fbpx

SPAR – Idén is több gyűjtés indul a menhelyi állatok megsegítésére

Folyamatosan zajlik 2024-ben is a menhelyeken élő cicák és kutyák támogatása a SPAR Magyarország és az Országos Állatvédőrség Alapítvány együttműködése keretében. A kezdeményezéssel tavaly többek között 32 ezer kilogramm száraztáp és több mint 45 ezer darab konzerv gyűlt össze számukra.

Samsung – Ismét diákok tervezik a jövőt a Megoldások a holnapért kihívás negyedik szezonjában

A Samsung és az EdisonKids kreatív kihívása, a Megoldások a holnapért negyedik alkalommal várja a fiatalok ötleteit, amelyekkel újratervezhetik a jövőt. A diákok – tanáraik és elismert szakemberek segítségével – együtt gondolkodhatnak egy, az életüket, közösségüket érintő problémáról, és jövőformáló megoldásokat dolgozhatnak ki rájuk. A nyertes diákok, tanárok, valamint iskoláik összesen 6 millió forint értékben nyerhetnek Samsung készülékeket.

Tesco – A Tesco a nemek közötti munkaerőpiaci egyenlőtlenség felszámolásán dolgozik

A Tesco áruházlánc és a Tesco Business Solutions & Technology is csatlakozott az Amnesty International „Egy lépéssel közelebb” kampányához, amelyet a szervezet a nemek közötti bérszakadék felszámolására indított. Sokszínűségi jelentésének részeként a Tesco már évek óta önkéntesen nyilvánosságra hozza a nők és férfiak össz-bérkülönbségére vonatkozó adatait: a legfrissebb jelentés szerint a Tescónál a nemek közötti összkereset-különbség az előző évhez képest 0,4 százalékponttal csökkent.

Tesco – Napenergiával fedezi áruházi energiaszükségletének 26%-át a Tesco

Napelemes háztartási méretű kiserőműveket épített ki 25 áruháza tetején a Tesco szerte az országban. A megújuló energiát biztosító erőművek az érintett üzletek energiafelhasználásának átlagosan 26%-át képesek fedezni, és évi több mint 150 millió forint költségmegtakarítást jelentenek a vállalat számára. A több mint 1,3 millió euró értékű beruházással a Tesco újabb fontos lépést tett annak érdekében, hogy működése 2035-re karbonsemlegessé váljon.

Coca-Cola – A víz körforgásáról fejlesztett új oktatási modult a Coca-Cola

A körforgásos gazdaság alapjai című modult követően, a víz körforgását bemutató online tananyagot tett elérhetővé a Coca-Cola Magyarország #énjövőm platformján. Az új modul végigvezeti a felhasználókat a vízgazdálkodást érintő kihívásokon, bemutatja a fenntartható fejlődés 17 célkitűzését, kitér az ivóvízhiány és az elsivatagosodás problémáira, körüljárja a vízlábnyom fogalmát és szemléletes példákkal illusztrálja a helyes gyakorlatokat.