlapjáról.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!