fbpx

Az Effekt 2030 – A közösségi befektetések díjára az idén nemcsak az eddigi 4 kategóriában (Esélyteremtő üzlet, Jövő gazdasága, Zöld egyensúly és Mindenki társadalma), hanem, tekintettel a koronavírus-járványra, egy új kategória, a COVID-19 megoldások a közösségért négy alkategóriájában (A legpéldamutatóbb munkáltató, a Legfelelősebb partner, a Legkiemelkedőbb támogató és a Legértékesebb termék/szolgáltatás) is pályázhattak a vállalatok felelősségvállalási programjaikkal, illetve „járványmegoldásaikkal”. A zsűri által a shortlistre javasolt pályázatokra a nagyközönség is szavazathat szeptember 14-től szeptember 28-án 12:00 óráig. Fontos, hogy egy IP címről egyetlen szavazat adható le, egyetlen programra! Hogy végül melyik pályázat nyeri el a legnagyobb mértékben a közönség tetszését, s kapja meg a Közönségdíjat, illetve kik lesznek az egyes kategóriák legjobbjai, október 1-jén, az Effekteam Közösség.Hatás.Jövő. – A vállalati felelősség 4 arca című online konferenciáján derül ki.


KÖZÖNSÉGSZAVAZÁS

A beérkezett pályázatok közül a shortlistre az alábbi, összesen 19 pályázatot választott ki a zsűri, közülük kerül majd ki a közönségdíjas pályamunka:

