fbpx

LAFARGE – Újabb 14 projekt nyert támogatást a LAFARGE Közösségi Érték Programban

LAFARGE – Újabb 14 projekt nyert támogatást a LAFARGE Közösségi Érték Programban

A LAFARGE Közösségi Érték Program ötödik éve segíti a helyi közösségek összetartozását, együttműködését erősítő programok megvalósítását. A 9. alkalommal meghirdetett pályázatra 22 projektötlet érkezett, melyek közül 14 részesülhet összesen több mint 4 000 000 forint értékű támogatásban. A pályázat lebonyolítását most is az Effekteam Egyesület segítette.

A LAFARGE Cement Magyarország Kft. 2018-ban hívta életre a LAFARGE Közösségi Érték Programot, hogy elősegítse a helyi civil szervezetek által kezdeményezett projektek megvalósítását a Királyegyházi Cementgyár környezetében. A tavaly ősszel 9. alkalommal meghirdetett pályázatra ezúttal is olyan projektötleteket vártak szervezők, amelyek a településen élők összetartozását, együttműködését erősítik, továbbá kiemelt szempont volt az is, hogy a kezdeményezések az oktatás, képességfejlesztés, az egészségmegőrzés, a helyi közösségi élet előmozdítása, a környezetvédelem, vagy a helyi közösségeket támogató infrastruktúrafejlesztés területén valósuljanak meg.

A támogatásra civil szervezetek, szociális szövetkezetek és nonprofit kkv-k nevezhettek. A megvalósítani kívánt ötlet kapcsán fontos szempont volt, hogy az elképzelés a helyi közösség tagjaival együttműködésben kerüljön megtervezésre és megvalósításra legkésőbb 2023. július 31-ig. Az értékelés során előnyben részesültek a közösség fejlesztésére irányuló, hosszabb távon fennmaradó hatású tevékenységek. A pályázati időszakban benyújtott összesen 22 projektötlet közül végül 14 helyi kezdeményezést választott ki a LAFARGE Közösségi Érték Program Társadalmi Tanácsa, melyek megvalósulását több mint 4 000 000 forint értékben támogatja. A fejlesztéssel érintett települések: Bakonya, Bükkösd, Gerde, Hetvehely, Királyegyháza, Szabadszentkirály és Szentlőrinc.

A korábbi évekhez hasonlóan, ezúttal is az Effekteam Egyesület segítette a teljes pályázati folyamat lebonyolítását: a pályázat kiírásától és a pályázatok adminisztrációjától kezdve az előbírálaton, valamint a pályázókkal való kapcsolattartáson át, egészen a szerződéskötésig. A projektek megvalósulását követően a szervezet végzi majd a támogatottak beszámoltatását, a beszámolók kiértékelését, valamint az eredményekről és hatásokról szóló összefoglaló riportok elkészítését is.

A Királyegyházi Cementgyár célja, hogy hosszú távon együtt tudjon működni a közvetlen környezetében élőkkel és segítse a helyi kezdeményezések megvalósulását, éppen ezért a társaság idén tavasszal egy újabb LAFARGE Közösségi Érték Program pályázat meghirdetését tervezi. A pályázati felhívás a www.lafarge.hu honlapon fog megjelenni.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!