fbpx

A Tesco elkötelezetten küzd az élelmiszer-pazarlás csökkentéséért, és évente publikálja élelmiszerhulladék-jelentését. Példáját idén 9 közép-európai szállítója követte, köztük a baromfitenyésztéssel foglalkozó magyar Master Good cégcsoport, amelynek élelmiszer-feleslegéből tavaly 25 400 tonnát fehérjetartalmú termékekként, 6600 tonnát pedig állateledelekben hasznosítottak újra.

Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) becslése szerint évente 1,3 milliárd tonna élelmiszer megy veszendőbe a szállítmányozásban, a kiskereskedelemben és a háztartásokban. A WWF és a Tesco közös beszámolója szerint pedig a termelőknél további 1,2 milliárd tonna élelmiszer-hulladék keletkezik világszerte. Vagyis a megtermelt élelmiszer mintegy 40 százaléka a kukában végzi. A riport rámutat, milyen fontos az élelmiszer-felesleg csökkentése nemcsak a kiskereskedelemben és fogyasztói oldalon, de a teljes ellátási láncban. Ellenkező esetben 2030-ra az élelmiszer tehető majd felelőssé a legnagyobb arányú károsanyag-kibocsátásért, lekörözve ezzel a légiipart is. A Tesco és a Magyarországi Brit Kereskedelmi Kamara október 5-én tartott online Fenntarthatósági konferenciája is az élelmiszer-hulladék különféle hatásait járta körbe szakértők segítségével.

A Tesco azon dolgozik, hogy nemcsak saját működésében, hanem szállítóival együttműködve is csökkentse az élelmiszer-pazarlást. A közép-európai partnerek közül 9 sajátmárkás szállító (az ABP, az AM FRESH, a Brop Slovakia, a G’s CE, a Hilton Food, a Daifressh, a Master Good, a La Lorraine és a Greenyard Frozen) vállalásaival összhangban nemrég nyilvánosságra hozta élelmiszerhulladék-jelentését. Ezek a cégek biztosítják a Tesco frissáru-ellátásának 25 százalékát, ezért az élelmiszer-hulladék csökkentésére irányuló tevékenységük jelentősen hozzájárul a pazarlás megfékezéséhez.

A Tesco egyik sajátmárkás szállítójaként a magyar Master Good cégcsoport is részt vesz az élelmiszer-pazarlás elleni harcban. A baromfitenyésztéssel és -feldolgozással foglalkozó észak-magyarországi vállalat elkötelezett a környezeti felelősségvállalás területén, így hazánkban elsőként valósította meg a teljes körforgásos gazdálkodást, 2019-ben pedig 18 hektáron létesített 10,5 MWh kapacitású naperőművet. A szabadtartásban, természetes táplálékon nevelt tanyasi csirkéből készült termékeket szállító családi vállalkozás 2017-ben kötelezte el magát a működésében keletkező élelmiszer-hulladék 50 százalékos csökkentése mellett, melyet 2030-ig tervez megvalósítani. A 2020-ban náluk termelődő 32 000 tonna élelmiszer-feleslegből 25 400 tonnát fehérjetartalmú termékekben, míg 6 600 tonnát állateledelekben hasznosítottak újra partnereik.

A partneri együttműködések kiemelkedően fontosak a Tesco számára az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelemben. A Perfectly Imperfect termékkínálatban például a vásárlók olyan szépséghibás, de biztonságosan fogyasztható zöldségek és gyümölcsök közül válogathatnak kedvező áron, amelyeket a szigorú minőségi követelmények miatt a kereskedők általában nem vesznek át a termelőktől, így hulladékként végzik. Az áruházlánc emellett évek óta működteti élelmiszermentő programját, amelynek keretében a nap végén az üzletekben megmaradt, emberi fogyasztásra még alkalmas élelmiszereket a Magyar Élelmiszerbank Egyesületen keresztül jótékony célra ajánlja fel.