fbpx

Három kategóriában pályázhatnak a cégek az idei Effekt 2030 díjra

Három kategóriában pályázhatnak a cégek az idei Effekt 2030 díjra

Az Effekt 2030 – Az ESG megoldások díjának elmúlt évi megújítását követően, a hazai vállalatok idén ismét az ESG szempontokat tükröző – azaz a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási elvek szerinti – programokkal nevezhetnek a rangos szakmai elismerésre. A hagyományoknak megfelelően, ezúttal is a nagyvállalatoktól elkülönítve történik a kis- és középvállalkozások, illetve a startup cégek projektjeinek értékelése az egyes kategóriákon belül. A pályázatok benyújtásának határideje augusztus 1-je.

Már az elmúlt években is fokozatosan növekedett az elvárás a piaci szereplőkkel szemben, hogy működésük során tartsák szem előtt a környezeti és társadalmi fenntarthatóság szempontjait, de – a vonatkozó uniós és hazai szabályozások életbe lépésével – mostanra prioritássá vált a vállalatok számára, hogy üzleti tevékenységüket a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) elveknek megfelelően végezzék és erről évente jelentést tegyenek. Mivel az Effekteam Egyesület hosszú ideje nyújt szakmai támogatást a hazai cégek fenntarthatósági törekvéseinek sikeres megvalósításához, ezért az általa alapított Effekt 2030 – Az ESG megoldások díját is folyamatosan úgy fejleszti, hogy az minél inkább ösztönözze az ESG szempontok beépülését az üzleti gondolkodásba és a mindennapi működési gyakorlatba. A díj nemcsak elismeri a sikeres – valódi változást, pozitív hatást eredményező – vállalati programokat, hanem igyekszik azokat széles körben megismertetni és mások számára is követendő példaként bemutatni.

A szakmai elismerésre három kategóriában pályázhatnak a hazai piacon működő nagyvállalatok, kkv-k és startupok, valamint az általuk létrehozott vállalati alapítványok. E kategóriák – az ESG három területével összhangban – a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási kritériumokat tükrözik.

A Zöld egyensúly kategóriában olyan megoldásokkal szállhatnak versenybe a pályázók, melyek az ökológiai környezetre vannak mérhető, pozitív hatással. Ilyenek például azok a programok, melyek a következő témák valamelyikéhez kapcsolódnak: éghajlatváltozás mérséklése, szennyezés csökkentése, vízvédelem, biológiai sokféleség és ökoszisztémák, körforgásos gazdaság, környezeti innovációk, környezeti szemléletformáló programok stb.

A Mindenki társadalma kategóriában olyan projektek mérettetnek meg, melyek a vállalat külső vagy belső stakeholderei számára teremtenek értéket. Ezek a programok – a teljesség igénye nélkül – a következő témákra fókuszálhatnak: munkafeltételek, munkatársi well-being, esélyegyenlőség; érintett közösségek támogatása, CSR, társadalmi befektetések, vállalati önkéntesség; fogyasztók és végfelhasználók szempontjából előnyös intézkedések, felelős marketing, termékfelelősség, fenntartható fogyasztás stb.

Az Értékteremtő üzlet kategóriában olyan projektekkel lehet pályázni, melyek a vállalat irányítását és üzleti magatartását tekintve szolgálnak jó példával. Ide tartozhatnak egyebek mellett azok az intézkedések és megoldások, melyek a következő témákat érintik: board összetétele és képzése, munkatársak teljesítményértékelése, rendszerszerű kockázatkezelés, ESG transzformáció, ESG stratégia; üzleti etika, korrupciókezelés, felelős finanszírozás és befektetések, felelős beszállítói kapcsolatok, vevői elégedettség, átláthatóság, fenntarthatósági jelentések, beszámolók stb.

Az idei megmérettetésen induló vállalatok augusztus 1-jéig nyújthatják be pályázataikat. Egy szervezet akár több kategóriában is nevezhet a díjra, azonban fontos, hogy a pályázók minden esetben tartsák szem előtt a pályázati kiírásban szereplő feltételeket és a megadott bírálati szempontokat.

A részletes pályázati felhívás itt érhető el: https://effekteam.hu/wp-content/uploads/2024/06/Effekt-2030_dij_palyazati_felhivas_2024-2.pdf

A nevezéssel kapcsolatban további hasznos információt és inspirációt nyújtanak az elmúlt évi díjazott projektek, melyekről részletes esettanulmányok olvashatók ezen az oldalon: https://effekteam.hu/esettanulmanyok/

Iratkozzon fel hírlevelünkre!