fbpx

Tesco – 2000 iskolatáska megtöltésében segít a Tesco

A Tesco vásárlói augusztus 3. és szeptember 6. között adománykuponok megvásárlásával támogathatják az Ökumenikus Segélyszervezet Iskolakezdés együtt! adománygyűjtő kampányát. A kasszáknál kapható 250 forintos kuponok eladásából befolyt összeget az áruházlánc a segélyszervezet számára ajánlja fel, amelyik az adományból hátrányos helyzetű gyermekeknek biztosít iskolaszereket.

Szabadság miatt zárva!

Kedves Tagjaink, kedves Partnereink! Nehéz és összetett hónapok állnak mögöttünk, nem tagadjuk, mi is nagyon elfáradtunk ebben a nem mindennapi esztendőben. Eljött a megérdemelt pihenés ideje. Hétfőtől (augusztus 10-től) mi is elmegyünk, hogy kipihenjük magunkat, hogy megújult erővel tudjunk majd nekilátni a még előttünk álló feladatoknak. Legközelebb szeptember elején leszünk újra elérhetők. Addig a leveleinket […]

Coca-Cola – Frissdiplomásokkal versenyeznek a kismamák a munkaerőpiacon

Ma Magyarországon a foglalkoztatottság jóval nagyobb a férfiak, mint a nők körében, a fiatal nők – beleértve a kismamákat is – továbbra is kevésbé mobilak a munkavállalás terén, mint a férfiak. A kismamákat, kisgyermekes anyukákat hagyományosan nem szokás a munkakereső fiatalok közé sorolni, a Coca-Cola Magyarország #énjövőm programjának új kutatásából viszont kiderült: sokszor hasonló kérdésekkel és problémákkal küzdenek, mint pályakezdő vagy frissdiplomás társaik. De mi motiválja őket az álláskeresésben, és hogyan lehet nekik segíteni, hogy a számukra leginkább ideális állást találják meg a gyermeknevelés mellett is? Erre keresték a választ a Medián és a Kantar Hoffmann kutatásai.

KÖZÖSSÉG. HATÁS. JÖVŐ. – A vállalati felelősség 4 arca – online konferencia és Effekt 2030 díjátadó gála

Az Effekteam Egyesület október 1-jén megrendezendő szokásos éves konferenciájának előadói és a kerekasztal-beszélgetésekben részt vevő vállalati fenntarthatósági és kommunikációs szakemberek, egyetemi kutatók, non-profit szervezetek képviselői alapvetően arra a kérdésre keresik a választ, hogy a koronavírus-járvány idején elindult pozitív vállalati folyamatok vajon tovább élnek-e a válság után is, vagy a járvány elmúltával visszarendeződik a helyzet. A konferencia keretében sor kerül az Effekteam 2030 díjak átadására is. A díjkategóriák idén a COVID-19 megoldások a közösségért kategóriával, illetve annak alkategóriáival bővültek. Az Effekteam idei konferenciája hibrid módon valósul meg: az előadók, a beszélgetőpartnerek élőben, egy stúdióban találkoznak és adnak elő, illetve beszélgetnek, a közönség pedig a számítógépek előtt ülve követheti az eseményeket.

Coca-Cola – Jeladó palackokkal kutatja a hulladék útját a PET Kupa

GPS jeladókkal felszerelt PET palackokat indítottak útjukra a PET Kupa szakemberei a Felső-Tiszai Búvár és Mentő Egyesület közreműködésével. Vásárosnaménynál az áradó Tiszába dobott négy palack a PET Kupa hulladékmonitoring programját segíti. A nyomkövető kutatásban a palackok GPS jelet vesznek és rádió jelet adnak le. A Hulladékmentes Tisza projekt keretében fejlesztett eszközök akár két éven keresztül is szolgálhatják működésükkel azt a kutatást, amely a folyón szállított hulladék útját követi nyomon. Az elektronikusan jelölt palackok − Táltos, Villám, Táncos és Pompás − internetes névadó kampányban kapták a nevüket.

Tesco – Rendkívüli élelmiszeradomány-gyűjtő akciót hirdetett a Tesco

A Tesco tavasszal nagy összegű élelmiszer-adománnyal támogatta a rászorulókat: 42 millió forint értékben tartós élelmiszereket, valamint tisztító- és babaápolási szereket tartalmazó csomagot juttatott el a nélkülözőknek a Magyar Élelmiszerbank Egyesületen és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül. A vállalat azonban nem áll meg itt: most egy rendkívüli, nyári tartósélelmiszer-gyűjtő akcióval szeretne további segítséget adni a nehéz helyzetben élőknek. A nyár végéig a vásárlók mind a 201 magyarországi Tesco áruházban adományozhatnak élelmiszert az Élelmiszerbankon keresztül a rászorulóknak.

Coca-Cola – Rekordnépszerű volt a Grow with Google és az #énjövőm program közös képzése

A tavalyi nagy sikerű személyes képzéssorozat után idén, a kialakult helyzetre való tekintettel, online webináriumot szerveztek a Coca-Cola Magyarország #énjövőm, és a Google Magyarország Grow with Google programjai. A YouTube-on élőben közvetített, díjmentes előadásokon, ahol digitális tudatosság, álláskeresés, önéletrajzírás, LinkedIn-profil készítés és a távmunka voltak fókuszban, rekordszámú résztvevő, több mint 130 munkakereső tanulhatott a Google szakértőitől, a Coca-Cola Magyarország mentorától és Dr. Sinkó Erikától, az #énjövőm program szakmai koordinátorától.

Samsung – Tudatos tartalomkészítéssel- és fogyasztással a zaklatás ellen

Az emberek szinte életkortól függetlenül használják az okostelefonokat és a közösségi oldalakat, amelyek akár ártalmasak is lehetnek, legfőképpen a Z generáció tagjaira. Az internetes zaklatás elleni világnapon (#StopCyberbullyingDay) a Samsung #OkosTelefonOkosHasználat powered by Galaxy Z Flip akciójával állt ki a cyberbullying ellen, és elkötelezett a felelős tartalomfogyasztás és -előállítás mellett. A vállalat Európában és globálisan is több kezdeményezéssel hívta fel a figyelmet a technológiai megoldások tudatos használatára.

Rugalmas és kreatív vállalati megoldások

Az Effekteam elnöke, Nyilas Orsolya arra számít, hogy főleg a járványhelyzetre gyorsan és kreatívan reagáló cégek nyújtanak majd be pályázatokat az Effekt 2030 Díj új, COVID-19 megoldások a közösségért elnevezésű kategóriájában. Várakozása szerint fele-fele arányban oszlanak majd meg a pályázatok a korábbi és az új kategória között.

Ökotárs – Október 1-ig lehet szavazni az Év fájára

A hagyományoknak megfelelően idén is május 10-én, a Madarak és Fák napján zárult le a jelölés az Év Fája 2020 versenyben. Noha a nevezési időszak egybeesett a járványhelyzet miatti korlátozásokkal, a korábbi évekhez hasonló számú, összesen 38 fát (vagy facsoportot), a kedvenc fáikat, javasolták civil szervezetek, önkormányzatok, óvodák-iskolák és családok, azok történetével együtt.