fbpx

Újabb projektek valósulhatnak meg Királyegyházán a Lafarge Közösségi Érték Programnak köszönhetően

Újabb projektek valósulhatnak meg Királyegyházán a Lafarge Közösségi Érték Programnak köszönhetően

Eredményesen zárult a LAFARGE Cement Magyarország Kft. által harmadszorra meghirdetett LAFARGE Közösségi Érték Program pályázati ciklusa. Az év második felében 15 helyi kezdeményezésű projektötlet magvalósulásához járul hozzá a vállalat. Az értékelés során – amelyet ezúttal is az Effekteam támogatott szakmailag – előnyben részesültek a közösség fejlesztésére irányuló, hosszabb távon fennmaradó hatású tevékenységek.

A Királyegyházi Cementgyár – a cég szellemiségének megfelelően – a program által elsősorban a fenntartható, fejlesztő célú közösségi tevékenységek megvalósulását kívánja támogatni. Ennek megfelelően a szervezők olyan helyi közösségek igényeire alapuló építő programokat vártak, amelyek a településen élők összetartozását, együttműködését erősítik. Továbbá kiemelt szempont volt, hogy a pályázat az alábbi tématerületek valamelyike mentén valósuljon meg:

  • oktatás, képességfejlesztés,
  • egészségmegőrzés,
  • helyi közösségi élet előmozdítása,
  • környezetvédelem,
  • helyi közösségeket támogató infrastruktúra fejlesztése.

A pályázatok értékelése során előnyben részesültek a közösség fejlesztésére irányuló, hosszabb távon fennmaradó hatású tevékenységek. A megvalósítani kívánt ötlet kapcsán elvárás volt a bírálóktól, hogy a helyi közösség tagjaival együtt került megtervezésre valamint együtt gondoskodnak a projekt végrehajtásáról.

A tavaszi pályázati időszakban összesen 21 érvényes projektet nyújtottak be a pályázattal érintett civil szervezetek. A LAFARGE Közösségi Érték Program Társadalmi Tanácsa a szakmai bírálók értékelését figyelembe véve tizenöt projektötletet választott ki, amelyek megvalósulását összesen 4 millió forint értékben támogatja. A nyertes projektek négy különböző településen valósulnak meg (Bükkösd, Hetvehely, Királyegyháza, Szentlőrinc). A támogatott projektek többsége az egészséges életmód népszerűsítéséhez, fenntartásához kapcsolódik különböző fejlesztések, ismeretterjesztő és a helyi közösségi életet serkentő programok által.

A teljes pályázati folyamatot az Effekteam menedzselte: a pályázat kiírásától és a pályázatok adminisztrációjától kezdve az előbírálaton valamint a pályázókkal való kapcsolattartáson át, egészen a szerződéskötésig. Az Effekteam végzi a támogatottak beszámoltatását, a beszámolók kiértékelését, az eredményekről és a hatásokról az összefoglaló riportok elkészítését is.

A Királyegyházi Cementgyár célja, hogy hosszú távon együtt tudjon működni a közvetlen környezetében élőkkel, segítse a helyi kezdeményezések megvalósulását. Ennek érdekében 2019 őszén ismételten kiírja a LAFARGE Közösségi Érték Program pályázatát, amelyre olyan projektötleteket várnak, amelyek a 2020-as év során fognak megvalósulni. A pályázati felhívás várhatóan 2019. október elején lesz közzétéve a www.lafarge.hu honlapon.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!