Az Ökotárs Alapítvány kettős ünnepre hívja mindazokat, akik felelősséget éreznek a természet és közösségek iránt. Július 10-én délután kerül sor az Év Fája verseny győzteseinek és a FoZsu emlékösztöndíj idei díjazottjainak kihirdetésére és a díjak átadására.
Ünnep a fák és közösségek tiszteletére
Mi köti össze a margitszigeti platánt, a farmosi tanösvény fűzfáját és a komáromi kastélykert tölgyfáját? Mindegyik mögött élő közösség, történet és elkötelezettség húzódik meg – és mind bekerült az idei Év Fája verseny döntőjébe. A megmérettetés, amely nem a fák méretét vagy korát díjazza, hanem azt, ahogyan a helyiek kapcsolódnak hozzájuk, évről évre ráirányítja a figyelmet természeti örökségünk közösségformáló erejére. Mind a hét döntős fa különleges történetet hordoz, és a július 10-i díjátadó eseményen kiderül, hogy melyikük nyeri el a 2025-ös Év Fája címet. A közönségszavazás június 30-án éjfélig tart a https://evfaja.hu/dontosfak oldalon.
A fenntartható jövő elkötelezett fiataljai
Az esemény másik kiemelt mozzanata a FoZsu emlékösztöndíj eredményhirdetése lesz. A díjat az Ökotárs Alapítvány első igazgatójának, Foltányi Zsuzsának az emlékére alapította a szervezet, hogy olyan egyetemi hallgatókat ismerjen el vele, akik tanulmányaik mellett aktívan dolgoznak környezetük és közösségük fenntarthatóságáért. Az ösztöndíj célja nemcsak az elismerés, hanem egy olyan zöld jövőkép megerősítése is, amelyben a fiatalok alakító szerepet kapnak – legyen szó helyi zöld projektek szervezéséről, szemléletformálásról vagy közösségi zöld kezdeményezésekben való aktív részvételről.
Közösség, természet, jövő – egy eseményben
A július 10-i ünnepélyes díjátadó egyszerre szól a múltról és a jövőről: a fák történeteiben megőrzött emlékekről és azokról a fiatalokról, akik ma dolgoznak azért, hogy a következő generációknak is legyen kapcsolódásuk a természettel.
További információ a FoZsu ösztöndíj és Év Fája verseny kapcsán.
Az ünnepélyes eseményre ezen az oldalon lehet jelentkezni.