fbpx

Ki lett az Effekt 2030 idei közönségdíjasa? Szeptember 30-án lezárult a szavazás

Ki lett az Effekt 2030 idei közönségdíjasa? Szeptember 30-án lezárult a szavazás

A szakmai zsűri döntése alapján 21 vállalati program került fel az Effekt 2030 – A közösségi befektetések díjának idei shortlistjére. Közülük szeptember 19–30. között a nagyközönség választhatta ki az idei közönségdíjas programot. Az ünnepélyes eredményhirdetésre és díjátadásra október 6-án kerül sor az Effekteam Egyesület KÖZÖSSÉG. HATÁS. JÖVŐ. – Bizalomépítés és társadalmi fenntarthatóság az ESG tükrében című szakmai konferenciájának keretében.

A magyar piacon működő nagyvállalatok, kkv-k és startupok, valamint az általuk létrehozott vállalati alapítványok idén is pályázhattak az Effekt 2030 – A közösségi befektetések díjára. A hazai vállalati szektor társadalmi felelősségvállalási és fenntarthatósági törekvéseinek erősödését jelzi, hogy ebben az évben minden korábbinál több nevezés érkezett. A programok 80%-a a négy általános – az ENSZ fenntartható fejlődési céljaival összhangban kialakított – kategóriában született, míg 20%-a az orosz-ukrán háborús helyzetre tekintettel bevezetett három speciális kategóriába tartozott. Az ötfős szakmai zsűri áttekintette és véleményezte a pályázatokat, majd hosszas szakmai egyeztetés – számos érv és ellenérv felsorakoztatása után – meghozta döntését az idei nyertesekről és a kategóriánként shortlistre került projektekről. Ez utóbbiakra szeptember 19-30. között – a hagyományoknak megfelelően – a nagyközönség is szavazhatott és kiválaszthatta az idei közönségdíjast.

Szavazni 2022. szeptember 19. és 30. között lehetett az itt elérhető linken. Az ünnepélyes eredményhirdetésre és díjátadásra október 6-án kerül sor az Effekteam Egyesület KÖZÖSSÉG. HATÁS. JÖVŐ. – Bizalomépítés és társadalmi fenntarthatóság az ESG tükrében című szakmai konferenciájának keretében. Az esemény programja és jelentkezési lehetőség itt található: https://effekteam.hu/konferenciak/

Az Effekt 2030 díj idei shortlistjére az alábbi 21 vállalati projekt került fel:

  • Auchan Magyarország Kft. – Az Auchan és a Magyar Vöröskereszt együttműködése az ukrán válság alatt: Az Auchan és a Magyar Vöröskereszt között évek óta folyamatos az együttműködés, így a vállalat elsők között sietett a segélyszervezet segítségére az orosz-ukrán háború kitörése után is. A komplex együttműködés célja az volt, hogy a lehető leggyorsabban megérkezzen a segítség anélkül, hogy ez tovább terhelné a vöröskeresztes munkatársak és önkéntesek kapacitásait. Fontos szempont volt, hogy az együttműködés egyes elemei a válság különböző fázisait követve valósuljanak meg, ezzel biztosítható legyen a hosszú távú támogatás, valamint, hogy mindez termék- és pénzadomány formájában, és a közösségekhez eljutó információként is tárgyiasuljon, úgy, hogy az adományt a leghatékonyabb módon használják fel az ország minden pontján. Az együttműködés öt elemből tevődött össze: ukrán segélyszállítmány, áruházi adománygyűjtés, online adományozás, bizalompontgyűjtő-kampány és alapítványi támogatás.
  • Auchan Magyarország Kft. – A műanyagmentes Auchanért: Az Auchan évek óta következetes fenntarthatósági stratégiát folytat. 2019-ben elsőként jelent meg a piacon újrahasznosított karton bevásárlódobozával, majd folyamatosan vezetett be környezetbarát bevásárlótáskákat, alternatív csomagolóeszközöket a zöldség-gyümölcsosztályra. 2021 áprilisában megérkeztek a fenntartható csomagolások a pékáru részlegre is. Ugyanebben az évben kiemelt aktivitást szenteltek a műanyagmentes júliusnak: különböző edutainment jellegű, call to action intézkedéssel igyekeztek rábírni vásárlóikat a kevesebb műanyaghasználatra. 2022. februárban a halak és húsok csomagolását cserélték le lebomló alternatívára. Idén áprilistól kivezették az egyszer használatos műanyagzacskót, a rollbag-et, hogy előmozdítsák a környezettudatos vásárlási szokások kialakulását és mérsékeljék a háztartásokban keletkező műanyaghulladék mennyiségét, amivel számításaik szerint a vállalat évi 172 tonnát tud megspórolni.
  • BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. – Szemléletformáló és környezetvédelmi Oktatóprogram: Az oktatóprogramot elsősorban a fővárosi, a társaság tevekénységi körébe tartozó agglomerációs települések nevelési-oktatási intézményei veszik igénybe. A szemléletformáló program keretében – az adott korosztály életkori sajátosságainak megfelelően – interaktív tanítási órákon, csoportszobai foglalkozásokon olyan témák bemutatására kerül sor, amelyek kapcsolódónak a vállalat által végzett tevékenységek környezetre gyakorolt hatásaihoz. Az óvodás korosztálynak 30 perces, az iskolásoknak 45 perces program során mutatják be a hulladékok keletkezését, szelektív gyűjtését, megfelelő kezelését és energetikai hasznosítását. Olyan, egyénileg megvalósítható javaslatokat is megismertetnek a fiatalokkal, melyek a mindennapi tevekénységekbe építve hozzájárulhatnak a környezet megóvásához. A környezeti nevelés során átadott ismeretek elmélyítését, gyakorlását szolgálják a különböző korosztályoknak szóló oktatási segédanyagok. A program során lehetőség van olyan létesítmények megtekintésére is, mint például a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű, vagy a két Szemléletformáló és Újhasználati Központ.
  • Budapest Airport Zrt. – Greenairport program: A Budapest Airport a légikikötő környezeti hatását leghatékonyabban a repülőtéri partnerekkel együttműködve, tudásmegosztás és közös cselekvés révén tudja csökkenteni, ezért 2015-ben életre hívta a mára már 40 partnert tömörítő Greenairport programot. A program legfőbb szakmai célkitűzése a repülőtér szén-dioxid-kibocsátásának csökkentése az energiafelhasználás mérséklésével, a megújuló energiaforrások használati lehetőségének megteremtésével, az elektromos mobilitás fejlesztésével, a vízfogyasztás csökkentésével, az egyszer használatos műanyagok kivezetésével és a felelős hulladékgazdálkodással. A Budapest Airport 2021-ben korszerűsítette a repülőtér hőközpontját, évente 170.000 m3 földgázt és 340 tonna szén-dioxid kibocsátást megspórolva, és fejlesztette a repülőtér e-mobilitását elektromos járművek használatával és 31 töltőpont telepítésével, ezzel évi 140.000 liter üzemanyagot és 350 tonna szén-dioxidot megtakarítva. A törekvések eredményeként 2021-re a repülőtér közvetlen szén-dioxid kibocsátása a tíz évvel azelőtti szint felére csökkentet, míg az egy utasra jutó kibocsátás a 2011-es szintnek csak egyharmada. A Budapest Airport hosszútávú célkitűzése, hogy a NetZero by 2050 keretében vállalat határidőnél jóval korábban, már 2035-ben nullára csökkentse a repülőtér karbonkibocsátását.
  • CIB Bank – Szolidaritás nem ismer határokat: Az orosz-ukrán háború kitörését követően a CIB Bank 24 órán belül segítséget nyújtott, szolidaritást vállalva a megtámadott ukrán társadalommal, az ukrán testvérbank munkatársaival és családjaikkal, egyúttal sürgősségi pénzügyi támogatást biztosított 3 magyar humanitárius szervezet részére. 72 órán belül felállt egy krízis team, amely koordinálta az ukrán testvérbank munkatársainak és családtagjaiknak menekülését, fogadását, ellátását, akik Magyarország felé indultak. A CIB több mint 150 munkatársa jelentkezett önkéntesnek csak az első két nap alatt, további 50 munkatárs később csatlakozott. A CIB 120 órán belül – a magyar bankok közül elsőként – adományozási megoldással reagált az ukrán válságra. A háború ötödik napján aktiválták a CIB Bank Mobilalkalmazás új funkcióját, amivel néhány kattintással lehet támogatást utalni humanitárius segélyszervezeteknek. A CIB – anyabankjával együttműködve – 4 héten belül különböző lehetőségeket (munka, tanulás stb.) biztosított a Magyarországra érkezett menekültek számára.
