A 2023-as és a 2024-es évek sikerei nyomán az E.ON Hungária Csoport idén is meghirdette a Föld bajnokai programot. Az Effekteam Egyesület szakmai közreműködésével megvalósuló, 25 millió forintos összdíjazású pályázatra április 11-ig jelentkezhettek a környezetért tenni akaró óvodák és iskolák. Jelenleg zajlik a beérkezett pályaművek értékelése, a legjobbakra pedig majd a közönség is szavazhat.
Az E.ON Hungária Csoport minden évben olyan óvodai és iskolai közösségek jelentkezését várja az egész országból, amelyek újszerű ötletekkel, a gyerekek, a pedagógusok vagy akár a szülők összefogásával oldanak meg környezeti problémákat. A Föld bajnokai pályázat üzenete, hogy a fenntarthatóság nagy részben rajtunk múlik, és a jövő formálásában kitüntetett szerepük van a fiatalabb korosztályoknak.
Április 11-én zárult az idei pályázati időszak
A megújuló energia, az energiahatékonyság, a klímavédelem, a víz, a termőföld és az erdők védelme, a hulladékkezelés, a fenntartható természethasználat és a biodiverzitás témáit felölelő pályázatokat idén április 11-ig lehetett beküldeni. A tét ezúttal is 25 millió forint, és – hasonlóan a tavalyi díjazáshoz – akár 2,5 millió forintot is érhet egy óvoda, iskola vagy gimnázium nyertes zöld ötlete.
A Föld bajnokai programra az elmúlt két évben 800 nevezés érkezett be az ország minden szegletéből. A 29 nyertes intézmény között – apró kistelepülési óvodától ismert fővárosi középiskoláig – összesen 50 millió forintot osztott szét az energiaszolgáltató, hozzájárulva a gyerekek és szüleik környezettudatos gondolkodásának megerősítéséhez.
A nyertesekről a szakmai zsűri és a közönség dönt
A pályázatokról döntő szakmai zsűrit idén is Guntram Würzberg, az E.ON Hungária Csoport elnök-vezérigazgatója és dr. Ürge-Vorsatz Diána klímakutató, valamint fenntarthatósággal foglalkozó szakemberek alkotják: Szomolányi Katalin, a Planet Fanatics alapítója, Nagy Réka, Ökoanyu, klímakommunikációs előadó, író, újságíró, és a fenntarthatósági szakácskönyvet is író Pokorny Lia színésznő. A zsűri által kiválasztott nyertesek mellett egy pályázat támogatásáról közönségszavazással döntenek. A kiválasztott projektek ünnepélyes díjazására októberben kerül majd sor.
Példamutató kezdeményezések a Föld bajnokai között
A Föld bajnokai pályázat az elmúlt években olyan kivételesen ötletgazdag, összefogásra és cselekvésre serkentő kezdeményezések megvalósítását segítette, mint a rovar- és madárbarát óvodakert létrehozása vagy a kicsik kerékpáros tudását fejlesztő tiszta levegő program. Elismerést nyert a természetes, növényi alapú festékekkel, tintákkal és viaszkrétákkal végzett vizuális nevelés. Díjazott volt a fajgazdag vizes élőhely szomszédságába megálmodott szabadtéri osztályterem, a lombhullás folyamatának megismerésére, a fák tiszteletére tanító levélgyűrűzés, a komposztfűtéses melegház létrehozása, a környezetbarát divatot célzó gimnáziumi projekt, a nehéz sorsúakat támogató papírbrikett készítés vagy éppen a zöld mikrovállalkozásokat segítő mentorprogram elindítása is. A közösségi aktivitásra épülő sokszínű programok üzenete, hogy a minket körülvevő környezet állapota és jövője nagymértékben rajtunk, a felelős hozzáállásunkon és fenntartható döntéseinken múlik.
Az Effekteam szakmailag segíti a programot
A pályázat lebonyolítását idén is az Effekteam Egyesület segíti. A teljes pályázati folyamatot a szervezet menedzseli: a kiírásától és a pályázatok adminisztrációjától kezdve a szakmai előbírálaton át a pályázókkal való kapcsolattartásig. Az Effekteam végzi a támogatottak beszámoltatását, a beszámolók kiértékelését, valamint az eredményekről és a hatásokról az összefoglaló riportok elkészítését.
A részletes pályázati felhívás és útmutató a Föld bajnokai weboldalon olvasható.