fbpx

Több száz pályázat érkezett a Tesco „Ön választ, mi segítünk” programjára

Több száz pályázat érkezett a Tesco „Ön választ, mi segítünk” programjára

Egyre népszerűbb a Tesco „Ön választ, mi segítünk” programja. A hatodik fordulóra országszerte 383 pályázat érkezett. A pályázatokat most is az Effekteam Egyesület független szakértői bírálták el, és választották ki azokat, akik továbbjutnak a június 17-én induló áruházi szavazási szakaszba. Itt dől majd el – a vásárlók szavazata alapján -, hogy ki kapja a 400, 200, valamint 100 ezer forintos támogatást.

A nevezők országszerte 61 körzetben adhatták le pályázatukat 3 kategóriában: a környezet megszépítésére, illetve a helyi közösségi élet előmozdítására irányuló kezdeményezések támogatása, oktatás, képességfejlesztés rászoruló gyermekek, fiatalok és felnőttek számára, valamint egészséges életmód, egészségmegőrzés területeken. A mostani fordulóban a legtöbb pályázat a helyi közösségek megszépítésére, illetve a közösségi élet előmozdítására vonatkozó kategóriában érkezett, a legaktívabbak pedig a Pest és a Vas megyei szervezetek voltak. 

A továbbjutó pályázatokra a vásárlók 2019. június 17. és július 14. között szavazhatnak az áruházakban úgy, hogy a vásárlásoknál kapott zsetont az áruházakban kihelyezett zsetongyűjtőkbe bedobják a számukra legszimpatikusabb program mellé.  A Tesco valamennyi, a szavazási szakaszra bejutott szervezetet támogatja 400, 200, valamint 100 ezer forinttal, a szavazatok számának függvényében. A nyertes szervezetek listáját és az elnyert támogatási összeget az áruházlánc 2019. augusztus elején hirdeti ki.

A Tesco immár hatodik alkalommal hirdette meg „Ön választ, mi segítünk” programját, melynek célja a helyi közösségek támogatása. A pályázatra nonprofit szervezetek és baráti közösségek, a bölcsődék, óvodák és iskolák (6. fordulóban már az alapítvánnyal nem rendelkezők is), továbbá nonprofit kis- és középvállalkozások, társasházak és lakásszövetkezetek is jelentkezhettek. Az eddig lezárult 5 fordulóban több mint 500 szervezetet, közel 150 millió forinttal támogatott az áruházlánc. Az elnyert összeg segítségével többek között szabadtéri közösségi programokat, megunt ruhából fészekhinta készítését, egészségügyi szűréseket és gyermekek, családok boldogulását segítő közösségi kezdeményezéseket valósíthattak meg a sikeres pályázók.

A korábbi győztes pályázatokkal kapcsolatos további információ a www.tesco.hu/kozosseg oldalon olvasható. Az „Ön választ, mi segítünk” program támogatásából megvalósult projekteket ezen a térképen lehet még megtekinteni.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!