A koronavírus minden ember, vállalat és intézmény életében gyökeres változásokat hozott. A karitatív szervezeteknek is gyorsan kellett reagálniuk a helyzetre. Azok, akik eddig is nehéz helyzetben voltak, most még kiszolgáltatottabbak lettek, emellett most olyan közösségek is nagyobb támogatásra szorulnak, amelyek eddig nem voltak közvetlenül veszélyeztetve. A közel 140 éve működő Magyar Vöröskereszt ezeket figyelembe véve alakította át és alakítja folyamatosan munkáját, amihez több oldalról is kapnak segítséget.
A közösségek segítése sok esetben a megfelelő tájékoztatással kezdődik. Fontos, hogy minél többekhez jussanak el azok az üzenetek, amelyek a társadalom, az egyének egészségét, biztonságát szolgálják.
A tájékoztatás és a rászorulók segítésén kívül legalább olyan fontos felhívni a figyelmet arra is, hogy a véradást a veszélyhelyzet alatt is szervezi a Magyar Vöröskereszt, természetesen a biztonsági előírásokat betartva. Véradókra folyamatosan szükség van és lesz is a járvány alatt. Aki vért ad, az egyik legközvetlenebb módon támogatja a hazai egészségügyet. A szervezet törekszik a véradás fontosságának folyamatos kommunikálására a járványidőszak alatt is.
A Coca-Cola Magyarország mindezt felismerve döntött úgy, hogy április elejétől a vállalathoz tartozó márkák közösségi média csatornáit és egyéb hirdetőfelületeiket átadja a Magyar Vöröskeresztnek – amelynek munkáját az elmúlt évtizedben is segítette. A „Reklám helyett segítség” kezdeményezés keretében ezeken a felületeken most a szervezet koronavírus megfékezésével kapcsolatos vagy egyéb közérdekű üzenetei jelennek meg, legyen az aktuális információ, véradásról vagy egészségmegőrzésről szóló tájékoztatás. A Coca-Cola, a Cappy, a FUZETEA, a NaturAqua, a Fanta és a Kinley Facebook oldalain már csaknem egy hónapja jelennek meg bejegyzések formájában ezek az üzenetek, hogy minél több embernek segítsenek a testi és a lelki egészségük megőrzésével átvészelni a nehéz időszakot.
Sokan kérdezik, hogyan tudnának hozzájárulni a Magyar Vöröskereszt munkájához, a rászorulók támogatásához. „A leghatékonyabb segítség a jelen helyzetben a pénzadomány, melyet honlapunk online adományozási felületén keresztül, vagy bankszámlára való átutalással juttathatnak el hozzánk támogatóink. A pénzadományokat könnyen továbbítani tudjuk megyei szervezeteinknek, melyből munkatársaink az ország minden pontján a helyi aktuális igényekre reagálva állíthatnak össze segélycsomagokat vagy vásárolhatnak eszközöket. Főként tartós élelmiszerrel, tisztálkodószerekkel, tisztítószerekkel támogatjuk a nehéz helyzetbe került embereket, családokat, valamint az ország több pontján segítjük az Országos Mentőszolgálat munkáját étkeztetéssel, szállítási kapacitással és a határátkelőhelyeken testhőmérséklet-méréssel” − tájékoztatott Török Diána, a szervezet vállalati kapcsolatok és adománykezelési szakmai vezetője. Szintén nagyon jól jönnek a véradással, önkéntes munkával, hiteles forrásból származó tájékoztató anyagok megosztásával kapcsolatos hozzájárulások. És fontos megemlíteni az empátiát is, különösen az odafigyelést az idősek és a közösségeik iránt, akár a Magyar Vöröskereszt és a Coca-Cola által kezdeményezett „Hová tetszik menni?” plakátok kihelyezésével és azon keresztüli felajánlásokkal − a konkrét pénzadományokon kívül.
A pénzbeli források bővítésére a Magyar Vöröskereszt nemrég a Coca-Cola Foundation, a cég globális alapítványa segélyalapjára pályázott, és a napokban el is nyerte a támogatást. Így még nagyobb volumenű, átfogóbb együttműködésre és közös segítségnyújtásra van lehetőség.
A pályázat útján kapott 200 000 amerikai dollár (kb. 65 millió forint) több területre irányul. Az összeg egy részét a COVID-19 helyzet miatt a már említett célra, nehéz szociális helyzetbe került emberek, családok támogatására, ellátására fordítják: a Magyar Vöröskereszt működtette 10 Családok Átmenti Otthonába és a 75 hajléktalanellátó intézmény és szolgáltatás ellátottaira, idősekre, munka nélkül maradtakra, karanténban levőkre; elsősorban élelmiszer, higiéniai, tisztítószer csomagok országos szintű kiosztása és pszichoszociális segítségnyújtás formájában, a már megkezdett tevékenységhez képest szélesebb körben, több érintetthez eljutva.
Emellett az Országos Mentőszolgálattal és a kórházakkal való együttműködés kiszélesítését is lehetővé teszi a nagyvállalat alapítványi támogatása – ide tartozik többek között a minták eljuttatása a laborokba, valamint a mentősök ételekkel és italokkal való ellátása.
Ezenfelül az üdítőitalgyártó vállalat ebben az évben eddig közel 8000 palack ásványvizet, gyümölcslevet, üdítőt bocsátott a Magyar Vöröskereszt rendelkezésére, ezek jelentős részét a szervezet a veszélyhelyzet miatt munkájukat elvesztett családokhoz, karanténban lévőkhöz, idősekhez juttatja el Budapesten és 4 megyében.
További információ a Magyar Vöröskereszt munkájáról, és hogy hogyan segíthetjük azt: http://voroskereszt.hu/ és https://www.facebook.com/cocacolahu/