  • DIAGEO Üzletviteli Szolgáltatások Zrt. – Budapest Communities dolgozói önkéntes csoportok: A Diageo Society 2030-Spirit of progress társadalmi esélyegyenlőségi, oktatási és munkalehetőséget teremtő, illetve környezetvédelmi és fenntartható gazdaságot segítő, ökológiát helyreállító programját a vállalat munkatársai a Budapest Communities önkéntes programjain keresztül juttatják el a helyi közösségekhez. A céges infrastruktúrát, folyamatos szakmai fejlődést, a befogadó és változatos kultúrát ötvözve saját céljaikkal és legjobb képességeikkel, saját projektjeikkel járulnak hozzá a globális célok helyi értékek szerinti megvalósításához. Dolgozói munkacsoportok egymást segítő (peer-coaching) és vezetői mentor programjain fejlődve adják tovább tudásukat civil partnereiknek. A professzionális szakmai önkéntesség, a for-profit és non-profit együttműködés megismerése, a globális nagyvállalati tudás és a közös értékek helyi érvényesítése olyan mindig megújuló tanulási folyamatot eredményez, melyben az egyén felelősségvállalásán és fejlődésén alapuló gazdasági sikerek ívelnek át generációkat és határokat.
  • dm Kft. – dm Jótékonysági focitorna: A dm immár 7. éve rendezi meg jótékonysági focitornáját, melynek alapgondolata, hogy az üzleti partnerekkel kicsit más pályán, kötetlenebb formában is találkozzanak, és mindezt egy jó ügy érdekében tegyék. A tornát minden évben egy civil szervezet javára rendezik meg. A kiválasztásnál fő szempont, hogy a szervezet tevékenységi köre illeszkedjen a vállalat támogatási stratégiájába (gyermekek egészségmegőrzése, hátrányos helyzetű családok támogatása), illetve a dm központi irodájának és raktárának régiójában (Érd, Törökbálint és vonzáskörzetei) tevékenykedjen. Minden évben más szervezet kapja a támogatást, valamilyen konkrét projekt megvalósítására. A vállalat fontosnak tartja, hogy helyi kis szervezetet segítsen, ahol a támogatás nélkül a projekt nem lenne megvalósítható. A kis szervezetek felkarolásával a projektben résztvevő gyerekek eddig elérhetetlen fejlesztésekhez jutnak. A szervezet a támogatás mellett a sajtónyilvánosságnak köszönhetően újabb támogatókat szerezhet, így tevékenységét még hatékonyabban tudja végezni. 2021-ben a torna nevezési díjaival a csapatok az érdi Életfa Csoport Egyesületet támogatták: a szervezet 5 millió forintot kapott, melyet 60 sérült és halmozottan sérült kisgyermek egész éves vízi terápiájára fordítottak, ami a támogatásnak köszönhetően helyben valósulhatott meg.
  • FoxPost Zrt. – FOX Green program: A csomaglogisztikai szolgáltatások jelentős környezetterhelést generálnak, főként a városi légszennyezettség tekintetében. A csomagautomaták alkalmazása hatékony megoldást biztosít a növekvő e-kereskedelmi igényekre, ugyanakkor környezettudatos is, mivel egy automata 5 kézi „pick-up drop-off” pont kapacitásának felel meg. A FoxPost folyamatosan monitorozza és csökkenti kibocsátásait. 2021-ben a cég átlagos kibocsátása 0,23 CO2e kg/csomag volt, ezt igyekszik tovább csökkenteni. A Greenhouse Gas Protocol Corporate Standard útmutatásait használják saját üvegházhatású gázkibocsátásuk nyilvántartására, ezáltal az adatok átláthatók és más szervezetek adataival összehasonlíthatók. A vállalat fontosnak tartja a körkörösség elvét, a keletkező hulladék mennyiségét minimalizálják. A FoxPost automatáinál 2021 szeptemberétől megszűnt a papíralapú nyugta kiadása, így jelentősen csökkent a cég tevékenysége által keletkező hulladék mennyisége. A hulladékot szelektíven gyűjtik, és erre specializálódott feldolgozó vállalattal szállítatják el. Kibocsátás-csökkentési céllal indult a bookline.hu és a FoxPost közös projektje, melynek célja a zéró közeli kibocsátás elérése volt, ezért 100%-ban elektromos furgonokkal szállították a Bookline-tól rendelt csomagokat Budapesten belül. Jövőbeni cél a projekt kiterjesztése mind időben, mind a vidéki desztinációk viszonylatában.
