fbpx

Elindult az Önkéntes Szemle online folyóirat

Elindult az Önkéntes Szemle online folyóirat

Megjelent a hazai önkéntesség elméleti, gyakorlati és módszertani online folyóiratának első száma. Az Önkéntes Szemle célja, hogy helyet adjon a hazai önkéntesség fejlődésével, helyzetével foglalkozó elméleti tanulmányoknak, gyakorlati, módszertani esettanulmányoknak és recenzióknak. A folyóirat szerkesztőbizottságának munkájában részt vesz Dr. Molnár Klára, az Effekteam Egyesület igazgatója is.

Az Önkéntes Szemle első évfolyamának első számában olvasható elméleti tanulmányok egyrészt azt mutatják be, hogy az elmúlt 8-10 évben milyen eredmények és változások, illetve kihívások alakították a magyar önkéntességet, másrészt azt vizsgálják, hogy mennyire fontos az önkéntesek motivációinak ismerete. A folyóiratban megjelent gyakorlati esettanulmány az önkéntesség szerepét ismerteti egy sajátos „határterületen”, míg a módszertani esettanulmány az önkéntesség egy nem-tipikus tevékenységi formájával foglalkozik.

A kiadvány működésével hozzá kíván járulni a magyar önkéntesség fejlődéséhez, szakmai színvonalának emeléséhez. Inspirálni kívánja a különböző szakterületen dolgozó kutatókat az önkéntesség kutatására, valamint a gyakorlati szakembereket, hogy tapasztalataikat, módszertani újításaikat és jó gyakorlataikat osszák meg a szakmai és a tágabb nagyközönséggel. Az Önkéntes Szemle távlati célja, hogy az online folyóirat a közép-kelet-európai önkéntességgel foglalkozó, különböző elméleti és gyakorlati, tudományos és szakmai eredmények referencia pontja legyen.

A folyóirat elérhető a https://www.onkentesszemle.hu/aktualisszam/ honlapon.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!