  • a Budapest Bank Dobbantó Programja. A Budapest Bank 2010-ben indította el „Dobbantó, Budapest Bank – pénzügyekről nőknek” programját a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvánnyal együttműködve. A Dobbantó a nők pénzügyi ismereteinek bővítését és a vállalkozói ismeretek és készségek fejlesztését tűzte ki céljául.
  • a Coca-Cola Magyarország Hulladékmentes Tisza Programja. A program célja a folyamatos védekezés, a felhalmozódott hulladék gyűjtése és újrahasznosítása, ezáltal a folyó hazai szakaszának egyre nagyobb mértékű megtisztítása.
  • Coca-Cola Magyarország A Coca-Cola Magyarország nyújtotta támogatások a COVID-19 járvány alatt. Áprilistól közel 3 hónapra a ’Reklám helyett segítség’ kezdeményezés keretében a cég minden reklámfelületét (közösségimédia-csatornák, online és TV-hirdetések) a Vöröskeresztnek adta át, és a tartalmi kivitelezést is átvállalta. A Coca-Cola globális alapítványa pályázatán a Magyar Vöröskereszt 65 millió forint támogatást nyert el a vállalattól a vírus miatt nehéz helyzetbe került emberek segítésére. A cég több kollégája munkaidőn kívül segítette a Vöröskeresztet. Ezen felül 70.000 palack italt juttattak el karitatív szervezeteknek és egészségügyi intézményeknek. Összesen csaknem 165 millió forint értékben nyújtott segítséget a járvány alatt a Coca-Cola Magyarország.
  • a dm Kft. Kezdd kicsiben! pályázata. 2019 őszén „Kezdd kicsiben!” felhívással környezeti fókuszú edukációs programot és Facebook kihívást indított el a cég, hogy felhívja a figyelmet azokra a kis lépésekre, amelyekkel zöldebbek lehetnek a hétköznapok.
  • IKEA Az IKEA Covid-19 adományprogramja Magyarországon. Az IKEA vezetősége saját felelősségének tartotta, hogy segítse a járványhelyzetben különösen nehéz helyzetbe került szereplőket. A 100 millió forintos vállalásból eddig bruttó 30 millió forint értékű termékadományt, a vállaláson felül pedig 11 millió forint értékű ételadományt juttattak el a rászorulóknak.
  • az IKEA Veled Közösen pályázata. A kezdetekben csak gyerekeket segítő szervezetek mellett, most már fiatal felnőtteket, időseket, fizikai és/vagy mentális hátránnyal küzdőket és nehéz élethelyzetben élőket segítő szervezeteket is támogatnak a vásárlóikkal együtt az immár 7 éves program keretében.
  • K&H Bank és Biztosító a K&H társadalmi szerepvállalása a Covid19 idején. A K&H egyhónapos adományozási kampánya során két cél is megvalósult: gyógyító-kutatómunka támogatása, valamint betegségmegelőzés digitális bankolással. A programmal ugyanis ösztönözte a vírus terjedését megakadályozó digitális banki szolgáltatások használatát, aminek segítségével összesen 50 millió forint értékű támogatással tette lehetővé a betegség megelőzését és a gyógyítást.
  • a Magyar Telekom Legyélteis! Most generációs programja. A program célja egybeesik a Magyar Telekom stratégiai céljával: a digitális szakadék csökkentése, a digitális világ demokratizálása, és ezáltal a társadalom minél több csoportja számára annak biztosítása, hogy teljesebb életet élhessen.
  • MOL MOL Egymásért – Most a törődés hajt. A MOL szélvédőmosót gyártó üzemét állította át két hét alatt fertőtlenítőszer gyártásra. A SOTE Városmajori Klinika és a Budai Egészségközpont részére lélegeztetőgépeket és légzéstámogató eszközöket adományozott a cég 125 millió forint értékben. A tömegközlekedés helyett Budapesten a BUBI kerékpárhasználatát ösztönözték jelképes 100 Ft-os havi díjért. A hosszabb utakra pedig a MOL LIMO esetében ingyenes regisztrációt és 30%-kal csökkentett árakat vezettek be.
  • MOL MOL Hygi. A MOL március végén kezdte meg a kéz- és felületfertőtlenítő termékek gyártását MOL Hygi Fluid és MOL Hygi Flow Rapid néven. A vállalatcsoporthoz tartozó és kenőanyagok gyártásával foglalkozó MOL LUB Kft. mindössze két hét alatt állította át almásfüzitői üzemének egyik, korábban szélvédőfolyadékot készítő gyártósorát. Az egység a járvány ideje alatt a nap 24 órájában, három műszakban megállás nélkül dolgozott és termelte ki a napi mintegy 50 000 literes mennyiséget, amellyel a MOL jelentősen hozzá tudott járulni a koronavírus okozta higiéniás helyzet eredményes kezeléséhez.
  • a Nestlé Hungária Újrahasznosítási Kisokos – Te tudod, hova dobd? címmel beadott pályázata. A Nestlé Hungária a HUMUSZ szakmai támogatásával elkészítette az Újrahasznosítási Kisokost, mely alaposan, közérthetően közelíti meg a témát: részletesen tárgyalja, hogy az egyes hulladékfajtákat hová kell dobni, melyek újrahasznosíthatók, melyek nem, illetve hogyan segítenek ebben a csomagolásokon található jelölések.