  • IKEA Lakberendezési Kft. – Munkavállalói készségek: Az IKEA a Menedék Egyesülettel együttműködve, 2021-től hároméves projektet valósít meg Magyarországon a menekültek támogatására. A projekt célja, hogy a menekültek új készségeket és munkatapasztalatot szerezzenek, ezáltal könnyebben találjanak munkát az IKEA áruházakban vagy más munkaadónál. A résztvevőket abban is segítik, hogy közösségeikbe jobban beilleszkedjenek. A menekültek álláskereső klubokban vehetnek részt, ahol alapvető munkavállalói ismereteket szerezhetnek, és az álláskeresésben kaphatnak támogatást. A magyar nyelvórák segítségével pedig jobban megismerhetik a nyelvet és a kultúrát. A munkatársak, akik közvetlenül dolgoznak menekültekkel, képzést kapnak, hogy hogyan dolgozhatnak együtt egy más kulturális háttérrel rendelkező kollégával. Emellett további önkéntes tréninglehetőséget is rendelkezésre áll a téma kapcsán. Az adományozások mellett gyűjtés szerveződött a munkatársak között, valamint szervezett önkéntes napokon menekülteket segítő helyszínek berendezésében, működtetésében is segít az IKEA. A program mostanra megnyílt az ukrán menekültek előtt is. A menekülteket övező narratívát az IKEA közösségi média- és sajtókommunikációval igyekszik megváltoztatni a program keretében.
  • Master Good Kft. – Fenntartható körforgásos gazdálkodás megvalósítása: Mint a baromfiipar vezető szereplője, a Master Good Kft. azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a legzöldebb baromfiipari vállalkozás legyen Európában. A cégcsoport üzleti filozófiája a környezettudatos fenntartható irányítás. Számukra a fenntarthatóság a gazdálkodás jelenét és egyben jövőjét is jelenti. Elkötelezettek a környezeti felelősségvállalás területén, így hazánkban elsőként valósították meg a teljes körforgásos gazdálkodást. Céljuk, hogy tovább csökkentsék a cég karbonlábnyomát és karbonsemlegességet érjenek el 2030-ra. Az elmúlt években tudatossá vált cégcsoport szinten a környezetbarát csomagolóanyag-beszerzés, illetve a fogyasztói szemléletformálás. A fenntarthatósággal párhuzamosan kiemelten fontos cél az állatjólét a baromfinevelés során. Az egészséges és fenntartható környezetért tett szakmai zöldmezős beruházási projekt a Szervesanyag Kezelő Központ üzembe helyezése. Mindezek mellet a Master Good cégcsoport aktívan részt vesz az élelmiszer-pazarlás elleni harcban is.
  • METRO Kereskedelmi Kft. – METRO Fenntartható Gasztronómia Program: A program két fő pillérre épül. Az első a fenntartható gasztronómia népszerűsítése és módszertani segítségnyújtás a vendéglátóiparban dolgozóknak. A második pillért a METRO intézkedései jelentik, melyekkel a fenntartható vendéglátóhelyeket támogatja pl. beszállítói program egyszerűsített bekerüléssel magyar termelőknek, fenntartható beszerzés és termékfejlesztés, élelmiszerpazarlás elleni küzdelem, képzések a METRO Gasztroakadémián. Az anyavállalat 2020-ban indította el a My Sustainable Restaurant nemzetközi kampányt a fenntartható gasztronómia napjához (06. 18.) kapcsolódva. Ezt továbbgondolva valósította meg saját programját a magyar áruházlánc. A fenntartható gasztronómia napjának megünneplésére először 2021-ben került sor a METRO Gasztroakadémián, egy nagy érdeklődésre számot tartó gasztroworkshopon. 2022. június 16-án már szakmai fórummal és hagyományteremtő díjátadóval tisztelgett a vállalat a fenntartható gasztronómia napja előtt, motiválva a vendéglátóipar környezettudatos szereplőit.
