fbpx

Tesco – Mentősöktől a gyermekotthonig – több száz tescós segített országszerte

Az elmúlt hónapokban a Tesco munkatársai nemcsak a frontvonalban álltak helyt, de segítettek az időseknek, a rászorulóknak, és támogatták az egészségügyben dolgozókat is. Számos budapesti és vidéki áruház indított önálló kezdeményezéseket a környéken élők támogatására. Így volt, ahol tescós élelmiszerekből főztek a közfeladatot ellátóknak, máshol a munka nélkül maradóknak állítottak össze adománycsomagokat, és akadt olyan település is, ahol az áruházvezető személyesen vitte házhoz a bevásárlást az időseknek. A Tesco emellett központilag is adományoz stratégiai partnerein keresztül, legutóbb például húsvéti édességeket ajánlott fel jótékony célra több millió forint értékben a nélkülözőknek.

Generali – 50 millió forinttal támogatja a járványügyi kórházat a Generali

50 millió forintot ajánlott fel a Generali a Biztonságért Alapítvány, hogy a koronavírus okozta helyzet súlyosbodását követően segítse a Budai Egészségközpont szakkórházának, az Országos Gerincgyógyászati Központnak járványkórházzá alakítását. Koronavírus-szűréshez szükséges tesztek, laborberendezések és intenzív osztályokon használatos ultrahang berendezések beszerzésére nyílik így lehetőség.

Coca-Cola – A Coca-Cola sokoldalúan segíti a Magyar Vöröskeresztet

A koronavírus minden ember, vállalat és intézmény életében gyökeres változásokat hozott. A karitatív szervezeteknek is gyorsan kellett reagálniuk a helyzetre. Azok, akik eddig is nehéz helyzetben voltak, most még kiszolgáltatottabbak lettek, emellett most olyan közösségek is nagyobb támogatásra szorulnak, amelyek eddig nem voltak közvetlenül veszélyeztetve. A közel 140 éve működő Magyar Vöröskereszt ezeket figyelembe véve alakította át és alakítja folyamatosan munkáját, amihez több oldalról is kapnak segítséget.

UNICEF – Fokozódott a tempó az UNICEF-nél

Válság idején van a legnagyobb szükség az összefogásra, egymás támogatására és arra, hogy gondoskodjunk a legvédtelenebbekről, az egyre nagyobb veszélynek kitett nehéz sorsú gyerekekről is. Az UNICEF a világ egyik legnagyobb humanitárius szervezeteként globálisan, az UNICEF Magyarország pedig lokálisan is küzd a koronavírus, valamint a járvány hatásai ellen.

Tesco – A Tesco áruházak 90 százaléka adományoz naponta élelmiszert a rászorulóknak

A Tesco Magyarország számára prioritás az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem. A Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel működtetett élelmiszermentő programja a jelenlegi, megváltozott körülmények között is zavartalanul működik: a résztvevő áruházak naponta adományozzák a már nem eladható, de még fogyasztható élelmiszert a rászorulóknak. Csak a vészhelyzet kihirdetése óta így összesen 552 ezer kilogramm élelmiszert adtak át jótékony célra. Jelenleg a 201 magyarországi áruházból már 185 vesz részt az élelmiszermentő programban, ezek közül több is az elmúlt hetekben kezdte meg az adományozást.

Samsung – Online kapcsolattartás időseknek a Samsung segítségével

A Samsung online útmutatóval segíti az idősebb felhasználókat és családtagjaikat a biztonságos és kényelmes kapcsolattartásban. A vállalat weboldalán elérhető kisokos a legnépszerűbb alkalmazások telepítésében és használatában támogatja az idősebb korosztályt könnyen érthető leírásokkal és ábrákkal. Az ingyenes dokumentumban a csevegő- és videóchat programok mellett a személyes adatok védelméről és a hiteles forrásból való tájékozódásról is olvashatnak a felhasználók.

E.ON – Videós ügyfélszolgálat az E.ON-nál

Innovatív megoldásokra ösztönzi a vállalatokat a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet. Például az E.ON, ügyfélszolgálati irodái nyitvatartásának március 16-i ideiglenes felfüggesztését követően úgy döntött, hogy a további személyes(ebb) kapcsolattartás érdekében videós ügyfélszolgálatot hoz létre. A fejlesztés kilenc nap alatt valósult meg.