fbpx

December 4-én, a Debreceni Református Kollégium Dísztermében tartandó gálaünnepség keretében zárul az Önkéntesség Magyarországi Éve (ÖMÉ), ahol bemutatják a rendezvénysorozat eredményeit, szereplőit, kiemelkedő eseményeit, és átadják a programhoz kapcsolódó díjakat, elismeréseket.

Tizenegy civil szervezet – köztük az Effekteam Egyesület – kezdeményezésére Magyarország Kormánya 2021-et az Önkéntesség Magyarországi Évének nyilvánította. Az egész idei évet átfogó eseménysorozat célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a társadalmi felelősségvállalás és az önkéntesség fontosságára, elismerje az önkéntesek tevékenységét, és másokat is – a vállalatokat és a lakosságot egyaránt – önkéntességre buzdítson.

A hivatalos programsorozat március 25-én vette kezdetét a Székesfehérváron megrendezett nyitóeseménnyel. Az ÖMÉ keretében négy témahétre került sor: a környezetvédelmi és fenntarthatósági önkéntesség hete április 19. és 25. között valósult meg, a június 7–15. között megrendezett szociális ellátás hetét augusztus 23–29. között a gyermek-család-ifjúság hete követte, majd október 1–10. között az idősügy hetét tartották meg. A rendezvénysorozatot november 4–6. között a Budapest Volunteer Summit: Önkéntesség – Híd a generációk között című nemzetközi önkéntes konferencia, majd november 25-én az Önkéntesség Magyarországi Éve 2021: Tudományos Konferencia színesítette. A kezdeményezéshez civil szervezetek, önkormányzatok, vállalkozások és magánemberek is csatlakoztak különféle önkéntes tevékenységekkel.

Az egész évet felölelő programsorozat hivatalos lezárására december 4-én, a Debreceni Református Kollégium Dísztermében megrendezendőgálaünnepségen kerül sor, ahol beszámolnak az év eredményeiről, bemutatják a kiemelt programokat és ismertetik a készülő Nemzeti Önkéntes Stratégiát, illetve okleveleket adnak át a csatlakozó és programot megvalósított szervezetek számára.

További információ és programtervezet: https://ome2021.hu/2021/11/10/ome-2021-zarorendezveny-programterv/