  • Nestlé Hungária Kft. – OkosSnack – Így teljes az élet!: A Nestlé országos reprezentatív kutatása szerint minden 4. gyermek túlsúlyos vagy elhízott. Ennek egyik legfőbb oka a nem megfelelő tápanyagbevitel, illetve az ezzel kapcsolatos ismeretek hiánya. Az Okos Snack Program célja, hogy frontális oktatás helyett a megváltozott tartalomfogyasztási szokásoknak megfelelő, játékos elemeket tartalmazó kártyák segítségével juttassa el a kiegyensúlyozott táplálkozással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat elsősorban a 8-11 éves célcsoport számára. Tartalmaikat a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) lektorálta, a program népszerűsítésében pedig az MDOSZ és a Táplálkozástudományért Alapítvány vett részt. A tananyag gyermekekhez történő eljuttatásában 40 partnerrel dolgoztak együtt, közel 20 000 gyermeket értek el. Már az induláskor tapasztalták a gyermekek tudásszintjének jelentős növekedését, melyet kérdőívek segítségével követtek nyomon. A disztribúcióban részt vevő szervetek körében is osztatlan sikert aratott a program: mind a foglalkozásokat vezető tanárok, mind a résztvevő gyermekek lelkesek voltak.
  • NI Hungary Kft. – WATCH – Women at Tech: Az NI Hungary és az Agóra Tudományos Élményközpont közötti stratégiai partnerség kiindulópontját az NI Corporate Impact stratégiája jelenti, mely az Engineering Hope – egy jobb világért elnevezést viseli. A vállalat különösen fontosnak tartja, hogy a mérnöki utánpótlás sokszínűségének biztosításával a női mérnöki pályát is népszerűsítse. Döntő fontosságú a STEM oktatáshoz való hozzáférés növelése a szakterületen kisebb arányban jelen lévő csoportok, így a lányok körében is. A 10. osztályos lányok még időben megszólíthatók a női mérnöki hivatás gyakorlatorientált bemutatásával, sikerélményt és valós pályaválasztási lehetőséget kínálva számukra. Ezért nyújtott a cég az Agóra Tudományos Élményközpontnak tavaly 15 millió forintos támogatási összeget, és nagy öröm volt látni, hogy mi mindent valósított meg az 50 résztvevő a félév során. A vállalat 22 önkéntes munkatársa is segített a mérnöki pálya szépségeinek bemutatásában, a programhoz kapcsolódó tanagyag kidolgozásában és az egyes csapatoknak a projektek szakmai megvalósításában. Az eredmény lenyűgöző volt: többek között okostükröt, interaktív lótuszvirágot, lézerhárfát és automata állatetetőt is készítettek a 10. osztályos lányok.
  • OTP Bank Nyrt. – Ukrán-orosz konfliktus elől menekülő munkatársak támogatása: A háború alapjában változtatta meg az OTP Bank leánybankjánál dolgozó munkatársak életét. Az OTP Bank azonnal reagált a krízishelyzet okozta kihívásokra és segítő kezet nyújtott. Már a kezdetektől ideiglenes lakhatást, teljes ellátást biztosított a leánybanki munkatársaknak és hozzátartozóiknak békásmegyeri, hajdúszoboszlói és balantonszemesi hoteleiben. Az érkező családok mentális egészségéről is gondoskodtak, segítették a háború okozta traumák kezelését. A gyerekek számára játszósarkot rendeztek be, diákfoglalkozásokat és kézműveskedést szerveztek. Az OTP Életjáradék 30 lakást ajánlott fel hosszabb távú lakhatási lehetőségként, melyeket az OTP-s önkéntesek összefogásával közösen felújítottak és berendeztek. A Budai Egészségközpont orvosai ellátásban is részesítették az ukrán munkatársakat. A bank munkatársainak körében meghirdetett gyűjtéssel 16 millió Ft adomány gyűlt össze, amelyből a Humanitás Szociális Alapítvány gyógyszereket, élelmiszert és ruhákat vásárolt. Később pedig tárgyi adománygyűjtést is szerveztek, melynek során összesen 60 doboznyi felajánlás érkezett.
  • Samsung Electronics Magyar Zrt. – Megoldások a holnapért: A Samsung és az EdisonKids idén február és június között ismét az ország leginnovatívabb 12 és 18 év közötti diákjait, tanárait és iskoláit kereste a Megoldások a holnapért (Solve for Tomorrow) program keretében. A kezdeményezést óriási érdeklődés övezte, melynek hatására az ország 27 pontjáról, 61 iskolából, összesen 270 diák pályázott. Az első körön túljutott 50 csapat 180 diákja és tanáraik márciustól kezdődően jövőtervezői órákon vehettek részt, ahol bepillantást nyerhettek a tervezői gondolkodás alapjaiba, prezentációs készségeket sajátíthattak el és tanácsokat kérhettek projektjeik továbbfejlesztéséhez. Az idei kihívás győztese a GITegylet lett, akiknek az otthon porosodó, használaton kívüli tárgyak újrahasznosítására javasolt online piacterük egyben fenntarthatósági projektek finanszírozását is segítheti. A 2022-es év hazai győztes pályázói emellett a komposztáláskor keletkező hő energetikai hasznosítására és a szexuális edukáció megreformálására tettek javaslatokat. A program felépítése és filozófiája nem hasonlít a megszokott tanulmányi versenyekhez, ahol az ötlettől eljutottak a megoldásig, sokkal inkább egy közösségépítő tanulási folyamat, ahol a Design Thinking, a visszajelzés kultúra és az együttműködés fejlesztése mellett, olyan ismeretekre, készségekre tehettek szert, amelyeket a tanárok az oktatási gyakorlatban, a diákok pedig a pályájuk során is alkalmazhatnak majd.
  • SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. – SPAR a társadalomért – Hungaricool by SPAR és Régiók Kincsei programok a partneri kapcsolatok, a támogatás és az edukáció jegyében: A vállalat alapítása óta aktívan segíti a hazai termékek piacra jutását, mindig is fontosnak tartotta, hogy a termékkínálata kialakításában kiemelt szerephez jussanak a magyar termelők, gyártók és feldolgozók. Fenntarthatósági programjai közül meghatározó jelentőségű a Régiók Kincsei és a Hungaricool by SPAR. A programok több alappillérre támaszkodnak: a fenntarthatóságot is prioritásként kezelő, ötletes, piacképes termékek támogatására, a magyar gazdáktól történő vásárlásra, hazai termékek és alapanyagok beszerzésére, a rövid szállítási útvonalra, a szortimentben dominánsan megjelenő zöld/fenntartható termékekre, a kereskedelmi partnerek és a fogyasztók edukációjára. A Régiók Kincsei keretében Győrben, Hódmezővásárhelyen, Nyíregyházán, Pécsen, Székesfehérváron és Zalaegerszegen olyan központokat hoznak létre, melyek 50 km-es hatósugarában lévő kis termelővállalkozások kaphatnak együttműködési lehetőséget. A 2019-ben elindult Hungaricool by SPAR innovációs versenyben a cég a fenntarthatóságot is prioritásként kezelő, ötletes, piacképes, hazai termékeket keresett. Az eltelt évek alatt több száz vállalkozás pályázott. 2020-ban az RTL Klub „Cápák között” üzleti show-jához csatlakozva indult el az újabb megmérettetés, hogy még szélesebb nyilvánosságot biztosítson a versenyzőknek a cég. Az egyedülálló kezdeményezés sikeres: a 2021-es verseny keretében 7 nyertest hirdettek, és a vállalkozások győztes márkái ma már összesen 32 cikkelemmel gyarapítják az INTERSPAR-ok kínálatát.
  • TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt. – Közösen hatékonyabb – segítségnyújtás az ukrán háború érintettjeinek: A Tesco stratégiai partnereivel karöltve számos kezdeményezést indított el a menekültek és az érintett kollégák támogatására. Az Ökumenikus Segélyszervezettel és a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel partnerségben több mint 30 millió Ft értékben adományozott termékeket, és 48 óra alatt indította el kuponos adománygyűjtő kampányát, közel 106 millió forint értékű támogatást nyújtva. A vállalat F&F ruházati márkája több mint 10 millió forint értékű ruhaadományt biztosított. A Magyarországon maradóknak munkalehetőséget kínáltak a cégnél, segítséget nyújtva a hivatalos iratok ügyintézésében, illetve támogatva a kapcsolódó költségek fedezését. A BOK csarnokban kialakított tranzitváróban tartózkodó, illetve átutazó menekültek ellátásához a TESCO mintegy 6,3 millió forint értékű élelmiszert ajánlott fel. A Clubcard program kedvezményes vásárlási lehetőségeit a vállalat a hazánkban tartózkodó ukrán menekülteknek is elérhetővé tette. A TESCO Csoport 1 millió fontot adományozott a Vöröskereszt Ukrajnai Válság Alapjának. A TESCO megtartja az Ukrajnába visszatért munkatársak pozícióit és továbbra is fizeti bérüket. A Tesco Angyal Alapítványon keresztül támogatják azokat a kollégákat, akiknek a háborúval kapcsolatos, nem várt kiadásaik merültek fel.
  • UniCredit Bank Hungary Zrt. – Minél többen, fenntarthatóbban: fenntarthatósági szemléletformálás az UniCredit Banknál: Az UniCredit célja, hogy működésének zöldítésén túl munkavállalói, ügyfelei, partnerei fenntarthatósági szemléletformálását is elősegítse komplex edukációval. A bank az elmúlt évben 1165 kedvezményezettet segített pénzügyi oktatással, előadásokkal vállalkozásfejlesztési fórumokon, üzleti mentorként, iskolai, egyetemi, kamarai oktatási programban, szakmai partnerekkel együtt. A BKIK Bridge to Benefit programjában a fenntarthatóság iránt elkötelezett kkv-kat fejlesztik. A BGE-vel közös pénzügyi oktatási kurzust működtetnek. A bank munkatársai 2015 óta vesznek részt a legnagyobb hazai pénzügyi közoktatási programban (Pénz7) és segítik életszerű példákkal a tanárokat. A vállalati ügyfelekkel közös „Számít a jövő!” fenntarthatósági kampányban a cégek (Alteo, Mirelit Mirsa, UTB Envirotech) jó gyakorlatait mutatták be videókban, másokat is inspirálva. A lakossági szemléletformálást a „Pénzügyekről nyakkendő nélkül” című fenntarthatósági podcast-sorozattal, az elektronikus számlakivonatra való áttérést faültetési akcióval támogatták. A bank munkatársainak rendszeresen szerveznek fenntarthatósági témájú előadásokat elismert szakértőkkel, speciális kampányokat. A menedzsment két tagja fenntarthatósági nagykövetként belső rendezvényeken, hírlevelekben és példamutatással képviseli az ESG fontosságát.
  • Vodafone Magyarország Alapítvány – Vodafone Orosz-Ukrán Válságkezelő Program: A program célja, hogy valós és gyors segítséget nyújtson az orosz-ukrán háború hatására menekülni kényszerülő személyeknek. A program kidolgozásában és végrehajtásában a teljes Vodafone Magyarország és a Vodafone Magyarország Alapítvány részt vett/vesz. A program 5 elkülöníthető területen segített eddig: 1. A Vodafone Global Foundation jóvoltából nagy összegű anyagi támogatásban részesült a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet. MiFi eszközökkel és korlátlan adatkártyákkal támogatták a Magyar Baptista Egyházat, a Magyar Vöröskeresztet, a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot, a Migration Aid-et és a Fővárosi Önkormányzatot. 2. A program keretében kihelyezésre kerültek WiFi hotspotok és mobiltöltő állomások a legfontosabb vasútállomásokra, a BOK csarnokba és a határátkelőkhöz. 3. A menekülteket előre feltöltött SIM kártyákkal is segítetik, melyekhez díjmentesen juthatnak hozzá bármelyik Vodafone üzletben, a BOK csarnokban és a beregsurányi határátkelőn létesített ideiglenes standoknál. 4. A program közvetett célja volt a munkavállalók bevonása is, melynek keretein belül számos Vodafone-os dolgozó végzett önkéntes munkát menekültszállón és vasútállomáson. 5. A dolgozói adománygyűjtés keretein belül a dolgozók felajánlhatták havi fizetésük egy általuk meghatározott részét és/vagy tárgyi adományokat.
