fbpx

TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt. – Közösen hatékonyabb – segítségnyújtás az ukrán háború érintettjeinek

TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt. – Közösen hatékonyabb – segítségnyújtás az ukrán háború érintettjeinek

A Tescónál hisszük, hogy egy kis figyelmesség csodákra képes, és elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy úgy bánjunk az emberekkel, ahogyan szeretnénk, hogy velünk bánjanak. Stratégiai partnereinkkel karöltve ezért számos kezdeményezést indítottunk el a menekültek és az érintett kollégák támogatására.

Az Ökumenikus Segélyszervezettel és a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel partnerségben:

  • Termékeket adományoztunk több mint 30 millió forint értékben.
  • 48 óra alatt indítottuk el kuponos adománygyűjtő kampányunkat, közel 106 millió forint értékű támogatást nyújtva.
  • F&F ruházati márkánk több mint 10 millió forint értékű ruhaadományt biztosított.
  • A Magyarországon maradóknak munkalehetőséget kínálunk cégünknél, segítséget nyújtva a hivatalos iratok ügyintézésében, illetve támogatva a kapcsolódó költségek fedezését.
  • A BOK csarnokban kialakított tranzitváróban tartózkodó, illetve átutazó menekültek ellátásához mintegy 6,3 millió forint értékű élelmiszert ajánlottunk fel.

Emellett:

  • Clubcard programunk kedvezményes vásárlási lehetőségeit a hazánkban tartózkodó ukrán menekülteknek is elérhetővé tettük.
  • A Tesco Csoport 1 millió fontot adományozott a Vöröskereszt Ukrajnai Válság Alapjának.
  • Megtartjuk a pozícióikat és továbbra is fizetjük bérüket az Ukrajnába visszatért munkatársainknak.
  • A Tesco Angyal Alapítványon keresztül támogatjuk azokat a kollégáinkat, akiknek a háborúval kapcsolatos, nem várt kiadásaik merültek fel (akár menekültek befogadásával kapcsolatban).

További információ a projekttel kapcsolatban:

Iratkozzon fel hírlevelünkre!