fbpx

dm – Őszi-téli CSR-tervek a dm-nél

dm – Őszi-téli CSR-tervek a dm-nél

A dm fő társadalmi felelősségvállalási tevékenysége a járványhelyzet kirobbanása óta mind a 13 országban, ahol jelen van a cég, elsősorban arra irányul, hogy minden munkavállaló állását megóvja, stabilitást adjon, és biztosítsa az egészséges munkakörülményeket. Kiskereskedelmi láncként a munkavállalók nagy része az első vonalban dolgozik, ezért a cég erőforrásai jelentős részét fordítja egészségvédelemre, hiszen prioritás a vásárlók és a dolgozók védelme.

Ősztől a társadalmi felelősségvállalás terén a korábbi gyakorlat szerint terveznek, vagyis az évek óta működő, rászoruló családokat támogató Együtt a babákért programot szeretnék megszervezni a Katolikus Karitásszal együttműködve, decemberben. Azt gondolják, hogy a közel 20 millió forint értékű pelenkaadomány most is nagy segítség lesz a családoknak, hiszen sokan kerültek még nehezebb helyzetbe a járvány miatt. A tavalyi nagysikerű Giving Friday elnevezésű programmal is vannak tervei a vállalatnak: az elmúlt évben a Black Friday napot egy kicsit átértelmezve, a dm akciók meghirdetése helyett az aznapi forgalom 5 százalékát ajánlotta fel jótékony célra. Az idén hasonló akcióra készülnek. Tavaly több mint 17 millió forintot tudott felajánlani így a cég a Katolikus Karitász Akarom programja javára. Természetesen a jelenlegi helyzetben előfordulhat, hogy módosítani kell a terveiket, ezért a vállalatnál tavasz óta válságstáb követi nyomon a járvánnyal kapcsolatos fejleményeket.

A dm hosszú távú CSR irányvonala, amelynek középpontjában a hátrányos helyzetű családok, gyermekek segítése, az egészségvédelem, valamint a fenntarthatóság áll, továbbra is prioritást élvez. A fenntarthatóság terén folytatódnak a dm termék- és szolgáltatásfejlesztései, és a tudatos fogyasztásra ösztönző edukációs tevékenység is fontos szerephez jut. Kezdd kicsiben zárt Facebook-csoportjukban civil szervezetekkel együttműködve kínálnak a tagoknak edukációs anyagokat az ősz folyamán is.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!