Ezt mondták az ESG-CSRD műhely tavaszi kurzusának résztvevői

Az Effekteam idén áprilisban – a denxperttel és a BGE-vel együttműködésben – gyakorlatorientált ESG-CSRD műhelyt indított, ahol az érdeklődők nemzetközileg elismert szakértők és mentorok segítségével, korszerű szoftveres támogatással készülhetnek fel az előírásoknak megfelelő adatgyűjtésre és jelentéstételre. A program kedvező fogadtatásra talált a vállalatok körében, így ősszel újabb kurzus veszi kezdetét, amelyre már megnyílt a jelentkezés. Azok a vállalati szakemberek, akik már részt vettek a felkészítő műhelyen, egy rövid videóban osztották meg személyes tapasztalataikat, hogy megkönnyítsék a döntést mások számára is.
Kulisszatitkok, jótanácsok az Effekt 2030 díj idei pályázói számára

Javában zajlik a nevezés az Effekt 2030 – Az ESG megoldások díjára, amelyre az idén egészen augusztus 1-jéig pályázhatnak a hazai nagyvállalatok, kkv-k és startupok. Dr. Molnár Klára, az Effekteam igazgatója, szakmai vezetője ennek kapcsán osztott meg néhány újdonságot, illetve hasznos tanácsokkal is szolgált a szakmai megmérettetésre készülőknek.
United Way – A United Way figyelemfelkeltő könyvgyűjtést szervez az értő olvasásért

Az értő olvasás a sikeres felnőtté váláshoz szükséges egyik legfontosabb készség, a továbbtanulás, a kommunikáció, a társadalomban való eligazodás és a munkaerőpiacra lépés alapvető feltétele. Ugyanakkor, a funkcionális analfabetizmus napjainkban egy komplex társadalmi probléma, melynek leküzdésére a United Way Magyarország néhány évvel ezelőtt az értő olvasás fejlesztését célzó országos programot indított. A program keretében a szervezet szeptembertől figyelemfelkeltő könyvgyűjtést hirdet hátrányos térségek iskoláinak támogatására.
SPAR – Mesterséges intelligencia alapú alkalmazással segíti kistermelőit a SPAR

Tovább bővítette kistermelői partnerprogramját a SPAR Magyarország: a Régiók Kincsei révén már több mint 600 új, hazai termék érhető el az üzletek kínálatában. A vállalat ezen felül szakmai támogatást is nyújt partnereinek fejlődésük és piaci pozíciójuk további javításáért, valamint egy új alkalmazást is fejlesztett számukra a hatékonyabb kommunikáció érdekében.
Market – Harmadik fenntarthatósági jelentését adta ki a Market Csoport

A magyar tulajdonú építőipari vállalatok között élenjáróként, harmadik alkalommal készítette el ESG jelentését a Market Csoport. A Deloitte által auditált riportot a nemzetközileg legelterjedtebb GRI szabvány alapján állították össze, a publikálás időpontját pedig előrehozták annak érdekében, hogy megfeleljenek a 2023 végén megjelent ESG törvénynek.
Coca-Cola – A hulladék körforgásáról szóló modulokkal bővül a Coca-Cola #énjövőm platformja

A körforgásos gazdaság alapjairól, és a víz, valamint az energia körforgásáról szóló, online tananyag után a hulladék körforgását bemutató oktatási modulok is elérhetővé váltak a Coca-Cola Magyarország #énjövőm platformján. A most publikált két új modul: A hulladék globális problémája és A hulladékgazdálkodás Magyarországon felveti a hulladék mennyiségi és minőségi kérdéseit, történeti áttekintést ad a hazai hulladékkezelésről, kitér a megfelelő hulladékkezelés gazdasági és környezeti hasznára, bemutatja a nemrég bevezetett visszaváltási rendszert, valamint hasznos gyakorlati tanácsokat ad a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatban.