A nagy hőség sem riasztotta el a Vodafone közel 50 önkéntesét attól, hogy támogassa a Noé Állatotthon Alapítványt. Kerítéseket festettek, munkájuk által megszépült a MacskaLand, miközben megismerték az Alapítvány munkáját is. Az önkéntes napot ezúttal is az Effekteam szervezte.
A közös munka már reggel elkezdődött, az önkéntesek először hozzáfogtak a 8 hektáros menhelyén található gazdasági udvar kerítéseinek felújításához. A festés után sikerrel végezték el a felületek állagmegóvását, ezzel is hozzájárultak az állatok épségének, védelmének biztosításához. A MacskaLand is megszépült, a gondos kezek füvet nyírtak és locsoltak. Bár a nagy meleg jelentős kihívás elé állított mindenkit, végül hősiesen kitartottak. Jöhetett a közös ebéd, majd a helyszínbejárás, miközben beszélgettek és megismerkedtek a felelős állattartás kritériumaival, és az állatvédelem magyarországi helyzetével. A Noé Állatotthon Alapítvány egyik alapítója részletesen mesélt a szervezet történetéről, ismertette a működését, tevékenységét.
Az önkéntes nap a legtöbb résztvevőnek azért is volt jó, mert a szabadban, egész nap állatok közelében lehettek. Itt az állatok egy része teljesen szabadon közlekedik, és számos alkalommal közel merészkedtek az önkéntesekhez is. Ez egy rendkívüli élmény volt számukra, miközben megtapasztalhatták azt is, milyen jó bánásmódban részesülnek az állatok a menhelyen. Ez tovább erősítette bennük, hogy munkájuk jó célt szolgált, megfelelő helyre került a segítség.
A nap végi beszélgetésekből kiderült, hogy a legtöbbjüket az állatok szeretete mellett a társadalomért, a hátrányos helyzetűekért történő cselekvés, valamint a már korábban önkénteskedő munkatársak ajánlása motiválta a részvételre.