fbpx

A Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázatának hetedik fordulójában a vásárlók összesen több mint 2,8 millió zsetonnal szavaztak a környezetükben megvalósítandó helyi projektekre. A vállalat a szavazatok számának függvényében idén is 400 ezer, 200 ezer, illetve 100 ezer forinttal járul hozzá országosan összesen 182 pályázat megvalósításához, valamint két különdíjast is hirdetett, akik egyenként további 400 ezer forint támogatást kapnak. A Tesco így összesen 43,4 millió forinttal segíti a helyi közösségek számára fontos programok megvalósítását. A pályázatok közül a szavazási szakaszba jutott projekteket az Effekteam független szakértői választották ki.

A Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázati programjában a vásárlók döntik el, hogy saját környékükön mely programok megvalósítását milyen összeggel támogassa az áruházlánc. A január 20-tól február 16-ig tartó szavazási szakaszban többek között a lovagkort felelevenítő gyermektáborra, közösségi komposztálóra és spájzra, rocksulira, ökojátszótérre és újraélesztő tanfolyamra is voksolhattak a Tesco vásárlói. Az áruházakban található gyűjtőkbe összesen több mint 2,8 millió zsetont dobtak be, a legtöbb szavazatot Budapesten a Fogarasi úti áruházban adták le.

A zsetonok száma alapján a vállalat 43,4 millió forintos támogatást oszt szét 182 pályázó szervezet között, külön is díjazva az Etyek Botpuszta Fejlesztéséért Egyesület legkreatívabbnak ítélt Zöld buszmegállók programját, valamint a pécsi Vasas Egyesület példaértékű társadalmi összefogást elindító projektjét a Vasasi Füstölő megmentéséért. Országszerte a legtöbb szavazatot a Győr-Moson-Sopron megyei Egy a világunk Alapítvány zeneterápiás kezdeményezése kapta, amelynek célja, hogy a fogyatékkal élő és ép gyerekek közös, zenés foglalkozások során tanuljanak meg egymásra figyelni.

„A Tescónál hisszük, hogy egy kis figyelmesség csodákra képes. Ez alapértékeink egyike, amely meghatározza többek között azt is, hogy mit teszünk nap mint nap a nekünk otthont adó több száz közösségért. Az „Ön választ, mi segítünk” pályázati programot azzal a céllal indítottuk el, hogy a helyi szinten fontos ügyeket és az ezeket megvalósító szervezeteket segítsük, amelyek jellemzően korlátozott anyagi erőforrásokkal rendelkeznek. A program eddigi hét fordulójában csaknem 20 millió vásárló szavazott valamelyik kezdeményezésre, a pályázó közösségek pedig több mint 230 millió forint támogatást nyertek projektjeik megvalósítására. Tapasztalataink szerint a szervezeteknek akár már százezer forintos támogatás is hatalmas előrelépést jelenthet terveik megvalósításában, ezért minden közösséget arra biztatunk, hogy éljen a lehetőséggel, és pályázzon kezdeményezésével a következő fordulóban” – mondta Hevesi Nóra, a Tesco Magyarország kommunikációs igazgatója.

A hetedik fordulóba 61 körzetből érkeztek az oktatást, képesség-fejlesztést támogató, egészséges életmódra ösztönző, valamint környezetvédő és -szépítő kategóriában pályázatok, melyek közül az Effekteam Egyesület független szakértői választották ki azokat, amelyek továbbjutottak a szavazási szakaszba. Körzetenként a legtöbb szavazatot begyűjtőket 400 ezer, a második legtöbb zsetonnal rendelkezőket 200 ezer, míg a harmadik helyezetteket 100 ezer forintos támogatással díjazza a Tesco. Ezen felül egyenként 400 ezer forint értékű különdíjat ítélt meg cég a legkreatívabb és példaértékű társadalmi összefogást generáló pályázat benyújtóinak.

Bővebb információ a programról a nyertes szervezetek listájával a www.tesco.hu/kozosseg oldalon található.Az „Ön választ, mi segítünk” program támogatásából létrejött korábbi projekteket ezen a térképen lehet még megtekinteni.