A nagyvállalatoknak idén januártól kell alkalmazniuk az új ESG szabályokat, jövő tavasszal pedig már fenntarthatósági jelentést kell készíteniük, mely kötelezettség évente a cégek egyre szélesebb körére terjed ki. Az Effekteam ezért a Denxpert Solutions vállalattal együttműködésben gyakorlati fókuszú CSRD műhelyt indít, ahol a résztvevők hozzájuthatnak ahhoz a vállalatra szabott tudáshoz és rendszerhez, amely a szabályozásoknak megfelelő adatgyűjtés és jelentéstétel megvalósításához szükséges.
Az utóbbi években a befektetők, a munkatársak, az ügyfelek, az üzleti partnerek és a hatóságok részéről is egyre nagyobb nyomás nehezedik a vállalatokra, hogy működésük során tartsák szem előtt a fenntarthatóságot, a természeti környezet megóvását és a közösségek jóllétét. Az elmúlt év különösen sok új kihívást hozott a cégek számára, hiszen hatályba lépett az EU vállalati fenntarthatósági jelentési irányelve (CSRD), elfogadták a fenntarthatósági jelentési szabványokat (ESRS) és idén januárban megjelent a hazai ESG-törvény is.
Az Effekteam – annak érdekében, hogy minél hatékonyabban tudja támogatni a vállalatokat a követelmények teljesítésében – 2024 folyamán az eddiginél is nagyobb figyelmet szentel az ESG témájának. Az egyesület az EHS és ESG szoftvermegoldásokat kínáló Denxpert Solutions vállalattal együttműködésben speciális, gyakorlati fókuszú CSRD műhelyt indít, hogy teljes körű segítséget tudjon nyújtani azoknak a cégeknek, amelyeknél a következő években időszerű lesz a CSRD szerinti fenntarthatósági jelentéstétel és az ahhoz szükséges rendszer kiépítése, de jelenleg még nem rendelkeznek megfelelő belső tudással a megvalósításhoz.
A 4 alkalomból álló CSRD felkészítő műhely sokkal több, mint egy szakmai képzés vagy tanácsadói támogatás, mert a 6 hetes időszak alatt a résztvevők egyrészt megtanulják, másrészt be is vezetik vállalatuknál a CSRD jelentési struktúrát. Az érdeklődőket szakértők és mentorok vezetik végig lépésről lépésre a CSRD szerinti fenntarthatósági jelentéstétel folyamatán, és ehhez hatékony, felhasználóbarát adatgyűjtő szoftvert is rendelkezésre bocsátanak. A műhely nagy hangsúlyt fektet mind az elméleti tudás, mind a gyakorlati tapasztalatok megszerzésére, illetve lehetőséget kínál az önálló projektmunkára és a közös tanulásra, tapasztalatcserére is.
A tervezett program során az érdeklődők megismerik a CSRD-alapú jelentéskészítés folyamatát: elkészítik a kettős lényegességi (double materiality) elemzés alapját, miközben a denxpert digitális megoldása támogatja ezt a folyamatot;, meghatározzák az ESRS adatpontokat, illetve elsajátítják az adatok gyűjtésének, rendszerezésének és jelentéstételhez való előkészítésének módszereit. A tematikus napok között mentorok segítik a bevezetés lépéseit, válaszolnak a felmerülő kérdésekre és támogatják a résztvevőket abban, hogy egyéni fejlődési és bevezetési utakat alakíthassanak ki. Mindezek eredményeként a résztvevők vállalatra szabott tudás és rendszer birtokába kerülnek, így a műhelyt követően elkezdhetik az adatgyűjtés és jelentéstétel megvalósítását.
A CSRD műhely résztvevői egyúttal egy támogató szakmai közösség tagjaivá is válnak, megoszthatják egymással tapasztalataikat és inspirálódhatnak más vállalatok gyakorlatából. Ez a közösségi megközelítés lehetővé teszi számukra, hogy mélyebben megértsék a CSRD direktíva jelentőségét és alkalmazását, illetve ösztönzi őket a folyamatos tanulásra és fejlődésre.
A műhely négy, egymásra épülő tematikus napból áll. Ezekre az alkalmakra április 25-én és 30-án, május 21-én és június 5-én kerül sor Budapesten. A program 6 hetes időtartama alatt a résztvevők folyamatos szakmai támogatást, mentorálást vehetnek igénybe. A részvételi díj magában foglalja a 4 alkalmon való személyes részvételt és cateringet, a szakmai anyagok biztosítását, a folyamatos mentorálást és szakértői segítségnyújtást, a szakmai network igénybevételét, az ESG-szoftver licenszdíját év végéig, valamint – igény esetén – 12 hónapra szóló Effekteam tagsági csomagot.
További információ és jelentkezés: https://effekteam.hu/csrd-muhely/