Az Effekteam legutóbbi taggyűlésén az elnökség tagjai a vállalati felelősségvállalás és fenntarthatóság elmúlt másfél évtizedes fejlődéséről, jelenlegi helyzetéről és jövőbeli kilátásairól osztották meg gondolataikat az egyesület megalapításának 15. évfordulója alkalmából szervezett beszélgetés keretében. Az online eszmecsere résztvevői között volt dr. Molnár Klára, az Effekteam Egyesület igazgatója, Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány ügyvezetője, Magyar Henrietta, a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. Public Affairs és kommunikációs vezetője, Tulik Ágnes, az Octogon360 Kommunikációs Ügynökség ügyvezetője és Schubauer Krisztina Future Mind CSR szakértő, aki egyúttal a beszélgetést moderálta.

Tizenöt évvel ezelőtt, az Effekteam megalapításának idején mi jellemezte a vállalatok társadalmi felelősségvállalási tevékenységét Magyarországon?

S. K.: Avisszatekintést egy személyes történettel kezdeném. Én abban az időben végeztem az egyetemen környezet- és erőforrásgazdászként, fenntarthatóság és vállalati önkéntesség szakirányon, és nem tudtam elhelyezkedni a szakmámban. Mivel egyetlen ilyen jellegű nyitott pozíció sem volt, és nem is kerestek ilyen profilú szakembert, ezért gyorsan át kellett képeznem magam marketingkommunikációs szakemberré, hogy ne legyek munkanélküli pályakezdő. Azt hiszem, ez is jól mutatja, az akkori helyzetet.

M. V.: Én abban az időben már az Ökotárs Alapítványnál dolgoztam, amely a Magyar Adományozói Fórum (MAF) néven megalakult Effekteam egyik alapítója volt. A környező országokban – amerikai indíttatásra – már a 90-es években létrejöttek úgynevezett adományozói fórumok, melyek összefogták a helyi filantróp kezdeményezéseket, alapítványokat, ám Magyarországon csak a 2000-es évek elején-közepén merült fel az igény egy ilyen adományozói fórum létrehozására. Mivel a filantróp alapítványi szektor nálunk akkor is nagyon szűk volt és a mai napig az is maradt, így a megalakult szervezet a vállalatok felé nyitott és a hazai cégekkel kezdett együttműködni.

M. H.: Tizenöt évvel ezelőtt én a Vodafone Magyarország Alapítványnál dolgoztam, és ott szembesültem először azzal, hogy a társadalmi felelősségvállalás mi mindent jelent az adományozáson túl. Szerencsésnek érzem magam, hogy az elejétől részt vehettem ebben a fejlődési folyamatban, megtapasztalhattam azt a pozitív energiát, ami a kezdeti időszakot jellemezte, és láthattam, hogy mekkora utat tettünk meg az indulás óta.

T. Á.: Ha visszatekintek 15 évvel ezelőttre, akkor az a kép jelenik meg előttem, amikor az első CSR jelentésünket készítettük a Providentnél, és válogattuk a fotókat a CSR tevékenységünk három fő pilléréhez – az oktatáshoz, a környezetvédelemhez és a közösségi programokhoz – kapcsolódóan. Számomra is felejthetetlen marad az a tenni akaró energia és az a szenvedély, ami az indulást jellemezte. Akik akkor, első körben kezdtek el társadalmi felelősségvállalással foglalkozni, azok valamennyien lelkesedéssel, elhivatottsággal kapcsolódtak be a munkába.

Hogyan változott a vállalatok felelősségvállalása az elmúlt 15 évben?

T. Á.: Kezdetben a CSR terület szerepe inkább formális volt, nem kapcsolódott a vállalati alaptevékenységhez, de az elmúlt másfél évtizedben stratégiai szinten is megjelent a társadalmi tudatosság. Ma már a különféle szakterületeken belül is tudatos tervezés, építkezés folyik, és komoly eredmény, hogy megváltozott a felsővezetői attitűd és elkötelezettség is a téma iránt.

M. H.: A CSR fokozatosan nyert teret vállalati szinten. Eleinte csak annak a felelőssége volt, aki kifejezetten ezzel a témával foglalkozott, később azonban elkezdett közeledni a vállalati és a CSR terület. A core business aktivitás apránként átalakult felelős magatartássá, ami kiterjedt arra is, hogy a vállalat munkáltatóként hogyan viszonyul a munkavállalókhoz, milyen szerepet tölt be a közösségen belül, és hogyan tud együttműködni a civil szervezetekkel, alapítványokkal. Míg kezdetben többnyire kakukktojásként tekintettek azokra, akik ezen a területen dolgoztak, idővel egyre inkább vágyott és elismert státusszá vált a CSR pozíció, egyre többen ismerték fel, hogy ezek a szakemberek értéket teremtenek, hozzáadnak valamit a társadalomhoz.

Miként alakult az anyavállalatok és helyi leányvállalataik viszonya a CSR kérdésében? Hogyan lehetett a nemzetközi gyakorlatot az itteni viszonyokhoz adaptálni?

M. H.: Ez a kérdés nagyon vezetőfüggő. Dolgoztam olyan cégnél, ahol az anyavállalat vezetése nyitott és támogató volt, hagyták, hogy a helyi körülményekhez igazítsuk a nemzetközi CSR programot, egyúttal arra is ösztönöztek bennünket, hogy folyamatosan fejlődjünk, próbáljunk ki új megoldásokat, és ne utasítsunk el valamit csak azért, mert még nincs benne tapasztalatunk. Találkoztam persze olyan vezetővel is, aki ragaszkodott a külföldön alkalmazott módszerekhez, és nehezen fogadta el, hogy egy adott megoldás nem feltétlenül interpretálható Magyarországon. Szerintem a személyes attitűd, a hozzáállás sokat számított ebben az esetben is.

T. Á.: Szerencsésnek mondhatom magam, mert mindig azt éreztem, hogy a nemzetközi irányvonalak mellett megvan a kellő szabadságunk ahhoz, hogy a saját képünkre, a helyi viszonyokra szabjuk a programokat, vagy kitaláljunk valami újat. Ugyanakkor fontosnak tartom azt is, hogy a nemzetközi jó gyakorlatokból nagyon sokat tanultunk, és olyan tapasztalatokat szereztünk, melyeket munkánk során hasznosíthattunk, átformálhattunk, továbbfejleszthettünk.

M. V.: Alapítványi oldalról korábban találkoztam olyan vállalatokkal, amelyek irreális elvárásokat támasztottak a civilekkel szemben is, nem vették figyelembe a helyi igényeket és lehetőségeket, mindenáron a saját elképzeléseiket igyekeztek megvalósítani. Szerencsére időközben ezen a téren is végbement fejlődés. Külföldi szervezetek – köztük számos hazai alapítvány létrehozásában is közreműködő amerikai magánalapítványok – közvetítésével hazánkban is meghonosodott egyfajta adományozói-pályáztatói kultúra, ami a civil szektor számára is pozitív változásokat hozott.

Az elmúlt másfél évtizedben hogyan fejlődött a vállalati és a civil szektor közötti együttműködés?

M. H.: Kezdetben sok cég elkövette azt a hibát, hogy segítő szándéktól vezérelve túlzottan ráerőltette a civilekre a saját elképzeléseit. Később aztán – az Effekteamnek is köszönhetően – elindult egy párbeszéd a vállalatok és az alapítványok között, és ez a tanulási folyamat, egymás kölcsönös megismerése és megértése nagyon fontos volt ahhoz, hogy hatékony együttműködés alakulhasson ki. Ennek a fejlődésnek az eredményeként a vállalatok ma már egyre inkább szakmai partnerként tekintenek az alapítványokra.

M. K.: Amikor az Effekteam (MAF) 15 évvel ezelőtt létrejött, tevékenysége elsősorban a vállalati adományozás előmozdítására irányult. Később, 2010 környékén került előtérbe a társadalmi befektetés témaköre, ma pedig már egyre inkább a társadalmi hatás (social impact) jelentőségéről beszélünk. Ez is azt mutatja, hogy nagyon sokat változott, fejlődött a vállalatok gondolkodása, komoly koncepciók és stratégiák születtek a társadalmi felelősségvállalás terén. A non-profit szektort tekintve nálunk sajnos mind a mai napig hiányoznak az olyan nagy, tőkeerős alapítványok, amilyenek Amerikában, Nyugat-Európában vagy akár a régió többi országában működő adományozói fórumok tagságát alkotják. Amikor annak idején elkezdtük a munkát, elsősorban a vállalatok részéről tapasztaltunk fogadókészséget és nyitottságot, így az Effekteam tagsága is főként belőlük épült fel. Éppen ezért igyekeztünk tevékenységünket is a cégek igényeihez igazítani, hogy szaktudásunk, erőforrásaink és szakmai kapcsolataink révén minél hatékonyabban tudjuk támogatni a vállalatok felelősségvállalási és fenntarthatósági törekvéseinek sikeres megvalósítását.

