„Törekvéseink középpontjában a társadalmi felelősségvállalás, a környezetvédelmi elköteleződés és a felmerülő kockázatok mérséklése áll”

A Fővárosi Vízművek az idei évben kezdte meg szakmai együttműködését az Effekteammel, és csatlakozása óta aktívan részt vesz az egyesület tagjai számára szervezett tudásmegosztó eseményeken, tapasztalatcseréken. Brandstätter Gábor fejlesztési, fenntarthatósági és innovációs igazgatóval arról beszélgettünk, hogy a társaság mi mindent – egyedi szemléletmódot, hatékony megoldásokat és jógyakorlatokat – hoz magával a környezeti és társadalmi fenntarthatóság kapcsán, illetve mire számít az egyesület szakmai közösségén belül.
Már elérhető az ESRS első három végrehajtási útmutatójának végleges változata

Az EFRAG – a beérkezett nyilvános visszajelzések alapján – kiadta az első három végrehajtási útmutatót az ESRS szabványok szerinti megfelelőség legnagyobb kihívást jelentő témaköreire vonatkozóan.