A Vodafone Magyarország Alapítvány ötödik alkalommal adta át a legjobb digitális innovációknak járó elismerést, az összesen 15 millió forint értékű díjazással járó Vodafone Digitális Díjat. Az innovációs pályázatra idén 107 pályamunka érkezett, a zsűri három kategóriában – Kkv Digitalizáció, Fintech, Fenntartható Energia – értékelte a pályázatokat.
A legkisebbek pénzügyi tudatosságra nevelését segítő alkalmazás, őstermelőket támogató automatizált megoldások és a légi járatok késését és törlését adatalapon előre megjósoló digitális felület is szerepel a június 14-én, a Stopper Úszóházban átadott idei Vodafone Digitális Díj nyertesei között.
Az innovációs pályázatot először 2018-ban hirdette ki a Vodafone Magyarország Alapítvány azzal a céllal, hogy elismerje azokat az innovátorokat, akik praktikus segítséget adnak a mindennapi élet kihívásaihoz a digitalizáció támogatásával és egyben a társadalmi jót szolgálják. A Vodafone Digitális Díj fókuszában idén az állt, hogyan tudják a digitális megoldások a fenntarthatóságot és a biztonságos, stabil társadalmi, gazdasági működést támogatni. Az innovációs versenyen bárki részt vehetett, aki a fenti témakörök legégetőbb kihívásainak valamelyikére kínál megoldást, egy már működő, de fejlesztendő projekttel vagy egy éppen bevezetés előtt álló digitális megoldással.
Kkv Digitalizáció kategória
A Digiméter kutatássorozat 2022-es adatai szerint a vállalatok digitális fejlesztéséhez szükséges infrastruktúra adott, a kkv-szektor digitális versenyképességét ugyanakkor kifejezetten az őket támogató szolgáltatásokkal és megoldásokkal, továbbá szakértői segítséggel is támogatni kell. Ezért a Kkv Digitalizáció kategóriában olyan megoldásokkal lehetett pályázni, amelyek segítségével a változó gazdasági helyzetben a kkv-k rugalmasan tudnak reagálni a jövő kihívásaira, a versenyképesség és a hatékony, fenntartható működés érdekében.
1.helyezett: Quantum Digital Solutions Hungary – A munkaerőpiac digitalizációja
A projekt célja, hogy a súlyos adminisztrációs terhektől szenvedő HR szektornak digitális és költséghatékony megoldást kínáljon a foglalkoztatási formák teljes spektrumán. A QuantumSoft rendszer SaaS értékesítésével csökkenti a szektor költségeit, hatékonyabbá teszi a vállalkozások HR munkáját, és lehetőséget biztosít az irreálisan magas jutalékok csökkentésére – mindezekkel egyre szélesebb rétegnek biztosítva lehetőséget a bevételszerzésre a kedvezményes foglalkoztatási formákban.
2.helyezett: Informatika a Látássérültekért Alapítvány – Akadálymentes honlap az akadálymentességről kis- és középvállalkozások számára
A projekt célja olyan jó megoldásokat felvonultató mintahonlap kidolgozása és információk bemutatása, amelyből a kkv-k saját vagy külső webprogramozóik megtanulhatják annak alapjait, hogyan tehetik a cég honlapját a törvényi előírások szerint akadálymentessé. A megszerzett tudást egy 3 órás oktató videófilm segít majd beépíteni a fejlesztői szemléletbe. A projekt célcsoportja egyfelől több ezer kkv, közvetetten pedig közel egymillió hátrányos helyzetű felhasználó.
3.helyezett: Gilinda – Projektmenedzsment, szerződéskezelés és CRM egy alkalmazásban
A rendszer a KKV-k számára biztosít segítséget az értékesítési folyamatok nulladik lépésétől kezdve, az ajánlatadáson át a projekt kiszámlázásáig. Fő funkciói a projektmenedzsment, a CRM és a dokumentumgenerálás. A feladatkezelés így teljesen transzparens módon valósul meg, csökkentve a feladatokkal kapcsolatos adminisztratív terheket, hibázási lehetőségeket és a kommunikáció hiányából eredő késedelmet és pótmunkát.
Fenntartható energia kategória
A felelős energiafelhasználás és a megújuló energiaforrásokban rejlő lehetőségek kihasználása egyaránt kulcsfontosságú a fenntartható jövő érdekében. Az energiakrízis és az egyre emelkedő energiaárak pedig még sürgetőbbé teszik az új megoldások, fejlesztések keresését. A Fenntartható energia kategóriában ezért olyan fejlesztésekkel lehetett pályázni, amelyek képesek valós megoldást nyújtani a jelen és jövő energiafelhasználással kapcsolatos kihívásaira.
1.helyezett: Smart Greenhouse Control – Fóliavezérlés
Az innováció célja, hogy a digitalizáció és az IoT technológia segítségével támogassa a fóliás és üvegházas gazdákat, hogy azonnal képesek legyenek reagálni a gazdaságukban adódó körülményekre, mint például az aszályra vagy az emelkedő műtrágya- és energiaárakra. Könnyen adaptálható és pénztárcabarát eszközöket biztosítanak az agrár területen működő KKV-k számára, melyek időtakarékossá, költséghatékonnyá, automatizálttá teszik a földművelő és termelői vállalkozásokat.
Fintech kategória
A kategóriába olyan digitális fejlesztéseket várt a Vodafone Magyarország Alapítvány, amelyekkel a pénzügyi szolgáltatások egyszerűbbé és gyorsabbá tehetők, mindezek mellett a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztését szolgálják.
1.helyezett: FF Next Technologies – Strive – fiatalok pénzügyi tudatosságának kialakítását segítő okos, digitális persely
A Strive olyan újgenerációs okosperselyeket kínál, amelyek segítik a szülőket gyermekeik pénzügyi tudatosságának fejlesztésében. A Strive különlegessége, hogy a perselyen kívül 2 alkalmazást tartalmaz – egyet a szülők, egyet pedig a tizenéves korosztály számára. Az interaktív perselyt kifejezetten az 5-12 éveseknek szánják, a szülői app pedig lehetővé teszi a persely funkcióinak kezelését: pénzügyi jutalmakkal vagy egyéb juttatásokkal motiválhatják gyermekeiket a pénzkezelés elsajátítására.
2.helyezett: Péntech Solutions – halasztott fizetési szolgáltatás kereskedők számára
A PastPay B2B BNPL (Buy Now Pay Later) a webshop pénztárába beépülő fizetési mód, mely lehetőséget biztosít arra, hogy az értékesítés teljesítése után, a vevő később fizesse ki az adott összeget. Célja, hogy azon kereskedők is képesek legyenek egyszerűen integrálni a PastPay-t, akiknek nem lenne elérhető ez a szolgáltatás, így számukra készült egy olyan leegyszerűsített, automatizált betanulási lehetőség, amellyel önállóan képesek integrálni a BNPL fizetési módot.
3.helyezett: Fintrous Group – Instacash
Az Instacash online kereskedők számára biztosít sajátmárkás halasztott fizetési szolgáltatást. A rendszer távoli ügyfél átvilágítást, digitális jövedelem validációt, ügyfélminősítést, elektronikus szerződéskötést biztosít, továbbá generál egy digitális ügyfélprofilt is a vásárlás és részletfizetés minden részletével.
Start It @K&H inkubációs programban nyertese: Insurwiz Technology – Dinamikus kockázatértékelés a légijáratok esetében
A támogatással a jelenleg is működő légijárat kockázatértékelési funkciót tervezik bővíteni azzal, hogy ne csak észlelni tudják a járatok késését és törlését, de predikciókat is tudjanak készíteni a várható kockázatokról. A bővített funkciónak köszönhetően még inkább személyre szabhatóvá tehetik az utasbiztosítást, ezáltal sokkal jobb árazást biztosítva ügyfeleik számára.
Vodafone Dolgozói Különdíj nyertese: SpaceBuzz Hungary Oktatástámogató, Klíma- és Környezetvédelmi Alapítvány
A SpaceBuzz egy élményalapú, VR megoldást tartalmazó STE(A)M oktatási program gyerekeknek. Az Alapítvány bolygónk törékenységének bemutatásán keresztül folytat szemléletformálást a fiatalok körében, ezáltal klíma- és környezetvédelmi gondolkodásuk és magatartásuk is felelősségteljesebbé válik, emellett megértik a fenntartható energiaellátás fontosságát. Az I. SpaceBuzz pilot oktatási program során országszerte huszonegy iskolában ezerötszáz gyerek vett részt a VR alapú űrutazáson.
A Vodafone Digitális Díj pályázatának lebonyolítása évek óta az Effekteam szakmai közreműködésével valósul. A teljes folyamatot az egyesület menedzseli: a pályázat kiírásától és a pályaművek adminisztrációjától kezdve a szakmai előbírálaton át a pályázókkal való kapcsolattartásig. A szervezet végzi a támogatottak beszámoltatását, a beszámolók kiértékelését, illetve az eredményekről és hatásokról szóló összefoglaló riportok elkészítését is.