M. V.: A hazai civil szektoron belül kettészakadást tapasztalhatunk. Vannak professzionális, erős, szakmailag hozzáértő és jól kommunikáló szervezetek, melyek egy kisebb, mégis jobban látható csoportot alkotnak. A másik oldalon van a nagyobb tömeg, amely inkább helyi szinten – gyakran vidéken – tevékenykedik, komoly nehézségekkel küzd, ezáltal erőteljesebben függ a társadalmi környezet és az aktuális tendenciák hatásaitól.

T. Á.: Van még egy téma, amit eddig nem említettünk: a generációk szerepe. Megjelent ugyanis a Z generáció, amely szerintem óriási lökést adott a CSR terület fejlődésének. Ez a generáció meghozta az újfajta látásmódot, illetve azt az újabb szenvedélyt, amit annak idején az induláskor mi is tapasztalhattunk. Ők azok, akik az egyetemen már ilyen szakirányon tanulhattak, sokkal nyitottabbak a felelősségvállalás és a fenntarthatóság iránt, friss gondolatokat fogalmaznak meg és sok esetben újfajta eszközökhöz is nyúlnak. A civil szektort kedvezőtlenül érintette az, hogy korábban nagyon sok jó szakember a jövedelmi különbségek miatt átment a vállalati szférába dolgozni, a Z generáció elhivatottsága és lelkesedése ugyanakkor pozitív hatással van a vállalati és a civil szektorra egyaránt.

S. K.: A Z generáció jelentőségét támasztja alá egy viszonylag friss kutatás is, amelyben a megkérdezettek 75-80%-a nyilatkozta azt, hogy számára potenciális munkáltatóként csak olyan vállalat jöhet szóba, ahol egyértelműen látható az összkép, a magasabb rendű cél.

M. K.: Ennek a generációnak biztos, hogy lesz formáló hatása a vállalatok működésére. Esetükben már nem lehet a korábbi HR-eszközöket használni, nem lehet őket ugyanúgy motiválni, nem lehet feléjük ugyanúgy kommunikálni. Egy cégnek komoly értékeket, környezeti-társadalmi hatásokat kell felmutatnia ahhoz, hogy meg tudja győzni a Z generáció tagjait. A vállalatok tehát előbb vagy utóbb kénytelenek lesznek ilyen fejlesztéseket megvalósítani, mint ahogyan azt már sokan el is kezdték, hiszen ezeket a jövőben már nem lehet megúszni.

Milyen fontosabb kihívások jellemezték az elmúlt 15 évet?

M. H.: A kezdeti időszakban számomra az volt a legnehezebb, hogy a core business területek és az ottani vezetők támogatását megszerezzem. Néha úgy éreztem, hogy szélmalomharcot vívok, mert annyira nehéz volt elfogadtatni a CSR témát. Ebben az időszakban különösen nagy szerepe volt a nemzetközi közösségnek, az onnan érkező támogatásnak és tapasztalatoknak, melyek segítségével fokozatosan sikerült közelíteni egymáshoz a vállalati és a CSR területet. Ehhez persze mindkét oldalon szükség volt nyitottságra és az attitűdváltás képességére is.

S. K.: Komoly kihívást jelent azt is, hogy minisztériumi-kormányzati szinten sincs stratégiailag megfelelően kezelve ez a terület, nincs központi szabályozó rendszer, még mindig ki lehet bújni egy fenntarthatósági jelentés megírása alól és még sorolhatnám a problémákat.