  • Vodafone Magyarország Alapítvány – Vodafone Önkéntes Közösség: A Vodafone társadalmi felelősségvállalási programjának hosszú évek óta szerves része a vállalati önkéntesség. A cég minden munkavállalójának évi 4 munkanap áll rendelkezésére önkénteskedésre, amit a Vodafone Alapítvány által szervezett és kínált önkéntes programokon tud felhasználni. A mindenkori társadalmi szükségletek, valamint a dolgozói igények alapján folyamatosan fejlesztik az önkéntes lehetőségeket, és egyre diverzifikáltabb, egyre sokszínűbb a lehetőségek tárháza, amelyből a munkatársak választhatnak: Havi rendszerességgel szerveznek Önkéntes Napokat, amelyeken 20-25 kolléga szokott részt venni minden alkalommal. Az Önkéntes Napok során egy-egy partnerszervezettel (civil szervezet, szociális intézmény) működnek együtt, melynek tevékenységét támogatják a kollégákkal, jellemzően valamilyen fizikai munkán keresztül. Évente egy vagy két alkalommal hirdetik meg a szakmai Pro Bono Programot, melynek keretében a kollégák a szaktudásukkal támogatnak egy-egy non-profit szervezetet. A legutóbbi program során 30 kolléga 3 hónapon keresztül dolgozott együtt 10 szervezettel, a végeredmény 13 megvalósult projekt volt. A Vodafone Alapítvány idén indította el a NetGurut, amely egy biztonságos internethasználatról szóló e-learning kurzus 9-14 éves gyerekeknek. A képzést iskolai környezetben végezhetik el a tanulók pedagógus segítségével. A Vodafone dolgozói is bevonódtak a programba, és oktatóként elvitték a kurzust már 6 általános iskolai osztályba.
  • Yettel Magyarország Zrt. – Helping Ukrainian refugees by Yettel: A Yettel alapvető törekvése, hogy a mobiltechnológiában rejlő lehetőségek kiaknázásával segítse a hátránnyal küzdő, sérülékeny társadalmi csoportokat. A háborúban érintett ügyfelek és a menekültek támogatása ezért az első naptól fogva szívügye. A Helping Ukrainian refugees by Yettel projekt több intézkedést takart. Az érintettek egyik legégetőbb szükségletét, a kommunikáció megkönnyítését saját szolgáltatásaival segítette: Ukrajna területén díjmentes roaming, a Magyarországról ukrán alapdíjas telefonszámokra irányuló nemzetközi hívások jóváírása, 10 000 előre feltöltött SIM kártya és 400 telefon szétosztása; nagy kapacitású Wifi routerek elosztása a határokon, a pályaudvarokon és a BOK csarnokban. A hatékony koordináció és segítségnyújtás érdekében az MRSZ koordinálásával 10 darab korlátlanul ingyenesen használható telefont is biztosított a határmentén. A program nagy mértékben támaszkodott a kollégák adományozási hajlandóságára, önkéntes szerepvállalására, amit a Yettel fizetett munkanapokkal ösztönözött. Több százan jelentkeztek SIM kártyák regisztrálására vagy vállaltak önkéntességet az MRSZ és a Vöröskereszt helyszínein. Belső szervezésben tárgyi-, élelmiszer- és pénzadománygyűjtés is zajlott. A pénzadományt a cég megduplázva adta át a Vöröskeresztnek, és a TDH Alapítványnak; utóbbi munkáját 38 SIM kártyával is támogatta. Az állami szerepvállalást támogatva további pénzadomány gyűjtéséhez a program a 1357-es Nemzeti Összefogás Vonala működtetése által járult hozzá.
Iratkozzon fel hírlevelünkre!