  • Provident Provident CARE Program: ‘Vigyázzatok Egymásra, Vigyázunk Rátok!IT bővítések révén március közepétől az irodai kollégáik otthonról dolgozhattak. Védőfelszerelést (gumikesztyű, maszk, kézfertőtlenítő) biztosítottak a kollégáknak és a veszélyeztetettebb ügyfeleknek. Extra védelem az ügyfélpontokban (plexifal, fertőtlenítők). Kiemelten védték a veszélyeztetett kollégákat. 50+ online tréning/teszt, 1.100 telefonos képzés/konzultáció a járványról és a változó üzletről. „Számíthatsz ránk!” munkavállalói támogató vonal.
  • a Spar Magyarország Magyar Máltai Szeretetszolgálat készítményei/termékei a SPAR Magyarország áruházaiban című pályázata. A SPAR Magyarország több mint húsz éve támogatja a nélkülözésben élőket a Magyar Máltai Szeretetszolgálaton keresztül. Legújabb közös kezdeményezésük keretében a jótékonysági szervezet tiszaburai varrodájának környezetkímélő vászontáskáit, valamint a szolgálat pátyi és gyulai műhelyeiben dolgozó sérült emberek által készített élelmiszertermékeket értékesíti a cég a kijelölt áruházaiban.
  • a Spar Magyarország Hungaricool by SPAR − Magyar termelők piacra jutását segíti a SPAR Magyarországcímet viselő pályamunkája. A magyarországi kiskereskedelemben egyedülálló, új kezdeményezés során a SPAR Magyarország az Agrármarketing Centrum szakmai támogatásával a legkiválóbb hazai élelmiszeripari innovációkat kereste az egész országból. A megmérettetést óriási érdeklődés kísérte, a versenyre ugyanis 269 pályázat érkezett.
  • a Spar Magyarország Vásárlóival együtt tesz a környezet védelméért a SPAR Magyarország című pályázata. A SPAR Magyarország aktív és változatos tevékenységet végez a környezeti fenntarthatósággal kapcsolatos ügyek terén. A cég a hulladékkezeléstől a logisztikán át a reklámtevékenységig számos környezetkímélő megoldást alkalmaz, és vásárlóit, valamint a partnereit is bevonja ezekbe.
  • Telenor Hungary #Itt vagyunk egymásnak/Telenor vállalati gondoskodás a karantén idején. A Telenor a vészhelyzet idején létrehozta az #ITTVAGYUNKEGYMÁSNAK koncepciót, amit külső-belső üzeneteikbe is beépítettek. A cég mentálhigiénés segítő hálózatot alakított ki. Ételkiszállítást szervezett a kollégáknak és családjuknak. Vezetőiket webinarokon fejlesztették, hogy hatékonyan menedzselhessék a távmunkát és közel 700 kollégát képeztek a távoli munkavégzés és a lelki egyensúly fenntartásáról. Heti elkötelezettség-felmérést végeztek, hogy beazonosítsák azokat a területeket, melyekkel kiemelten foglalkozniuk kell.
  • UniCredit Bank Munkáltatói Covid-19 megoldás- UniCredit Bank. A „health & safety” lett a bank vezérelve, minden feladatukat dolgozóik és ügyfeleik egészségvédelme érdekében priorizáltak. Több mint 1200 kollégájuk váltott 1 hét alatt otthoni munkavégzésre, amit hasznos tippekkel segítettek. IT rendszereiket megerősítették. A 60 év feletti, várandós vagy krónikus betegséggel élő kollégákat otthonuk biztonságába küldték, a kisgyermekeseknek − szükség esetén − fizetett távollétet biztosítottunk. Ha nem volt lehetséges a home office, a kollégák kéthetes turnusokban váltották egymást. Egyetlen munkatársuk fizetése sem csökkent, nem volt szükség leépítésre. Kollégáikra átfogó betegség-, baleset- és életbiztosítást kötöttek, és a kormány által megítélt adókedvezményt egy havi cafetéria formájában továbbadjuk munkatársaiknak.
  • a Vodafone Magyarország Alapítvány ÉletMentő programja. A Vodafone Magyarország számára kiemelten fontos, hogy olyan kezdeményezések mellé álljon, melyek célja, hogy a technológiát a közjó szolgálatába állítsák. Ilyen, sokak életét meghatározó újítás az ingyenesen letölthető ÉletMentő mobilalkalmazás, melyet 2020 januárjában vezetett be a Vodafone Magyarország Alapítvány az Országos Mentőszolgálattal szoros együttműködésben. Az applikáció jelenleg 485 000 letöltésnél jár, de céljuk, hogy az okostelefont használók még szélesebb rétege töltse le készülékére, és vegye igénybe a funkciókat szükség esetén.
  • a Vodafone Magyarország Alapítvány Digitális Iskola Programja. Az 5 éve működő Digitális Iskola Program legfőbb célja a hátrányos helyzetű fiatalok digitális ismereteinek, kompetenciáinak fejlesztése, és a magyarországi oktatás digitális átalakításának ösztönzése.

A fentebb bemutatott programok közül lehet tehát szavazni a legszimpatikusabbra az Effekteam honlapján 2020. szeptember 28. 12:00 óráig a következő linken: https://effekteam.hu/kozonsegszavazas-2020/, ahol a projektek teljes leírását is elolvashatja.

A Közönségdíjat és a kategóriák győzteseinek járó elismeréseket az Effekteam október 1-jei Közösség. Hatás. Jövő. – A vállalati felelősség 4 arca című online konferenciáján adjuk át, ahol nagyvállalati és üzleti fenntarthatósági vezetők, egyetemi oktatók-kutatók, civil szervezetek szakemberei a vállalati felelősség különböző aspektusait veszik górcső alá.

A konferenciára jelentkezés és a részletes program: https://effekteam.hu/konferenciak/