M. V. Alapítványi oldalról nézve azt látom, hogy a hazai civil szektor az elmúlt 7-8 évben egy meglehetősen nehéz és folyamatos kihívásokkal teli időszakon megy keresztül. Ez a helyzet jelentősen megnehezíti a vállalatokkal való együttműködést, miközben a kormányzattal, az állammal való kapcsolatok is egyre kedvezőtlenebbül alakulnak. Mindez nagyon sok kapacitást és energiát elvisz.

M. K.: A civilek azzal is küzdenek, hogy folyamatosan szűkülnek az anyagi forrásaik. Sajnos nem könnyű és nem is feltétlenül lehet mindenhol megvalósítani azt, hogy ezek a szervezetek önfenntartóvá váljanak, és ne csak támogatásokból, pályázati forrásokból működjenek, ráadásul sok helyen a megfelelő menedzsmenteszközök is hiányoznak ehhez. Korábban az Effekteamnél mi is hasonló kihívásokkal néztünk szembe, de szakmai szervezetként sikerült piacképessé válnunk, és olyan tevékenységeket elindítanunk, amelyekkel megteremthettük a pénzügyi függetlenségünket, miközben megőrizhettük szakmai hitelességünket is.

Mi várható a következő 15 évben?

T. Á.: A koronavírus-járvány elmúlt egy éve is megmutatta, hogy folyamatosan alkalmazkodnunk kell a világhoz, a változásokhoz. Olyan dolgok jelennek meg és épülnek be a gondolkodásunkba, amelyekre korábban nem is számítottunk. Véleményem szerint még inkább fel fog értékelődni az együttműködés, a partnerség szerepe, le fognak dőlni a határok, és a globális gondolkodás lesz majd jellemző. Én legalábbis ebben látom a jövőt.

M. H.: Én is úgy gondolom, hogy a régi keretek már nem működnek. A pandémia rámutatott arra, hogy a vállalati és a civil szektor szereplőinek is újra kell definiálniuk saját szerepüket és működési folyamataikat. Ehhez a változáshoz idő kell, és valószínűleg előttünk áll még néhány kihívásokkal teli év, de én bizakodó vagyok. Azt látom, hogy a mai fiatal generációban megvan ugyanaz a lendület és szenvedély, amivel annak idején mi is elindultunk. Szerintem a jelenlegi helyzetre egyfajta lehetőségként kell tekintenünk.

M. V.: A boldog jövő feltétele, hogy felülvizsgáljuk, és új pályára helyezzük gazdasági működésünket. A klímaváltozás fenyegetése és a biodiverzitás csökkenése ellen ugyanis csak akkor tudunk hatékonyan fellépni, ha sikerül mélyreható gazdasági és társadalmi változásokat elérnünk. A változással persze együtt járnak áldozatok és előre nem látható nehézségek is, de fontos, hogy egy vállalati-civil együttműködés álljon a folyamat élére.

M. K.: A változás szükségessége nyilvánvaló! A pandémia kezdete óta eltelt egy év is lehetőséget adott rá, hogy változzunk, változtassunk akár magánemberként, akár szakmai téren. A járványhelyzet némileg felgyorsította ezt a folyamatot és egyfajta katalizátorként szolgált, de ilyen rövid idő alatt nyilván nem lehet csodákat várni. Nemzetközi szinten az látható, hogy a cégek számára ma már nem kérdés a fenntarthatóság, viszont ahhoz még időre van szükség, hogy ez a szemlélet a mindennapi gyakorlatban is megjelenjen és áthassa a teljes vállalati működést.

S. K.: A vírus által most kaptunk egy utolsó nagy fejbekólintást az élettől, hogy végre vegyük észre a saját felelősségünket a fenntarthatóság terén. Sokféle kihívással nézünk szembe, és ezekből mindenkinek ki kell vennie a részét. Bizakodásra adhat okot, hogy a fiatalokban egyértelműen látszik a lehetőség és a nyitottság. A Z generáció tagjait elsősorban nem a pénz és a karrier hajtja, hanem inkább a szenvedély. Ők azok, akik a jövőjüket úgy is el tudják képzelni, hogy valamilyen társadalmi ügyért dolgoznak. Nagyon hiszek azokban a startupokban is, amelyek környezeti és társadalmi problémákat fognak megoldani, aztán fokozatosan hatalmas szervezetekké válnak, és ők határozzák majd meg a gazdaság működését és fejlődési irányait. Én egy ilyen jövőben reménykedem…