A Vodafone társadalmi felelősségvállalási programjának szerves része a vállalati önkéntesség már hosszú évek óta. A cég minden munkavállalójának évi 4 munkanap áll rendelkezésre önkénteskedésre, amit a Vodafone Alapítvány által szervezett és kínált önkéntes programokön tud felhasználni. A mindenkori társadalmi szükségletek, valamint a dolgozói igények alapján folyamatosan fejlesztjük az önkéntes lehetőségeket, és egyre diverzifikáltabb, egyre sokszínűbb a lehetőségek tárháza, amelyből a kollégák választhatnak:

  • Önkéntes Napok: havi rendszerességgel szervezünk Önkéntes Napokat, amelyeken 20-25 kolléga szokott részt venni minden alkalommal. Az Önkéntes Napok során egy-egy partnerszervezettel szoktunk együttműködni (civil szervezet, szociális intézmény), akiknek a tevékenységét támogatjuk a kollégákkal, jellemzően valamilyen fizikai munkán keresztül (főzés, ételosztás, festés, renoválás, udvarrendezés, állatgondozás, adományok rendezése, szociális munka, környezetvédelem, növényültetés stb.).
  • Pro Bono Program: évente egy vagy két alkalommal hirdetjük meg a szakmai Pro Bono Programot, amelynek keretében a kollégák a szaktudásukkal támogatnak egy-egy non-profit szervezetet. A legutóbbi program során 30 kolléga 3 hónapon keresztül dolgozott együtt 10 szervezettel, a végeredmény 13 megvalósult projekt volt (megújult weblap, új arculat, továbbfejlesztett HR stratégia, újragondolt önkéntes képzés, technikai segítségnyújtás segélyvonal működtetéséhez stb.).
  • NetGuru: az Alapítvány idén indította el a NetGurut, amely egy biztonságos internethasználatról szóló e-learning kurzus 9-14 éves gyerekeknek. A képzést iskolai környezetben végezhetik el a tanulók pedagógus segítségével. A Vodafone dolgozói is bevonódtak a programba, és oktatóként elvitték a kurzust már 6 általános iskolai osztályba. A lehetőséget újra meghirdetjük szeptemberben a kollégák körében.

További információ a projekttel kapcsolatban: