fbpx

UNICEF – Milliókkal nőhet az alultáplált kisgyerekek száma a COVID miatt

UNICEF – Milliókkal nőhet az alultáplált kisgyerekek száma a COVID miatt

A koronavírus-járvány komoly hatással van a gyerekek életére – írja legújabb jelentésében az UNICEF. Miközben a fertőzött gyerekek tünetei általában enyhék, a növekvő fertőzöttségi adatok, valamint a járványnak az oktatásra és a táplálásra gyakorolt hosszú távú hatásai egy egész generáció jóllétét fenyegetik.

A jelentés szerint november elejéig, 87 vizsgált országot figyelembe véve minden 9 COVID-19 fertőzésből egyet 20 év alatti gyerekek vagy fiatalok szenvedtek el, vagyis a 25,7 millió fertőzés 11%-át. További kutatások és tesztelés szükséges ahhoz, hogy jobban megértsük, milyen hatással van a vírus a legsérülékenyebb gyerekekre.

A járvány eddigi csúcspontján az iskolabezárások a világ diákjainak több mint 90 százalékát (1,5 milliárd gyerek) érintették, ekkor 463 millió gyereknek nem volt semmilyen hozzáférése az elektronikus oktatáshoz. Novemberben elején 572 millió gyereket érintettek az iskolabezárások.

A járvány súlyos fennakadásokat okozott az egészségügyi és szociális ellátórendszerekben. Az UNICEF által vizsgált 140 ország egyharmada legalább tízszázalékos visszaesést tapasztalt az egészségügyi szolgáltatások – például vakcináció, terhesgondozás, gyermekkori fertőző betegségek kezelése – terén.

Negyven százalékos visszaesést mutatnak a nők és gyerekek élelmezésével foglalkozó szolgáltatások 135 országban. Több mint 250 millió öt éven aluli gyerek nem jut hozzá a potenciálisan életmentő vitamin kiegészítőkhöz.

A legrosszabb forgatókönyvek megvalósulása esetén kétmillió öt év alatti gyermek halála és 200 ezer halva születés várható a következő 12 hónapban az egészségügyi és egyéb szolgáltatások felfüggesztése és a táplálási elégtelenségek miatt. További 6-7 millió 5 év alatti gyermek szenvedhet sorvadástól vagy súlyos alultápláltságtól, ami havi tízezer öt év alatti gyermek halálához vezethet – többségében Afrika szubszaharai régiójában, valamint Dél-Ázsiában. Tizenöt százalékkal, 150 millióra nőtt a mélyszegénységben élő – oktatáshoz, megfelelő táplálékhoz, egészségügyi ellátáshoz vagy ivóvízhez hozzá nem férő – gyerekek száma.

Az UNICEF hat pontban kéri a kormányokat és egyéb partnereit, hogy biztosítsák a gyermekek oktatását, csökkentsék közöttük a digitális különbségeket, biztosítsák számukra a hozzáférést az egészségügyi szolgáltatásokhoz, valamint az ivóvízhez és megfelelő táplálékhoz, tegyenek a növekvő gyermekszegénység ellen és támogassák a katasztrófahelyzet, vagy fegyveres konfliktus áldozatául esett családokat.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!