fbpx

McDonald’s – SZJA 1% a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítványnak

McDonald’s – SZJA 1% a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítványnak

Idén is fejlesztési tervei megvalósításához kéri a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány az adózók 1%-os SZJA-felajánlását.

A McDonald’s közreműködésével alapított civil szervezet több mint 25 éve nyújt térítésmentesen szállást és családias körülmények között történő elhelyezést a krónikus betegségben szenvedő gyermekeknek és szüleiknek, akik otthonuktól távol kénytelenek a kórházi kezeléseken részt venni. Az alapítvány által fenntartott Ronald Házakban fürdőszobával felszerelt apartmanok, közös konyha és nappali, főzési és mosási lehetőség, szórakoztató programok, könyvek, játékok állnak az ott lakók rendelkezésére.

Az úgynevezett család-központú ellátás arra, a pszichológusok és orvosok által alátámasztatott elvre épül, hogy a beteg gyermekek gyógyulásához jelentősen hozzájárul a kiegyensúlyozott lelkiállapot, melyet a családtagok fizikai közelsége, a szülők nyújtotta biztonságérzet tesz lehetővé. Ez sok gyermek számára, akik otthonuktól több száz kilométerre járnak kezelésekre, csak az alapítvány által kínált térítésmentes apartmanok segítségével biztosítható.

Bár betegellátás nem történik a Ronald Házakban, az ott lakó, legtöbbször súlyos krónikus betegséggel küzdő gyermekek biztonsága és kényelme érdekében az alapítvány kiemelt figyelmet fordít az ingatlanok folyamatos karbantartására, biztonságára, illetve a szolgáltatások megújítására és bővítésére. Mindez azonban jelentős költséggel jár.

A bővítések, fejlesztések megvalósításához az alapítvány alapító partnere, a McDonald’s, az étteremlánc vendégei, franchise és beszállító partnerei jelentős mértékben hozzájárulnak. Emellett nagy segítséget jelentenek a cégek és magánszemélyek egyéb felajánlásai, köztük az SZJA 1% fejajánlás.

A Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány adószáma: 18048353-1-43

Bővebb információ: www.ronaldhaz.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre!