fbpx

Január 31-én évindító taggyűlést tartott az Effekteam Egyesület. Az oldott hangulatú, inkább informális jellegű rendezvénynek a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. dunaharaszti gyára adott otthont. A taggyűlésen három évre újraválasztották a szervezet elnökségébe Tulik Ágnest, az Octogon360 Kommunikációs Ügynökség vezetőjét.

Az év elejei taggyűlés célja az volt, hogy a szervezet tagjai és menedzsmentje viszonylag informális keretek között találkozzon, és felvegye az együttműködés fonalát 2020 elején. Ennek megfelelően a program nemcsak hivatalos elemeket tartalmazott, mint amilyen például egy rövid beszámoló a szervezet tavalyi évéről, idei terveiről, hanem interaktív stresszoldó workshopot és gyárlátogatást is.

Az Effekteam igazgatója, Molnár Klára rövid beszámolójában elmondta, hogy az egyesület legnagyobb projektje tavaly az arculatváltás lebonyolítása volt. A váltás sikeres volt, a szervezet új lendülettel vág bele az idei év tennivalóiba. A szakmai célok nem változtak, de már a kiterjesztett keretek között valósulnak meg: a hazai közösségi, társadalmi befektetések a vállalatoknak nyújtott pályázati támogatás formájában továbbra is hangsúlyosan jelen vannak a szervezet tevékenységében, de számos, ezen túlmutató szolgáltatással − a felelősségvállalási stratégia megalkotásától a hitelesítésen át a különböző képzésekig − is tagjai, ügyfelei rendelkezésére áll az egyesület. Az idei év tennivalói közül kiemelte a szakmai megújulás kiteljesítését (például egy új, az Effekteam megváltozott tevékenységi köréhez jobban illeszkedő védjegy kialakítása), az új tagok és ügyfelek rekrutálására irányuló erőfeszítések növelését, valamint az egyesület új menedzsment-struktúrájának megszilárdítását.

A beszámolót követően tisztségviselő-választásra került sor, mivel Tulik Ágnes elnökségi tag megbízatása lejárt. A jelen lévő tagok egyhangúlag választották újra három évre Tulik Ágnest, aki ezzel a harmadik ciklusát kezdte el a testületben.

A rendezvény hivatalos részének lezárása után a Lélekkel az Egészségért Alapítvány interaktív NyugiZóna nevű stresszoldó workshopján „lazulhattak” a résztvevők. Az alapítvány célja a kiégés megelőzése. Főleg gyerekekkel foglalkoznak, mivel minden 3. gyermek érintett a problémában. Sulinyugi programjuk keretében 45 perces pszichoedukációs órákat tartanak, illetve 1,5 órás tréningekkel a pedagógusoknak is igyekeznek segítséget nyújtani.

Mivel a jelen lévők a Sulinyugi programból kaptak ízelítőt, 12 éves iskolásokká „változtak”, és így ismerkedtek meg a stresszoldás számos eszközével. Sokan meg is lepődtek azon, hogy hányféleképpen csökkenthető a stressz: ötféle csoportban körülbelül 40 féle apró „trükköt” mutattak meg az alapítvány képviselői, a fütyüléstől a firkáláson és a meditácón keresztül a sétálásig, az izmok megfeszítéséig-ellazításáig.  

Ezután gyárlátogatás következett: a résztvevők megnézhették, hogyan készül a Coca-Cola, illetve a gyár egyéb termékei. A gyártósorokat szemlélve mindenkit lenyűgözött a technika, a technológia csodája.

A gyárlátogatás után Nyilas Orsolya, a Coca-Cola HBC Magyarország külső kommunikációs vezetője, az Effekteam elnöke a vállalat fenntarthatósági törekvéseit foglalta össze a hallgatóságnak. E szerint a cég 2030-ig szóló hulladékmentes vállalásának céljai: az említett időpontig minden csomagolás újrahasznosítható lesz; egyre nagyobb mértékűre növelik palackjaikban az újrahasznosított műanyag arányát (R-pet, 50%); ugyanannyi műanyagot gyűjtenek vissza, mint amennyit kibocsátanak. Ez utóbbi vállalásukban Magyarországon sajnos nem állnak jó, mivel itt a kibocsátott palackok mindössze 1/3-a jut el a szelektív hulladékgyűjtő edényekbe.