Egy felelős vállalat, szervezet számára ma már természetes, hogy saját működésének biztosítása és folyamatos fejlesztése mellett erőforrásokat fordít a közösség, a társadalom szempontjából hasznos kezdeményezések támogatására is. Ahhoz azonban, hogy ezek a társadalmi befektetések valóban hatékonyak legyenek és az emberek mindennapi életében tényleges, pozitív változásokat eredményezzenek, fontos, hogy a szervezet nyomon tudja követni a megvalósuló programokat, mérni tudja hatásukat, és az így szerzett tapasztalatok alapján tudja fejleszteni támogatási rendszerét és stratégiáját. A társadalmi hatásmérés szerepéről és gyakorlati alkalmazásának lehetőségeiről beszélgettünk Gáborné Haáz Andreával, a MOL Alapítvány ügyvezetőjével.
A MOL Alapítvány nagyon sokrétű támogatói tevékenységet folytat. Hogyan merült fel a szervezetnél a társadalmi hatásmérés igénye?
Régóta terveztük, hogy külső szakértők bevonásával mérni szeretnénk támogatói tevékenységünk társadalmi hatásait. Elsőként a MOL Gyermekgyógyító Programra esett a választásunk, mert úgy láttuk, hogy ez a legnagyobb hatású programunk, amelynek azonban különösen nehéz szemléltetni az eredményeit. Saját adataink bemutatásának igénye mellett az is fontos szempont volt, hogy tapasztalatainkat át tudjuk adni azoknak a civil szervezeteknek, akikkel a program kapcsán együttműködünk, hogy ők is hasznosítani tudják az eredményeket, illetve ki tudják alakítani saját mérési módszereiket.
Milyen gyakorlati lépések formájában valósult meg a mérési folyamat?
A MOL Gyermekgyógyító Program krónikusan beteg, fogyatékkal élő vagy a lelki egészség szempontjából veszélyeztetett gyermekek gyógyulását, rehabilitációját elősegítő élmény- és művészetterápiás programokat megvalósító civil szervezeteket támogat. Bár mindegyik esetben gyermekekről van szó, a három célcsoport problémái, illetve az egyes szervezetek által kitűzött célok és megoldási módok nagyon sokfélék. Éppen ezért, első lépésként a programokban részt vevő terapeutákkal, pszichológussal és szociológussal egy fókuszcsoportos beszélgetés során két lépcsőssé tettük a mérést. Két célcsoport ugyanis összevonhatónak tűnt: a krónikusan beteg és a fogyatékkal élő gyerekek. Esetükben egyrészt hasonló problémacsoportokat és hatásmechanizmusokat tudtunk azonosítani, másrészt náluk meg tudtuk kérdezni a szülőket is – mint a helyzetet és gyermekük állapotát leginkább ismerőket –, hogy milyen változásokat tapasztaltak a terápiák során. Az ő kérdőíves megkérdezésük kiegészült néhány szülő és a terápiás szakemberek interjúival. Mindezek alapján feltártuk a gyermekgyógyító programok által elért hatásmechanizmusokat és felrajzoltuk a hatásláncot (Theory of Change módszertan). A terápiák közvetlen hatásait a kérdőívben adott szülői értékelések alapján mértük, a hosszabb távú társadalmi hatások mérése azonban az adatok hiánya miatt sajnos nem volt kivitelezhető.
A harmadik célcsoport esetében hogyan történt a mérés?
A lelki egészség szempontjából veszélyeztetett gyerekeket és fiatalokat célzó programok hatásainak feltárásához csak a szakembereket tudtuk segítségül hívni, hiszen e fiatalok esetében sokszor éppen a család, a szülők hiányoznak részben vagy teljesen. Ennél a célcsoportnál az előző kettőtől némileg eltérő hatásláncot rajzoltunk fel, de az egyes hatások mérésére nem volt lehetőség, így e programok társadalmi hatásait egy SROI (Social Return on Investment) típusú számítással tudtuk kiegészíteni. Statisztikai adatok alapján jól becsülhető volt, hogy egy állami gondozásból kikerülő 18 éves fiú életpályáján 10 év alatt milyen költségeket kell a társadalomnak fedeznie, ha az illető nem kap megfelelő támogatást a helyes életkezdéshez. Az így kiszámított adat magáért beszélt és végleg meggyőzte a döntéshozókat a program jelentőségéről: a MOL Gyermekgyógyító Program keretében nyújtott kb. 1 M Ft/fő támogatás ugyanis 27 M Ft/fő felesleges kiadást tud megtakarítani a társadalom számára azáltal, hogy segítő terápiák révén hozzájárul, hogy a fiatalok sikeresebb életutat járjanak be, csökkenjen esetükben a deviáns viselkedés előfordulása, bent maradjanak az oktatási rendszerben, és mindezek eredményeként csökkenjen körükben a bűnözés, a munkanélküliség esélye.
Azon túl, hogy a hatásmérés adatai alátámasztották a program létjogosultságát és társadalmi hasznosságát, milyen további lehetőség kínálkozik az eredmények gyakorlati felhasználására?
Az elvégzett mérések alapján részletes hatásmechanizmust tudtunk felállítani az egyes célcsoportokra vonatkozóan, amelyekről azonban látszott, hogy további specifikus elemeket tartalmazhatnának, ha tovább szűkítenénk őket a terápiás módszerekre fókuszálva. Az eredményeket egy szakmai workshopon prezentáltuk a felmérésekben részt vevő szervezeteknek. Ezt követően belső pályázatot hirdettünk számukra egy kéthónapos mentorálási folyamatra, melynek során ki tudják dolgozni a maguk számára leghasznosabb mérési módszertant. A pályázat feltétele az volt, hogy legyen konkrét elképzelésük arra vonatkozóan, hogy a szervezet mit mérne, és mire használná fel a mérési adatokat. Annak érdekében, hogy minél többen részesülhessenek mentorálásban – célcsoportok és terápiás programok alapján – munkacsoportban dolgozik 2-3 szervezet. A közös munka során tanulhatnak egymástól, inspirálhatják egymást, a mentor pedig egyszerre több szervezetnek tud költséghatékony módon segítséget nyújtani. A folyamatot egy meet-up zárja, ahol mindenki bemutathatja a kidolgozott módszerét. Erre az eseményre azok is meghívást kapnak, akik a mentorálási folyamatba kapacitáshiány miatt nem tudtak bekapcsolódni, így még tovább bővülhet a tudásmegosztásból részesülők köre.
